Rendkívüli utazás az élet mitikus fája körül: debütál Łukasz Poleszak új albuma

Rendkívüli utazás az élet mitikus fája körül: debütál Łukasz Poleszak új albuma

Képzeljük el, hogy egy távoli sziget homokos partján sétálva megszólítjuk az apály okozta mélyedésekben megbújó medúzákat, aztán tovább haladva – ráadásul már London utcáin – egy kongói szentmisén találjuk magunkat. Łukasz Poleszak frissen debütáló “Roots” című albuma éppen ilyen trippes, szokatlan és meditatív: a természet hangjait csokorba gyűjtve olyan érzést generál, mintha az Ősanyát hallanánk a fülünkbe suttogni. A tételeket hallgatva egy csodálatos utazás veszi kezdetét, amit egy kicsit mindenki a magáénak érezhet.


Łukasz lengyel zenei producer és elektronikus, film- és színházi zeneszerző munkássága eddig főként Wudec néven ismert. Mint számos rendezvény és fesztivál szervezője, valamint az underground klubszcéna és a rave-kultúra támogatója már több kiadványt tudhat a háta mögött, azonban saját neve alatt most először publikál. Nem véletlenül: az új album a fizikai síkon megtett barangolásai mellett egy hat évet felölelő belső utat is dokumentál, melyhez a természet hangjai adják az aláfestést.

Amikor elkezdtem dolgozni ezen az albumon, az életem a klubok, fesztiválok és az éjszakába nyúló fellépéseim körül forgott. Kissé belefáradtam a táncparkettre szánt zenék írásába, és arról álmodtam, hogy kiszabadítva magam ebből a burokból felvennék egy olyan anyagot, ami teljes összhangban van a belső világommal.”

Łukasz éppen ezen szabadság megélése miatt korlátlan időt adott magának az album megírására, így végül azt sem bánta, hogy a munka hosszúra nyúlt. Az évek során számos inspiráció és új szerelem vezette a projektet, úgy mint a mozi, az analóg hangzásvilág és a természet, mely utóbbi a doveri fehér szikláknál tett először igazán mély benyomást a művészre.

„Rájöttem, hogy a természet hangjai vonzanak leginkább. A hegyek, a dzsungel és tenger első számú célpontjaimmá váltak, és megtaláltam azt a békét és összpontosítást, amit már régóta kerestem. Az olykor több órás hangtérképeket regisztrálva úgy éreztem, hogy valóban jelen vagyok: az elmém, testem és minden érzékszervem eggyé vált a környezetemmel.”

Az albumon megszólaló hangok és felvételek a lengyelországi stúdión túl Londonban, Doverben, Barcelonában, Krakkóban, valamint Szilézián és Zanzibáron rögzültek. Az album tételeiben megszólal egy Londonban talált kazetta felvétele is, melyen egy kongói szentmise és egy tibeti rinpocse imái is felhangzanak. A terepfelvételek során a hangok korlátlan forrása tárult Łukasz elé: az organikus textúrájú morajok között hidrofonnal készült felvételek is hallhatóak, mellyel az újabb dagályra várakozó apró tengeri élőlények hanghullámait kapta mikrofonvégre. Ezekben a földöntúlinak tűnő, rejtélyes hangokban pedig az a legszebb, hogy valójában egy karnyújtásnyiról érkeznek.

A dzsungelben készült fotókat Alicja Lilianna Szpila készítette.

Łukasz Poleszak | Weboldal | Soundcloud

továbbiak
A hét kedvenc enteriőrjei_83
architecture

A hét kedvenc enteriőrjei_83

Hétről hétre megosztjuk a legszebb, leginspirálóbb, legkúlabb enteriőröket, melyekre az elmúlt napokban bukkantunk. A szombati kávé mellé tökéletes szemcukorkák következnek, amelyekből a saját lakásunkhoz is ihletet meríthetünk. Menő irodák, egy brutalista bár és a szokásos álomotthonok. Ezen a héten is jelentkezünk a kedvenc enteriőrjeinkkel. “A nyugalom szigete” hangulat egy barcelonai
Szegedi papucs újragondolva 3.0
east

Szegedi papucs újragondolva 3.0

A hagyományos értékek és a kortárs művészet fúziója tökéletesen bemutatja, hogy miként élhetjük meg a kulturális örökségeinket és kincsinket úgy, hogy közben a jelenen sem esik csorba. Manapság egyre jellemzőbb a divatiparban a népművészet beépítése bizonyos kollekciókba, viszont olyan törekvésekből még csak néhánnyal találkozhatunk, amik a konkrét tárgyi értékeinket gondolják
Tervezők és gyártók – 4. rész | Botos Balázs és Mihály Gyula
design

Tervezők és gyártók – 4. rész | Botos Balázs és Mihály Gyula

Saját kemence híján Botos Balázs korábban más tervezőkhöz kéredzkedett be bérégetésre, de mostanra megtalálta azt a partnert, akivel egymást segítve folyhat a közös munka. Ő Mihály Gyula szilikátipari tervezőművész, és az ő nem mindennapi műhelye, ahol az öntőformák mellett sok más kincs is akad. Lássuk! Bár a „Tervezők és gyártók”