A legismertebb New Yorki metró térképről sokan valószínűleg nem is tudják, hogy a ’72-es bemutatást és használatba vételt követően már 1979-ben lecserélték, többek közt az utazóközönség nyomására, akiket zavart hogy az alkotó Massimo Vignelli, úgy gondolta, hogy London után a new yorki vonalhálózat térképen is a használhatóság és funkció lesz az első és az, hogy az földrajzilag is hű legyen, csak második szempont.
Egy ilyen jellegű térkép használhatóságának mércéje egyedül az lehet, hogy egy arra rátekintő ember milyen hamar jut ahhoz az információhoz, amit meg kívánt tudni.
A közelmúltban ennek értékelésére az MIT néhány kutatója kidolgozott egy módszert, amely azon alapszik, hogy egy szoftver képes képeket elemezni az alapján, hogy az agyunk hogyan értelmezné azt egy rövid pillanatnyi megfigyelést követően. A szoftver meg is mutatja számunkra, hogy az emberek fejében mi marad miután elhaladtak a metró térképe előtt, és ezeket az alkotások mongrelnek, azaz keveréknek nevezték el.
A módszer és a kép készítésének alapja, hogy agyunk nem csak azt a pontot érzékeli amelyet figyelünk, hanem természetesen a periférikus látómezőből is érkezik valamennyi információ, de ez a terület már jóval pixelesebb így az összkép megalkotása során nem mindegy, hogy az ott tovább húzódó vonalak végül is mekkora káoszt jelentenek majd fejünkben.
Így válik érthetővé a tervezők eredeti szándéka is. Fehér háttéren, színes vonalak és némi pontozás és szöveg a megállóknál.
Úgy tűnik, mintha a kutatás eredmény igazolná a tervezők szándékát