120° - Moholy 120

„ … Itt mindenekelőtt arról van szó, hogy az öntudat alatt rejlő erőket az optikai szerv – a szem – révén mozgásba hozzuk.” – Festészet és fényképészet 1932

Moholy-Nagy László geometrikus, konstruktivista festményeit születésének 120. évfordulójára térben dolgoztam fel. Ahogy a művész első önálló kötetét is, – Festészet, fényképészet, film – verbális és vizuális kettősség jellemzi és kutatja a hagyományos és születő új műfajokat, úgy szerettem volna egy komplex feldolgozást műveiből.

„A hagyományos kép történelmivé vált és a múlté”

E kijelentés ellenére, Moholy a korai Bauhaus-évei alatt alkotta a legszebb, legfestőibb képeit dacára annak, hogy a konstruktivizmus szellemében szerette volna a festészetet „temetni”, de erre mégse volt képes.
Moholy úgy vélte, hogy a fényképezés feltalálása után kettévált az ábrázolás és a szín megformálása. Míg a fotográfia és a film lefedi az ábrázolást, addig – ahogy Moholy fogalmaz – „a festészetnek mostantól kezdve lehetősége nyílik arra, hogy a szín tiszta megfogalmazásával foglalkozzon.”

Hat festményét alapul véve készítettem el ezt, az évforduló számával párhuzamba állított 120°-os szögben megjelenített kompozíciós videót. Képeiről a színek és a geometrikus formák szolgáltatják videóm alapját, mégis további lehetőséget adtak arra, hogy tovább képzeljem térben a művész alkotásait. A 3D grafikának köszönhetően olyan elemeket is tudtam csempészni az egyes képekbe, melyek bár az animáció közepén lefedik az eredeti művet, mégis új formákat és mozgásokat is rejtenek magukban.

Ezzel a videóval szeretnénk megemlékezni idén, július 20.-án, a művész születésének 120. évfordulójára.

A videóban szereplő művek:


Am 7 (26)
Lap a Kestner-mappából
Sárga kör
A 19
Circle Segments
SRho 1

” … First of all, this is about taking the forces of the subconscious and putting them in motion with the help of the eye.” – Painting and Photography, 1932

On the occasion of the 120th anniversary of his birth, I have transformed the geometric and constructivist paintings of László Moholy-Nagy into 3D. His first independent volume in the Bauhausbücher series, called Painting, photography, film – is characterised by the duality of visuality and verbality, as well as it explores the traditional and upcoming styles. My aim was to process his works in a similar, complex way.

“The traditional picture has become historical and it belongs now to the past.”

In spite of this statement, Moholy had created his most picturesque and beautiful paintings during his early years at Bauhaus. Even though he wanted to bury painting in the spirit of constructivism, it seems he wasn’t fully able to. Moholy believed the discovery of photography divided the picture and the portrayal of colours. While the photography and the film shape the picture, “the painting has the chance to deal with the articulate formation of the colours.”

On the occasion of the anniversary, I animated six of his paintings in 120 degrees. Although the colours and the geometric shapes form the basis of my video, they offered me the opportunity to imagine how the compositions of Moholy would work in space. With the help of some 3D graphics, I could visualise certain forms and movements which are implied, but hidden in the original, two-dimensional paintings.

We would like to remember with this short video on the 120-year anniversary of the artist’s birth.

Paintings in the video:

Am 7 (26)
Kestner Mappe
Yellow circle
A 19
Circle Segments
SRho 1

Bárdos László

továbbiak

A Föld lapos…

A ma lépten-nyomon felbukkanó flat design jegyében született alkotások a Dél-afrikai Köztársaság fővárosát, Fokvárost sem kerülik el: a Studio Muti legutóbbi munkájában a világ különböző országait és városait alkotta meg a flat design jegyében. Az illusztrációk olyan magazinok számára készültek, mint a Little White Lies filmes magazin, a Monocle, az

Menet közben is stílusosan

Sokszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a művészeti egyetemek képzésein egy-egy gyakorlati óra keretében olyan projektek születnek, melyek megvalósításért kiáltanak. Ilyen Rasmus Erixon & Tobias Möller designerek legújabb, fiktív szendvicsezője is, ami egy teljesen valóságos problémára tökéletes koncepcióval ad választ. Az „első” termékük egy wrap, mely a mai rohanó hétköznapokban egyre

Studio Nomad: 3LEGS asztalok

Nomád: a kreatív szellem vándorlása az apró tárgyaktól a kiterjedt térinstallációkig. Leginkább így jellemezhető a budapesti Studio Nomad filozófiája, melynek középpontjában a szerkezet és az anyag elegáns egyszerűsége áll. Pásztor Bence, Tarcali Dávid és Pongor Soma korántsem hétköznapi tervezőirodája megannyi méretben alkot. Ez az interdiszciplinaritás köszön vissza a 3LEGS asztalsorozatukban
ссс