Az állandó zajban és rohanásban nagyon kevés az olyan pillanat, amikor minden letisztul, csend terem körülöttünk és hallhatjuk a saját belső hangunkat. Elszoktunk attól, hogy csak szemlélődjünk, hogy élvezzük a pillanat derűjét, pedig ha hagyjuk megtörténni, mérhetetlen békét ad. A Zhao Zhou teákkal megállíthatjuk az időt, ráadásul egy különleges workshop keretében Kína ősi tealeveleivel is megismerkedhetünk.
Az elmúlt években egyre közelebb kerültem a természetes gyógymódokhoz, a kínai orvosláshoz és a fitoterápiához is. Úgy éreztem, az, hogy visszatérjek a gyökerekhez, hogy alkalmazzak olyan ősi igazságokat, amelyek évszázadok, évezredek óta bizonyítanak, sok mindenre gyógyírt, megoldást adhat. A polcomon sorakoznak a gyógynövények, mint a citromfű, fehérmályvalevél vagy akácfavirág, a „klasszikus” teákkal azonban valahogy mindig hadilábon álltam. Nem értettem vagy ismertem ezt a világot, úgy éreztem, szükségem lenne egy vezetőre, hogy utat mutasson. Megtaláltam.
Tálos Gáborral, a Zhao Zhou (ejtsd. dzsao dzsu) alapítójával a véletlen folytán ismerkedtem meg a ZHU & Co.-ban szervezett ebéden (amiről itt írtam). Bár ismertem és távolról mindig lestem a teázót, valahogy sosem mertem bemenni. A beszélgetésünk közben elárulta, hogy rendszeresen tart teakóstoló workshopokat és egyre meg is hívott, én pedig örömmel fogadtam a lehetőséget. Gábor nem pusztán műkedvelő – amellett, hogy régóta foglalkozik a gasztronómia határterületeivel (testvérével, Attilával a Bortársaság alapítói, tulajdonosai), Pekingben diplomázott nemzetközi gazdálkodás szakon, folyékonyan beszél kínaiul és fél-fél évet élt Tibetben és Indiában is, miközben Kínát keresztül-kasul bejárta. Ázsiai kalandjai során szeretett bele a teák ősi világába, és elhatározta, hogy megismerteti a magyar közönséget is velük.
Tény, hogy ránk is fért már új tudás, mivel nálunk még csak nem is a brit teakínálat elérhető, hanem a német, osztrák, amely gyakran túlízesített, karakter nélküli egyenteákat jelent. Nincs ezzel semmi baj, de egy tea lehet más, akár a csokoládé és a kávé. A Zhao Zhou 2015-ben nyitott, a névadó egy VIII. században élt kínai csan (azaz zen) mester, Zhaozhou Congshen volt, a teázás, teakészítés gyakorlata ugyanis pont annyira mesteri feladat, mint szerzetessé vagy harcművésszé válni. A fogyasztása pedig szintén megkívánja a tudatos jelenlét, azaz mindfulness képességét, hiszen a teázás célja az, hogy visszahívja a kiáradó energiát, a Qit (azaz csít) és a meridiánokon át visszaállítsa az ideális áramlásba, ezáltal megteremtse a test és lélek külső-belső egyensúlyát.
A tea története többezer éves. Már időszámításunk előtt is fogyasztották, Ázsiában szertartások állandó itala volt. Európába valószínűleg arab karavánokkal, majd portugál hajókkal jutott el – ahogy kiépültek a kínai kereskedelmi útvonalak, kontinens-szerte egyre gyakoribb lett. A XVII. században a Brit Kelet-indiai Társaság uralta a piacot és szinte monopolhelyzetben voltak, bár ekkor a tea még drága árucikknek számított. Később az angoloknál valóságos siker lett, sőt, az Újvilágban is. (Emlékezetes a bostoni teadélután, amikor a telepesek az amerikai függetlenségi háború előzményeként a vízbe borították a londoni kereskedők hajóinak rakományát, tiltakozva az igazságtalan adóviszonyok ellen.) A tea azóta is velünk van – a növény egyébként Kína déli részén őshonos. Két fő fajtát különböztetünk meg, ezek a Camellia sinensis (kislevelű fajta) és a Camellia assamica (nagylevelű fajta): hogy végül milyen teát kapunk, az a feldolgozás módjától dől el, így lehet fehér, zöld, wulong (oolong), puer, fekete és sötét tea. Minél hosszabb a fermentációs folyamat, annál inkább sötétednek a levelek. Természetes formájában a Camellia assamica 100-150 év alatt barackfa méretűre nőhet, ezeket a fákat a mai napig nagy becsben tartják. A C. sinensis teacserjét ültetvényeken termesztik. A végeredményt nagyban befolyásolják olyan tényezők, mint a talaj-terroir, ha az ültetvényeket organikusan művelik, kizárólag kézi szüretelést végeznek.
Amikor a tealeveleket szüretelik, a fiatal hajtásról a csúcsrügy az alatta lévő két-három levéllel együtt kerül a kosárba (bizonyos típusoknál később a rügyeket külön dolgozzák fel). Ez zsenge, üde, virágos – ebből lesz a fehér tea. A zöld teáknál nem indul el az oxidáció, mert hőkezeléssel megállítják a folyamatot (ez lehet gőzölés vagy wokban sütés). A wulong teáknál a leveleket zúzzák és sodorják is, hogy előcsalogassák az aromákat, a levelek végül kis szellem „sárkányokra” hasonlítanak (ez a wulong szó jelentése is, “fekete sárkány”). Az íz lehet gyümölcsös, de akár egészen füstös is, minden az aprólékos technikán múlik. A puer teák még talán ezeknél is kifinomultabbak, ami annak köszönhető, hogy ennél a változatnál utóérlelés történik: a szüret után következik a fonnyasztás, sütés, majd sodrás, végül a szárítás. Ekkor korongba préselik őket és évekre, évtizedekre elcsomagolják, érlelik. Ez a Sheng puer – a másik változat, a Shu egy gyorsított eljárás, amikor nedves környezetben fermentálódik a tea. Előbbivel virágos, utóbbival inkább földes, olajos ízjegyeket lehet előcsalogatni. A fekete teát a kínaiak vörösnek nevezik és bár a levelek oxidálódnak, de az íz nem égett, inkább fűszeres, kakaós. A sötét teákat, amit a kínaiak feketének neveznek, levegőtől elzárva érlelik, így mély jegyek jelennek meg, amik közben lágy érzetet is okoznak. A feldolgozási mód természetesen hatással van a hatóanyag-tartalomra is. A teák három fő komponense a klorofill, koffein, és az L-teanin (utóbbi egy aminosav, ami képes követlenül hatni az agyra, stimulálja az alfahullámok képződését), együtt segítik a koncentrációt és az ellazulást is. A jó tea segítségével könnyen megtapasztalhatjuk az éber nyugalom állapotát, amely nagyban támogatja a meditációt és a mindennapi tevékenységeket is.
A teázást mindig egy kijelölt teamester irányítja. Nála vannak az eszközök – a gaiwan, azaz fedeles csésze, vagy a kanna a tealevelek áztatásához és a kiöntő, azaz gong dao bei a tea kiöntéséhez. Ennek jelentése a „közös út edénye”, angolul „fair cup”, ami azt jelenti, hogy segítségével mindenki ugyanolyan minőségű teát kap végül a csészéjébe. Az eszközök alatt egy teatálca található a felesleges víznek. A módszer a következő: a gaiwant/vagy a kannát meleg vízzel felöntjük, majd kiborítjuk belőle. A tealeveleket, fajtától függően 5-10 g-ot a meleg edénybe helyezünk, lefedjük és körbeadjuk, minden alkalommal megrázva, hogy a vendégek megillatolhassák. Ezután újra vizet melegítünk, amivel a csészéket is átöblítjük, majd új forralás után a tealevelekre is öntünk. 15-25 másodperc után átmozgatjuk az edény fedelével, majd óvatosan a kiöntőbe töltjük, onnan pedig a csészékbe. Fontos, hogy a teakereskedésben rákérdezzünk a javasolt hőfokra. Az ideális hőmérséklet általában 80-85°C, mert ez nem égeti meg a leveleket. Vízből forrásvíz vagy maximum 150-200 mg/l ásványi anyag tartalmú javasolt, hogy ne vigye el az ízeket. A tealeveleket ötször, hatszor, de akár tízszer is fel lehet ezután önteni, megismételve a teljes folyamatot – izgalmas figyelni, hogyan változik a karakterek harmóniája és a hatás.
Talán soknak tűnik ennyi információ, de a Zhao Zhou teaműhelyébe látogatva időtlenség lesz rajtunk úrrá. Amellett, hogy új tudással gazdagodunk, a 3-4 óra szertartássá válik, ahol a lélek is megnyugszik. A teákat kóstolva ugyanis nem pusztán a felbukkanó ízekről beszélgetünk, vagy arról, milyen illatokra asszociálunk – legalább ennyire fontos a testérzet vizsgálata, azaz annak figyelemmel követése, hogy is vagyunk egy-egy csésze ital után. Felszabadultan? Pulzálóan? Csendesen, ellazulva? Tanulságos teret engedni magunkban a teák semmihez sem fogható hatásának. Olyan élmény ez, ami maga az (ön)gondoskodás, és amivel mindenkinek érdemes megajándékozni magát (vagy egy számára fontos személyt) ebben az életben.
Tradicionális erdélyi gombabőrbe burkolt ülőkék
Február végéig keresik a legjobb fiatal designereket! | Zlin Design Week
