Ahol a tudás születik | Kecskemét CAMPUS

Ahol a tudás születik | Kecskemét CAMPUS

A kecskeméti Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar új épületegyüttesének első oktatási épülete tavaly ősszel készült el. A campus nemcsak a jelen igényeit szolgálja ki, hanem azoknak az elvárásoknak is megfelel, melyek várhatóan intenzíven jelen lesznek az oktatás jövőjében, oktatási funkciói mellett pedig a helyi közösségi élet meghatározó színtere is kíván lenni.

A Kecskemét Campusban a jövőbe mutató trendek és a jelen igényei találkoznak egymással. A generáltervező LIMA Design Kft. és az építésztervező Bánáti + Hartvig Építész Iroda logikus, könnyen kiismerhető, jól átlátható alaprajzi elrendezéssel és innovatív megoldásokkal tették felhasználóbaráttá a fejlesztés első ütemében megvalósult oktatási épületet. Utóbbiak legszembetűnőbb példái a nagy előadóterem és a tőzsdetojás.

A nagy előadóterem kialakítása a változó méretű csoportok praktikus kiszolgálása érdekében szabadon variálható: a terem színpadtechnikával ellátott, így az ötszáz fős előadóból három terem – egy hozzávetőlegesen háromszáz fős, egy százhúsz fős és egy nyolcvan fős – hozható létre két kör alaprajzú, emelkedő padozatú térrész elforgatásával. Ez a technika lehetővé teszi, hogy egy helyszínen, de egymástól elkülönülve folyhassanak nagyobb létszámú előadások, a teremrészek egybenyitásával pedig szélesebb közönség befogadására is lehetőség nyílik.

Az épületben három méterrel az aulaszint fölé függesztve egy tőzsdetojás nevű elem található, amely valószínűleg az épület legizgalmasabb része. A sodronykötelekkel nyolc ponton kifeszített, acélból készült, tizenhárom méter magas és közel 88 tonnát nyomó objektum tér a térben: egy tabletteremnek és egy tőzsdeteremnek ad helyet, amelyekben a hallgatók megfelelő műszaki és technológiai hátteret kapnak a gazdasági élet modellezéséhez, így például a tőzsdei folyamatokat imitálva sajátíthatják el a gazdasági ismereteket. A tojásforma nem véletlen: a tudás születésének metaforájaként van jelen.

Az épület innovativitásához hozzátartoznak az olyan környezettudatos megoldások, mint a fűtési-hűtési igénykeet kielégítő víz-víz üzemű hőszivattyúk, melyek energiaforrása több mint száz darab száz méter hosszú, mélyfúrású talajszondával biztosított. Ezek mellett a tetőn napelemek és a csapadékvíz gyűjtésére alkalmas záportározók is helyet kaptak.

A campus fejlesztésének jövőbeni célja, hogy az a diákok mellett a város polgárainak is lehetőséget nyújtson az aktív és passzív kikapcsolódásra. Ennek részeként épül egy könyvtárépület, több étterem, egy kiállítóhely és egy multifunkcionális tér, ahol hangversenyek és színházi előadások megtarthatók. Létrehoznak még ezen túl egy tankonyhát is, amelyben mesterszakácsok által tartott kurzusokon lehet elsajátítani a konyhaművészet ismereteit – mindezt egy ligetes közösségi park közepén, melynek kialakítása már az első ütem felépítésével megkezdődött.

Bánáti + Hartvig Építész Iroda | Web | Facebook

LIMA Design  | Web | Facebook | Instagram

Fotók: Bujnovszky Tamás

Forrás: sajtóanyag

továbbiak
A Nanushka a divatipar leggyorsabban növekvő vállalata Európában | Financial Times
divat

A Nanushka a divatipar leggyorsabban növekvő vállalata Európában | Financial Times

Idén már ötödjére jelentette meg a leggyorsabban növekvő európai vállalatok aktuális ezres listáját a Financial Times, a Nanushkát az abszolút élmezőnybe, a 70. helyre rangsorolva. A Nanushka International Zrt., a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. egyik legsikeresebb portfóliótársasága 1601,9 %-os abszolút növekedési rátával nem csupán a közép-kelet-európai térség élmezőnyében
Műanyaghulladékból a nappalik éke | Afterlife
design

Műanyaghulladékból a nappalik éke | Afterlife

A körkörös tervezésre specializálódott Supernovas ezúttal a holland Odd Matter designstúdióval kollaborált, hogy megalkossa az Afterlife-ot, egy könnyen összeállítható, moduláris bútorkollekciót, amely teljes egészében újrahasznosított műanyaghulladékból készül. Tárold bennük kedvenc könyveid, lemezeid, növényeid, vagy készíts belőlük polcot, ülőkét vagy szemetesládát! A termékcsalád többfunkciós ládákat és padokat tartalmaz, amelyek otthon vagy
Volkswagen bogár strandszerelésben
design

Volkswagen bogár strandszerelésben

Nemrégiben 29 ezer dollárért árvereztek el ezt a csodabogár Volkswagent. Az eredeti autót 1969 környékén építhették össze egy homokfutó karosszériájának és egy 1958-as Volkswagen Bogárnak házasításával. 2014-ben az új tulajdonos úgy döntött, még játékosabbá és extravagánsabbá alakítja a strandjárót. Az inspirációt a régi kaliforniai nyarak adták számára ehhez. A bojtos,