fbpx
Nyomj Entert

Útra kelni, vissza magadhoz – a Zhao Zhou teavilága

Az állandó zajban és rohanásban nagyon kevés az olyan pillanat, amikor minden letisztul, csend terem körülöttünk és hallhatjuk a saját belső hangunkat. Elszoktunk attól, hogy csak szemlélődjünk, hogy élvezzük a pillanat derűjét, pedig ha hagyjuk megtörténni, mérhetetlen békét ad. A Zhao Zhou teákkal megállíthatjuk az időt, ráadásul egy különleges workshop keretében Kína ősi tealeveleivel is megismerkedhetünk.

Az elmúlt években egyre közelebb kerültem a természetes gyógymódokhoz, a kínai orvosláshoz és a fitoterápiához is. Úgy éreztem, az, hogy visszatérjek a gyökerekhez, hogy alkalmazzak olyan ősi igazságokat, amelyek évszázadok, évezredek óta bizonyítanak, sok mindenre gyógyírt, megoldást adhat. A polcomon sorakoznak a gyógynövények, mint a citromfű, fehérmályvalevél vagy akácfavirág, a „klasszikus” teákkal azonban valahogy mindig hadilábon álltam. Nem értettem vagy ismertem ezt a világot, úgy éreztem, szükségem lenne egy vezetőre, hogy utat mutasson. Megtaláltam.

Fotó: Balogh Kata

Tálos Gáborral, a Zhao Zhou (ejtsd. dzsao dzsu) alapítójával a véletlen folytán ismerkedtem meg a ZHU & Co.-ban szervezett ebéden (amiről itt írtam). Bár ismertem és távolról mindig lestem a teázót, valahogy sosem mertem bemenni. A beszélgetésünk közben elárulta, hogy rendszeresen tart teakóstoló workshopokat és egyre meg is hívott, én pedig örömmel fogadtam a lehetőséget. Gábor nem pusztán műkedvelő – amellett, hogy régóta foglalkozik a gasztronómia határterületeivel (testvérével, Attilával a Bortársaság alapítói, tulajdonosai), Pekingben diplomázott nemzetközi gazdálkodás szakon, folyékonyan beszél kínaiul és fél-fél évet élt Tibetben és Indiában is, miközben Kínát keresztül-kasul bejárta. Ázsiai kalandjai során szeretett bele a teák ősi világába, és elhatározta, hogy megismerteti a magyar közönséget is velük.

Fotó: Fülöp Máté

Tény, hogy ránk is fért már új tudás, mivel nálunk még csak nem is a brit teakínálat elérhető, hanem a német, osztrák, amely gyakran túlízesített, karakter nélküli egyenteákat jelent. Nincs ezzel semmi baj, de egy tea lehet más, akár a csokoládé és a kávé. A Zhao Zhou 2015-ben nyitott, a névadó egy VIII. században élt kínai csan (azaz zen) mester, Zhaozhou Congshen volt, a teázás, teakészítés gyakorlata ugyanis pont annyira mesteri feladat, mint szerzetessé vagy harcművésszé válni. A fogyasztása pedig szintén megkívánja a tudatos jelenlét, azaz mindfulness képességét, hiszen a teázás célja az, hogy visszahívja a kiáradó energiát, a Qit (azaz csít) és a meridiánokon át visszaállítsa az ideális áramlásba, ezáltal megteremtse a test és lélek külső-belső egyensúlyát.

A tea története többezer éves. Már időszámításunk előtt is fogyasztották, Ázsiában szertartások állandó itala volt. Európába valószínűleg arab karavánokkal, majd portugál hajókkal jutott el – ahogy kiépültek a kínai kereskedelmi útvonalak, kontinens-szerte egyre gyakoribb lett. A XVII. században a Brit Kelet-indiai Társaság uralta a piacot és szinte monopolhelyzetben voltak, bár ekkor a tea még drága árucikknek számított. Később az angoloknál valóságos siker lett, sőt, az Újvilágban is. (Emlékezetes a bostoni teadélután, amikor a telepesek az amerikai függetlenségi háború előzményeként a vízbe borították a londoni kereskedők hajóinak rakományát, tiltakozva az igazságtalan adóviszonyok ellen.) A tea azóta is velünk van – a növény egyébként Kína déli részén őshonos. Két fő fajtát különböztetünk meg, ezek a Camellia sinensis (kislevelű fajta) és a Camellia assamica (nagylevelű fajta): hogy végül milyen teát kapunk, az a feldolgozás módjától dől el, így lehet fehér, zöld, wulong (oolong), puer, fekete és sötét tea. Minél hosszabb a fermentációs folyamat, annál inkább sötétednek a levelek. Természetes formájában a Camellia assamica 100-150 év alatt barackfa méretűre nőhet, ezeket a fákat a mai napig nagy becsben tartják. A C. sinensis  teacserjét ültetvényeken termesztik. A végeredményt nagyban befolyásolják olyan tényezők, mint a talaj-terroir, ha az ültetvényeket organikusan művelik, kizárólag kézi szüretelést végeznek.

Amikor a tealeveleket szüretelik, a fiatal hajtásról a csúcsrügy az alatta lévő két-három levéllel együtt kerül a kosárba (bizonyos típusoknál később a rügyeket külön dolgozzák fel). Ez zsenge, üde, virágos – ebből lesz a fehér tea. A zöld teáknál nem indul el az oxidáció, mert hőkezeléssel megállítják a folyamatot (ez lehet gőzölés vagy wokban sütés). A wulong teáknál a leveleket zúzzák és sodorják is, hogy előcsalogassák az aromákat, a levelek végül kis szellem „sárkányokra” hasonlítanak (ez a wulong szó jelentése is, “fekete sárkány”). Az íz lehet gyümölcsös, de akár egészen füstös is, minden az aprólékos technikán múlik. A puer teák még talán ezeknél is kifinomultabbak, ami annak köszönhető, hogy ennél a változatnál utóérlelés történik: a szüret után következik a fonnyasztás, sütés, majd sodrás, végül a  szárítás. Ekkor korongba préselik őket és évekre, évtizedekre elcsomagolják, érlelik. Ez a Sheng puer – a másik változat, a Shu egy gyorsított eljárás, amikor nedves környezetben fermentálódik a tea. Előbbivel virágos, utóbbival inkább földes, olajos ízjegyeket lehet előcsalogatni. A fekete teát a kínaiak vörösnek nevezik és bár a levelek oxidálódnak, de az íz nem égett, inkább fűszeres, kakaós. A sötét teákat, amit a kínaiak feketének neveznek, levegőtől elzárva érlelik, így mély jegyek jelennek meg, amik közben lágy érzetet is okoznak. A feldolgozási mód természetesen hatással van a hatóanyag-tartalomra is. A teák három fő komponense a klorofill, koffein, és az L-teanin (utóbbi egy aminosav, ami képes követlenül hatni az agyra, stimulálja az alfahullámok képződését), együtt segítik a koncentrációt és az ellazulást is. A jó tea segítségével könnyen megtapasztalhatjuk az éber nyugalom állapotát, amely nagyban támogatja a meditációt és a mindennapi tevékenységeket is.

Fotó: Fülöp Máté

A teázást mindig egy kijelölt teamester irányítja. Nála vannak az eszközök – a gaiwan, azaz fedeles csésze, vagy a kanna a tealevelek áztatásához és a kiöntő, azaz gong dao bei a tea kiöntéséhez. Ennek jelentése a „közös út edénye”, angolul „fair cup”, ami azt jelenti, hogy segítségével mindenki ugyanolyan minőségű teát kap végül a csészéjébe. Az eszközök alatt egy teatálca található a felesleges víznek. A módszer a következő: a gaiwant/vagy a kannát meleg vízzel felöntjük, majd kiborítjuk belőle. A tealeveleket, fajtától függően 5-10 g-ot a meleg edénybe helyezünk, lefedjük és körbeadjuk, minden alkalommal megrázva, hogy a vendégek megillatolhassák. Ezután újra vizet melegítünk, amivel a csészéket is átöblítjük, majd új forralás után a tealevelekre is öntünk. 15-25 másodperc után átmozgatjuk az edény fedelével, majd óvatosan a kiöntőbe töltjük, onnan pedig a csészékbe. Fontos, hogy a teakereskedésben rákérdezzünk a javasolt hőfokra. Az ideális hőmérséklet általában 80-85°C, mert ez nem égeti meg a leveleket. Vízből forrásvíz vagy maximum 150-200 mg/l ásványi anyag tartalmú javasolt, hogy ne vigye el az ízeket. A tealeveleket ötször, hatszor, de akár tízszer is fel lehet ezután önteni, megismételve a teljes folyamatot – izgalmas figyelni, hogyan változik a karakterek harmóniája és a hatás.

Fotó: Tálos Sarolta

Talán soknak tűnik ennyi információ, de a Zhao Zhou teaműhelyébe látogatva időtlenség lesz rajtunk úrrá. Amellett, hogy új tudással gazdagodunk, a 3-4 óra szertartássá válik, ahol a lélek is megnyugszik. A teákat kóstolva ugyanis nem pusztán a felbukkanó ízekről beszélgetünk, vagy arról, milyen illatokra asszociálunk – legalább ennyire fontos a testérzet vizsgálata, azaz annak figyelemmel követése, hogy is vagyunk egy-egy csésze ital után. Felszabadultan? Pulzálóan? Csendesen, ellazulva? Tanulságos teret engedni magunkban a teák semmihez sem fogható hatásának. Olyan élmény ez, ami maga az (ön)gondoskodás, és amivel mindenkinek érdemes megajándékozni magát (vagy egy számára fontos személyt) ebben az életben.

Zhao Zhou | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük