Luxusautó, drága hobbik, márkás ruhák – az idők kezdetétől léteznek olyan dolgok, amelyeket kizárólag a tehetős rétegek engedhetnek meg maguknak, és amelyek nemcsak funkcionalitásukban, hanem szimbolikus jelentésükkel is szolgálják a birtokosukat. Az ilyesfajta dolgokra használatos kifejezés a státuszszimbólum, ami szavak nélkül elárulja a tulajdonosáról, hogy az minden bizonnyal rendelkezik bizonyos mennyiségű tőkével, legyen az pénzügyi vagy társadalmi. Míg a státuszszimbólumokat inkább pénzen megvehető javakként ismeri a nyilvánosság, mostanra már bizonyos hitbéli kérdések is lehetnek egy szűk elit privilégiuma: ezek a luxushiedelmek.
A „luxury belief”, vagyis a luxushiedelem kifejezést Rob Henderson amerikai pszichológus fejlesztette ki a szociológia területén végzett kutatása során. A kifejezés első hallásra bizarrnak hathat, és minden bizonnyal azonnal felveti a kérdést, hogy mégis mióta kerültek beárazásra a hiedelmek, Henderson példáin keresztül azonban könnyű rádöbbenni, hogy mégis mit takar az, amikor bizonyos meggyőződések luxusnak érződnek. A pszichológus definíciója szerint „a luxushiedelmek olyan ötletek és vélemények, amelyek státusszal ruházzák fel a felső társadalmi osztályt, miközben gyakran az alsóbb társadalmi osztályra rónak költséget”. Míg ez a leírás önmagában inkább könyvszagú, bizonyos példákon keresztül már könnyebben értelmet nyer: luxushiedelem például azt vallani, hogy bizonyos drogok legalizálása hasznos lenne a társadalomnak. Míg a tehetős rétegek számára a korlátok nélküli droghasználat gondolata könnyen csap át egy amolyan glorifikált mulatság ötletébe, és az is kijelenthető, hogy szükség esetén a rehabilitációhoz is jóval könnyebben hozzáférhetnek, addig a tudatmódosítók a társadalom alsóbb rétegének köreiben sok esetben inkább egy öngyilkossági kísérlettel érnek fel, arról nem is beszélve, hogy a védelmi háló is alig-alig terjed ki ezekre a csoportokra, a megbélyegzés pedig egészen új mélységekbe is taszíthatja a használót.
Rob Henderson, aki a New York Times-ban és a Wall Street Journal-ben is rendszeresen publikál, Budapesten, a Danube Institute szervezésében tartott előadást a luxushiedelmekről. Előadása kezdetén Henderson sajátos hátteréről és a szélsőségekkel tarkított útjáról beszélt. A pszichológus állami gondozásban nőtt fel Kalifornia államban, majd tizenhét évesen csatlakozott az amerikai légierőhöz. A hadseregben töltött idő után Henderson a Yale-re kezdett járni. Nem lepte meg a közönséget azzal a kijelentéssel, hogy a borostyánligás egyetemen tapasztalt környezet merőben eltért attól, amihez a nevelőotthonokban, majd a hadseregben szokott. Hendersonnak fel kellett ismernie, hogy az elitegyetemen a hallgatók többsége a legtehetősebb családokból származik, az árvaház és a borostyánligás egyetem extrémitásait megtapasztalva pedig arra a felfedezésre jutott, miszerint a bizonyos hiedelmek elit körökben történő térnyerése jelentős mértékben felváltotta a megvásárolható luxuscikkeket.
Henderson még a bevezető során párhuzamot vont az állatvilág bizonyos sajátosságai és a társadalmi szokások között. Ehhez példaként Amotz Zahavi evolúcióbiológus úgynevezett „costly signaling” vagy szabadosan fordítva „költséges jelzés” elméletét említette. Ezen ötlet alapján bizonyos állatok olyan, sok esetben veszélyes és valamilyen módon „költséges” tevékenységeket folytatnak, amellyel saját rátermettségüket, és egyfajta felsőbbrendűséget szándékoznak bemutatni. A jelenségre különösen jó példa a páva, amely lenyűgöző tollait mutogatja látszólag öncélúan, ezzel jelezve, hogy egészséges és erővel teli. Hasonló példa az afrikai gazella, amely kecses szökdelésével demonstrálja rátermettségét a ragadozók előtt – megengedheti magának, hogy eszeveszett menekülés helyett játszi könnyedséggel hagyja el a helyszínt. Az emberek eltérő eszközökkel és módszerekkel ugyan, de mégis hasonló módon prezentálják önnön anyagi vagy társadalmi státuszukat, és az állatokhoz hasonlóan valamilyen „költséggel” fizetik meg, hogy láttathassák azt. A tizenhatodik században például azzal, hogy be tudták szerezni a luxuscikknek számító fűszereket, a fűszerek keresettsége és misztikuma ugyanis ezekben a körökben csupán addig tartott, amíg ezek a javak elérhetővé nem váltak a szegényebb társadalmi csoportoknak. Érdekes módon pontosan ez az esemény tette jobbára érdektelenné a gazdagokat a fűszerek világa felé, hiszen az már nem számított státuszszimbólumnak. Henderson a párbajozást is hasonlatos példaként említette, hiszen az eleinte elittevékenységnek számított, amelynek misztikumát és vonzóságát ugyancsak annak társadalmi rétegeket átlépő térnyerése szüntette meg a gazdagok számára. A státuszszimbólumot tehát a megkülönböztető mivolta teszi azzá, ami, függetlenül attól, hogy az egy tárgy, hobbi, vagy éppen hitbéli meggyőződés.
A társadalmi elit a XXI. században is megkülönböztetésre vágyik, akár bevallja ezt, akár nem, ám az is elmondható, hogy a megvásárolható javak csillaga látszólag leáldozott, a státusz utáni vágyakozás azonban nem szűnik meg. Ezzel pedig elérkezünk a luxushiedelmekhez. Henderson egy osztálypéldát prezentált, ez pedig az Egyesült Államokban 2020 és 2021 környékén nagy nyilvánosságnak örvendő „defund the police” mozgalom, amely célkitűzése maga a neve, vagyis az, hogy a rendőrség forrásai kerüljenek elvonásra. A mozgalom alapvetően a rendőrségi erőszak elleni küzdelemmel és a Black Lives Matter mozgalommal jár kéz a kézben, és célja, hogy a rendőrség „túlpénzelése” helyett inkább a közbiztonságot más módon erősítő, alternatív módszerekre fordítsanak forrásokat. Ilyen például különböző közösségek támogatása, vagy az oktatás reformálása. A rendőrség forrásainak elvonását ugyanakkor statisztikák szerint jobbára nem azok az alacsony jövedelmű rétegek támogatják, akik jellemzően nagyobb mértékben ki vannak téve bűncselekményeknek és rendőri erőszakosságnak is, hanem azok, akik kifejezetten magas jövedelemmel és komoly erőforrásokkal bírnak. Mindez pedig Henderson szerint azzal magyarázható, hogy a „defund the police” a luxushiedelem kategóriájába esik. A társadalom felsőbb osztályai megengedhetik maguknak, hogy biztonságos városrészeken éljenek, ne használjanak tömegközlekedést, vagy más módon biztosítsák a személyes védelmüket, így a rendőrség gyengülése számukra nem bírna olyan fajsúllyal, mint az alsóbb osztályoknak, akik valójában elszenvednék a rendőrségi erők hiányát és pontosan emiatt pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy támogassák a mozgalmat. Lehetne még példálózni a stabil, kétszülős családmodellel is: Henderson tapasztalata szerint a társadalom elit osztályából származó egyetemisták gyakran nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a stabil családi háttérnek, annak ellenére sem, hogy ez számukra sok esetben adott, és saját tapasztalatuk ellenére sem ismerik fel annak óriási jótékony hatását, míg fiatalok százainak a stabil, támogató család csupán egy vágyálom.
Rob Henderson szerint tehát a Porschét és a Louis Vuitton-t (legalább részben) felváltották azok a hiedelmek, amelyekkel az elit bizonyos tagjai el tudják határolni önmagukat mindenki mástól azáltal, hogy ők megengedhetik maguknak, hogy higgyenek ezekben, és egyidejűleg saját erkölcsiességüket is megmutassák. Ezen hiedelmeket azonban javarészt nem nekik kell megfizetniük, hanem az alsóbb osztálynak.
Grafika: Pisla Réka
Vibráló hangulatot teremt a milánói Spazio Maiocchi bár
Arborétum és ökológiai központ nyílt Pozsonyban
