5. Budapesti Építészeti Filmnapok

Az építészek is beálltak azok sorába, akik felfigyeltek a film médiumára és kezdték azt saját művészetük bemutatására, népszerűsítésére használni. A KÉK csoport szervezésében egy elég sokszínű, friss és igényes válogatást kaphatott a témáról a közönség a többnapos rendezvényen. A nyitódarab a modern építészet brazil fenegyerekét, Oscar Niemeyert bemutató portréfilm volt.

A bemutatott alkotások szinte kizárólagosan dokumentum filmek voltak. Építészekről (Az élet egy lélegzet vétel, Az ember, aki megváltoztatta Sanghait), alkotói csoportokról ( Ant Farm film) és néha direkten egy épületről – melyek helyenként egészen rendszer kritikusak voltak – (Robin Hood Gardens, Befejezetlen Itália) szóltak a történetek.  A legsikerültebb darabok azonban a házakat és azok sorsát szimbolikusan használó érzékeny szociológiai látleletek voltak (Torre David, Grand Hotel). A pompájukat vesztő építmények periférikus sorsán keresztül hol vidám japán haikyo-sok, hol venezuelai vagy éppen mozambiki nincstelenek életképeihez juthattunk el.

Négy kontinens tájairól és házairól kaptunk videojelentéseket. Más és más vizuális koncepciókat képvselő műveket sikerült egymás mellé tenni, így kínálva változatos látványt és hangulatot. Hol sok archiv és riport felvétellel operált a film ( például Maciel, Federici-Harrison, Kabos filmjeiben), hol pedig a lírai dokumentarizmussal fotografált formákat, tereket, felületeket és embereket ( Van der Stock, Think-Thank, Stoops, Ginestie ) kaptunk a gyöngyvásznon. Sok filmnél elég volt csak hátra dőlni és a történetet, eseményeket figyelmen kívül hagyva elmerülni a képekben.

Talán az aktualitás miatt, talán a koncepcióval összeférhetetlensége zárta ki, de a játékfilm nem képviseltette magát a sorozatban, amit én hiánynak éreztem. Csupán egy montázs került bemutatásra Giorgio Sancha jóvoltából, aki különböző építészettel-építészekkel foglalkozó filmek (játék, reklám, doku)  részeiből vágott össze másfél órányi anyagot. Sajna ennek a lendülete 20 perc után kifulladt, mivel a filmrészletek szerkesztés nélkül – vagy szaktudás nélkül szerkesztve –  , csupán összedobálva követték egymást. Az első sorokat – az építészeknek is egyre fontosabb a film –  igazolja Sancha, akinek vezetésével működik egy nemzetközi adatbank, mely építészettel kapcsolatos filmeket gyűjt és katalogizál.

A másik hiányosságnak a diakronitás – gondolok itt a történeti,  több száz éves idő intervallumokat felölelő témákra  – mellőzését éreztem. Persze inkább legyen egy ilyen válogatás aktuális és fiatalos, mintsem avittas könyvtári akadémista, mégis talán színesíthette volna egy-két modern előtti épületekkel foglalkozó mozi is a seregszemlét. De ez már csak szőrszál hasogatás. Összességében egy átfogó és élvezetes képet kínált fel korunk építészetéről látogatóinak az 5. Budapesti Építészeti Filmnapok.