70 éves a Kelenföldi buszgarázs

70 éves a Kelenföldi buszgarázs

82 méter fesztávolságú, vasbeton ívekre támaszkodó – elliptikus paraboloid alakú – héjmezők alkotják, amely a szerkezet átadásakor világrekordnak számított. Ez a Kelenföldi autóbuszgarázs, amely oszlopok nélküli, feszített héjszerkezetű épülete idén ünnepli 70. születésnapját.

A szerelőcsarnokot egészen pontosan 1949. január 1-jén adták át. A Padányi Gulyás Jenő és Menyhárd István tervei alapján készült épületet 1997-ben ipari műemlékké nyilvánították. 1997-től jelentősen kibővült feladatkörrel Kelenföldi Autóbusz Üzemigazgatóság néven, 2000 óta Budai Autóbusz Üzemigazgatóságként, 2008. augusztus 1-jétől Kelenföldi Autóbusz Telephelyként működik.

Jelenleg 40.300 m2 tárolóterületen végzik a 320 db autóbusz tárolását, illetve a 8.500 m2-es szerelőcsarnokban 15 szerelőálláson és 2 emelőálláson látják el az autóbuszok napi karbantartását, javítását. Már hagyomány, hogy évente egyszer nyílt napot tartanak a kelenföldi divízióban, s ez idén – a garázs átadásának 70. évfordulóján – sincs másképpen.

2019. április 6-án, szombaton a BKV. Zrt minden érdeklődőt szeretettel vár a buszgarázs csarnoklátogatására. Regisztrációról és részletes programról a BKV honlapján tájékozódhatunk.

A jeles évfordulóra két plakátot készítettem az autóbuszgarázs jellegzetes épületeiről.

Bárdos László

továbbiak
HYPE I Heti programajánló

HYPE I Heti programajánló

Úgy tűnik, most végre hivatalosan is elstartolt a tavaszi szezon: kerthelyiség, terasz, napszemüveg, D-vitamin, bringa – welcome back. Nézzük, mi minden vár ránk április első hetében. Előre szólunk: a péntek-szombat-vasárnapi felhozatal bizony feladja nekünk a leckét! Építészet és design a Toldi moziban Folytatódnak a MOME Inspiráló Designelmélet, vagyis az IDE-estek! Az
Favorit I Sebestyén László

Favorit I Sebestyén László

„Sokat gondolkoztam, mi vagy mik az én kedvenc tárgyaim. Járt az agyam, néztem a lakásban, mik azok a képzőművészeti alkotások, vagy iparművészeti tárgyak, amiket nagyon szeretek. Sok minden eszembe jutott. Marcel Duchamp piszoárja, Ai Wei Wei kőből készült szotyolái (ezek amúgy nincsenek a lakásomban), vagy a Mac laptopom, és persze
NÉGYSZÖGLET – Szabó Lőrinc

NÉGYSZÖGLET – Szabó Lőrinc

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest. Forrai Ferenc sorozata. 119 éve, 1900. március 31-én született Szabó Lőrinc. Szivárvány Pest fölött „és Újpesttől Csepelig érnek a puhán izzó
ссс