Nehéz olyan témákról konstruktívan beszélni, amelyek túlságosan átpolitizáltak, a közbeszédben inkább kutyasípként tekintenek rájuk, mintsem valós társadalmi kérdésként. Az európai radikális muszlimok témája is ebbe a kategóriába esik. Ezért van nehéz dolga az osztrák Dokumentationsstelle Politischer Islam-nak (DPI), azaz a politikai iszlám monitorozásáért felelős központnak, hiszen a kutatási területük miatt xenofóbnak, iszlamofóbnak kiáltják őket. A központ két reprezentánsa beszélt a magyar Migrációkutató Intézet (MKI) munkatársaival. Tudósításunk.
Ferdinand Haberl, a DPI igazgatóhelyettese a beszélgetés elején rávilágít arra, hogy miért érti félre a közvélemény a munkájukat. Különbséget kell tenni a politikai iszlám és a nagy általánosságban vett iszlamizmus, muszlim vallás között. Az intézményükben nem az összes muszlimot dokumentálják, ez nem is céljuk, és lehetőségük sincsen rá, hiszen Ausztria népességének 7-10 százaléka muszlim vallású. A legtöbb muszlim a társadalom integráns tagja, jelentős többségük csak gyakorolni akarja a hitét, a kultúráját, és ugyanannyira, ha nem jobban kártékonynak tartja a radikális iszlamistákat. De akkor mi is az a politikai iszlám, amit monitoroz a DPI? Azokat a csoportokat, akik a vallásukat eszközként felhasználva felsőbbrendűnek tartják magukat, valamint át akarják formálni a társadalmi, politikai rendszerét egy országnak, meg akarják változtatni annak kultúráját, akár erőszakkal. Tehát a legnagyobb különbség a muszlim vallást gyakorlók, és a politikai iszlám tagjai között, hogy míg a muszlimok lehetnek kifejezetten konzervatívok, a politikai iszlám azt tűzte ki céljául, hogy a felsőbbrendűség eszközével, emberi jogok megsértése útján megváltoztassa a társadalmunkat.
Alexander Welssenburger, a DPI kutatója megjegyzi, hogy ne keverjük össze a politizáló muszlimokat a politikai iszlámmal, még akkor sem, ha egyébként a politikában aktív muszlim állampolgár kifejezetten konzervatív hangnemet üt meg. Marsai Viktor, az MKI igazgatója is arra világít rá, hogy itt nem az iszlám elleni értékítéletről van szó, a vallásosságnak helye van a politikában, Európa-szerte jelen vannak kereszténydemokrata pártok is. Probléma inkább akkor merül fel, amikor egy csoport berendezkedésellenes, anti-establishment vonalra lép rá, ezzel fenyegetve a közös együttélést. Sayfo Omar, az MKI vezető kutatója arra hívja fel a figyelmünket, hogy különböző emberek különböző ingerküszöbbel rendelkeznek, valamint a közbeszéd és a hivatalos kutatások mást hívnak politikai iszlámnak, mást találnak radikálisnak, anti-establishmentnek, ezért különösen oda kell figyelnünk a szóhasználatunkra, nehogy összekeveredjenek a fogalmak.
Haberl szerint az is téves következtetésekhez vezethet, ha úgy csoportosítjuk a muszlimokat, hogy vannak békések és agresszívok. Sosem a hiten van a hangsúly, a vallását senkinek sem kifogásolták, inkább az egyéni, illetve csoportos narratívára koncentrálnak. Ha ez a narratíva engedi, hogy erőszakossá váljanak a tagok, hogy csordákban, táborokban gondolkozzanak, tehát különbséget tegyenek értékes hívők, és kevésbé értékes hitetlenek között, akkor jön el az a pont, hogy politikai iszlámról beszélhetünk, és azt kell kordában tartani, vagy ha már elharapódzott, az ellen kell fellépni. Welssenburger éppen a békés-agresszív skálát tartja pontatlannak, szerinte lehet valaki agresszív úgy, hogy közben nem árt senkinek, szerinte a békés ellentéte az erőszakos, nekik kell minél kisebb mozgásteret biztosítani.
Akik narratívákat, ideológiákat akarnak befolyásolni, őket kell megállítani, fejti ki Marsai Viktor. Katolikus létére belátja, hogy a kereszténység is lehet túlzó, az is torzíthatja a közbeszédet a saját kénye-kedve szerint, ez sem egészséges a társadalom számára.
Sayfo Omar a szélsőséges csoportok vitalitását, életben maradását a társadalom befogadóképességével hozza párhuzamba. Mint mondja, Európában azt gondoljuk, hogy csakis ideológiák mentén fel lehet húzni egy nagyszabású csoportot, de szerinte ez nem így van. Ha egy csoport nem képes irányított válaszokat adni mindennapos kérdésekre, akkor előbb vagy utóbb el fog tűnni. Emiatt, ha egy társadalom nem találja kívánatosnak azt, hogy bizonyos kérdésekre erőszakos válaszok születnek, ha egyáltalán nincs vágy, nyomás, akkor a radikális gondolatok, csoportosulások idővel kikopnak.
De, ha meg is tudnak szólítani társadalmi rétegeket, az ilyen csoportoknak szükségük van támogatásokra, hogy életben tudjanak maradni. Alexander Welssenburger úgy látja, hogy sok esetben nem is csak pénzben lehet őket támogatni, hanem hasonlóan fajsúlyos az intellektuális segítségnyújtás, például bizonyos művek lefordítása. Egy narratíva felépítésében, egy társadalom megbontásában ugyanolyan fontos szerepe van a puha hatalmi eszközöknek, mint a pénznek vagy fegyvernek. Ferdinand Haberl és Marsai Viktor szerint is fontos aspektus, hogy legtöbb esetben ezek a párszáz fős radikális csoportosulások egymástól függetlenül, az árnyékban működnek. Képesek intellektuális, gazdasági, politikai elitet képezni az európai muzulmán közegekben, mint a Muszlim Testvériség, amivel erős akaratérvényesítő képességre tehetnek szert.
Sayfo Omar is azt látja, hogy a kisebb csoportok mind az európai muszlim társadalom hangjává akarnak válni. Az európai muzulmánok egy viszonylag töredezett csoportot alkotnak, nem figyelhető meg, hogy egy hatalmat szerző muszlim hang erősebb lenne a többi hangnál. Többször előfordult már, hogy egy személy vagy csoport felállt, és azt mondta, hogy én képviselem az iszlám vallást gyakorlók hangját. Ez azért tud kifejezetten veszélyes lenni, mert egy töredezett, bizonytalan világban az emberek természetszerűen akarnak valahova tartozni, és képesek követni egy erős hangot csak azért, mert nem látnak alternatívát, más érdekképviseletet. Emiatt bármilyen ilyen felerősödött lépésnek hatalmas befolyása lehet a közbeszédben. Haberl is azt látja, hogy a legdominánsabb csoportosulások kifejezetten médiacentrikusak, ilyen a Muszlim Testvériség is. Kiváló példával szemlélteti a beszélgetés végén a helyzetet, amikor az Arab Tavasz idején Kairóban protestált a Muszlim Testvériség. Angol és arab szövegeket is kiírtak a médiafigyelem felfokozására. Csakhogy amíg angolul olyan üzeneteket írtak ki, hogy ne eszkaláljuk a helyzetet, maradjunk békések, addig arabul az erősebb fellépésre buzdították a résztvevőket. A narratívát az tudja leginkább formálni, aki a legjobb a kommunikálásban, és aki megtalálja a legjobb felületeket a közbeszéd befolyásolására.
Grafika: Pisla Réka
Prágában óra számol vissza a klímaváltozás megállításáért
Lengyel cég tervezte a katari világbajnokság stadionjainak székeit
