Különleges kézműves termékek cseppet sem megszokott környezetben | VALAMI Hazai

Különleges kézműves termékek cseppet sem megszokott környezetben | VALAMI Hazai

Budapest nyolcadik kerületében, a Práter utca 14. szám alatt egy igazán izgalmas koncepcióval találkozhatunk: a kapu egyik oldalán a VALAMI Produktív Összművészeti Alkotóműhely, a másikon pedig a VALAMI Hazai képző- és iparművészeti designtárgyakat áruló bolt helyezkedik el. Ebben a kicsit sem hétköznapi, a magyar művészeknek teret biztosító környezetben már a VUUV Works alkotói által gyártott kézműves termékek is megvásárolhatóak!


A 2013 óta üzemelő műhely idővel egy komplett vállalkozássá nőtte ki magát, ahol képzőművészeti projektekkel, oktatással, kreatív szolgáltatásokkal és termékelőállítással is foglalkoznak. A cég egyik fő célja, hogy a kihalófélben lévő archaikus eljárásokat, a sokszorosító grafika klasszikus technikáit, valamint az analóg fotógráfia különböző metódusait ismertebbé tegye nemcsak a művészeti közegben, hanem szélesebb közönség előtt is. A számos workshopnak és tanfolyamnak teret adó bázis másik legfontosabb pontja kétségkívül a kerámiákat, játékokat, lemezeket, nyomatokat, lakásdekorációs kiegészítőket és egyéb hazai kézműves termékek széles választékát felsorakoztató bolt, mely eredetileg egy online webshopból indult. A tudatos vásárlás gondolata mindig is a projekt fő mozgatórugója volt, így az üzletben a külföldről érkező tömeggyártott fogyasztási cikkek helyett olyan, valódi értéket teremtő magyar művészek munkáival találkozhatnak a látogatók, mint a VUUV Works kézműves alkotóközösségének termékei.

Fotók: vuuvworks.com

VALAMI Hazai | Web | Facebook | Instagram
VUUV Works | Web | Facebook | Instagram

Forrás: VUUVWorks

továbbiak
Medvék és maffia | A román erdők titkai és jövője
business

Medvék és maffia | A román erdők titkai és jövője

A román erdők Európa legszebbjei közé tartoznak, ehhez kétség sem fér, ám a klímaváltozás szigorú erdőpolitikát követel, amelyet nem könnyít meg az erdei maffia, a túlszaporodott medvék és az európai uniós irányelvek sem. Falopás, maffia, politika: elemzésünk a román erdők jelenéről és jövőjéről. A klímaváltozás egyik kiváltója a túlzott szén-dioxid-kibocsátás,
Ők vihették haza a Highlights of Hungary elismeréseit
community

Ők vihették haza a Highlights of Hungary elismeréseit

Február 24-én este az Eiffel Műhelyházban adták át az idei Highlights of Hungary elismeréseket. A tavalyi rekordot is megdöntve, közel százezer közönségszavazat érkezett a jelöltekre. A legkiválóbb, legszeretnivalóbb és leginspirálóbb történetek seregszemléjén a közönség fődíját ebben az évben a tavalyihoz hasonlóan egy, a bajbajutottakon segítő önkéntes szervezet, a Vérlovagok nyerte.
Lengyelországba érkezik az ARCHITECT@WORK
poland

Lengyelországba érkezik az ARCHITECT@WORK

Az ARCHITECT@WORK számos sikeres európai megjelenése után most Lengyelországba érkezik. 2022. március 30-án és 31-én a varsói Global Expo új, exkluzív iparági eseményt szervez az építészek és tervezők közössége számára. Az Európában már 15 éve jelen lévő és számos sikert maga mögött tudó ARCHITECT@WORK az eseménnyel lehetőséget kínál