Hosszú évek tudatos munkakörnyezet alakítási kísérleteivel, az erről folytatott vitákkal, majd a végén anyázásba fulladó kávézásokkal felvértezve állíthatom, hogy nincs objektíven hatékonynak mondható munkára optimalizált környezet, inkább csak olyan van, ahol valaki jól érzi magát abban amit csinál, valaki pedig nem. Ez a roppant frappáns spanyolviaszként ránk olvadó bölcsesség az első benyomásaitok ellenére alaposan átgondolt, érvekkel alátámasztható állítás.
Ha meg szokás szerint, az n órát igénylő melónak n/4 órával a deadline előtt állsz neki, úgyis teljesen mindegy a környezet.
Tekintve, hogy hipotézisünk szerint tehát a munkakörnyezet szubjektív mint az állat, ezért nem is erőlködnék komolyabban annak megindoklásával, hogy miért jó David Byrne irodája. Azért, mert besírsz ha megnézed, már ha hasonló az ízlésünk.
Abban mondjuk valószínűleg totális ellentmondásban vagyok magammal, hogy én itt az első néhány napban csak nagyon komoly pénzösszeg vagy testi fenyítés lehetőségének említése esetén tudnék nekiállni melózni, de ez csak azért van, mert ez nem az enyém, ergo új, ergo kurvára érdekelne, hogy mi micsoda.
Valami ilyesmi lesz mindenkié egy idő után, ha van sztorid, csinálsz valamit, ja és persze menőnek születtél. Ja igen, az kell.