Az Off-Mustrán járt a HYPE

Az Off-Mustrán járt a HYPE

Hála az égnek a koronavírus-járvány nem volt képes minden eseményt eltüntetni a nyári naptárból. Habár sokáig kétséges volt, lesz-e idén bármilyen nagyobb, „szokásos” Hello Wood-rendezvény, végül az Off-Mustra létrejött a Művészetek Völgyéhez tartozó településeken.

Kapolcsnak és környékének sok szép emléket köszönhet a HYPEANDHYPER csapata is, és azt hiszem – leszámítva egy Lőrinc pap téri karácsonyi bulit –, innen ered az ismeretségünk a Hello Wooddal is, akiknek szintén sok mindent köszönhetünk.

Az idei Off-Mustra Vigántpetenden, Kapolcson, Taliándörögdön és természetesen a Hello Wood vidéki központjában, Csóromföldén zajlott, a feladat pedig közösségi installációk tervezése volt.

A nyolc csapattal együtt összesen közel százfős esemény a szokásos szabad, alkotói légkörben telt, amelyen mi is megtapasztalhattunk, amikor ott voltunk. Az utolsó napon együtt járta végig a teljes társaság a helyszínek, installációk és épületek mindegyikét, hogy este egy klasszikus záróbulival búcsúzzanak az együtt töltött héttől.

Erről a klassz hét napról forgattunk nektek egy rövid videót, hogy ti is láthassátok, milyen volt a 2020-as Off-Mustra:

továbbiak
Falfestménnyel emlékeznek az 1956-os forradalomra Londonban
art

Falfestménnyel emlékeznek az 1956-os forradalomra Londonban

A Londoni Magyar Kulturális Központ megbízásából a magyar graffitiművész, Fat Heat készített falfestményt az 1956-os forradalom emlékére. A hatvanöt négyzetméretes alkotás London belvárosának Holborn negyedében, a British Museum közelében kapott helyet. A metaforikus alkotás a természet megújulására utal, amely a harminc évvel ezelőtti rendszerváltást, a szovjet kommunista elnyomás alóli felszabadulást
Szabadúszó lét kreatívok szemével | Balka
design

Szabadúszó lét kreatívok szemével | Balka

Közel negyven grafikus, illusztrátor és animációsfilm-rendező mutatta meg a Mint hal a vízben című online kiállításon azt, hogy mit gondol a szabadúszó létről. Az esemény a Budapest Design Week hivatalos programjaként valósult meg. A Balka szervezésében létrejött online kiállítás célja, hogy diskurzust kezdeményezzen a szabadúszó lét mindennapjairól és közelebb hozza
Ilyen is lehet egy borfesztivál arculata! | Faraway Design
branding

Ilyen is lehet egy borfesztivál arculata! | Faraway Design

Újpest borfesztiválja végre méltó arculattal büszkélkedhet: a Faraway Design csapata éppen annyira gondolta újra az esemény vizuális megjelenését, amennyire kell. Mutatjuk! Budapest negyedik kerületének kétágú aranyhorgonya, szőlőfürt, lopótök és királyi korona – sokat látott jelképek, melyek könnyűszerrel lehetnének akár unalmasak is, de nem az idei Újpest BorVíkend esetében. Végre olyan arculat