Alvó app

Ellentmondásos. Utálom a hatásvadász felütéseket, de ez ennyi. Persze kifejtem: utálom azt a világot, ahol még az ágyba is magunkkal fogjuk vinni a telefont, mert már így is mindenhova. Tudjuk hova játszani közben, buzeráljuk a buszon, a repülőn még ha offline is. Mindenhol. Beszélgetés közben is, ami btk tényállásért kiált.  Békés Mártoni forradalmi hévvel vagyok ezen világ ellen. Persze magammal viszem én is, mert nem lehet nem. Olyan függő vagyok, aki tudja, hogy óriási baromságot csinál és ez az út nem vezet sehova.  Viszont amiről beszélünk az egy MUJI termék ami a konzumidióták egyik szent grálja. A márkátlan márka. Nem Moleskine hülye kamu sztorival, hanem egyszerűen nincs neki. A MUJI annyit tesz;

Szóval ennyit és japán designt árulnak. Nyugodtan írhattam volna nagy betűvel is, mert ez tényleg az. Minden. A formája, a színe, a szaga minden japán benne. Most előálltak egy app-al amiről csak azt gondolom, hogy mindenkinek látnia kell; főleg annak aki akar valamikor majd csinálni alkalmazást.

Funkciója szerint relaxálni, aludni segít. Ezért volt a felütés. Na nehogy már alváshoz is alkalmazást hallgassunk. Ugyanakkor tényleg jó. Alvás közben lehet beőrülnék tőle, nyomna a füles vagy nem tudom, de most cikkírás közben nagyon kell. Van vízpart, madárcsicsergés, ropogó tábortűz a fák között, erdei patak csobogása, erdő zúgása, zubogó vízesés és mindez egy-egy csodálatos vonalrajzzal illusztrálva és jobbra balra húzással váltakozva. Ennyi.

Örökérvényű Fábrytól lopott aranyszabályunk szerint

ami ami, az az

és ehhez csodálatosan tartja magát a design. Elindítod és már szól is.

Próbáljátok ki, nézzétek meg, aztán töröljétek le és aludjatok a telefon nélkül. Jóéjt!