fbpx
Nyomj Entert







Bejártuk Újpest ikonikus kultúrtereit | Othernity

Az Othernity-projekthez kapcsolódó városi séták sorában ezúttal Újpest került a fókuszba. A bedeszkázott Ady Endre Művelődési Központ épületén túl a kerület első kulturális intézményét, a Polgár Centrumot és a 2018-ban átadott Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont épületét is szemügyre vettük. Kulturális intézmények térben és időben, Budapest IV. kerületében. Mutatjuk!

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett legutóbbi városi séta valódi időutazásra invitálta azokat, akik kíváncsiak voltak, mi minden történt az elmúlt évtizedekben Budapest IV. kerületében – legalábbis ami az építészeti projekteket illeti. A KÉK már korábban meghirdette a mostani séta első verzióját, amikor is a 2018-ban bezárt Ady Endre Művelődési Központ bejárását tervezték, ám éppen azokban a napokban döntöttek a kultúrközpont bontásáról, így a séta elmaradt. Az Ybl- és Kossuth-díjas építész, Ferencz István tervei alapján készült művelődési központ 32 éven át tartó működés után most bedeszkázva várja a végítéletet.

Öröm az ürömben, hogy bár a romlásnak indult művelődési házat csak gerillamódszerrel közelíthettük meg, a szervezők az Árpád úton található Polgár Centrumot és a Szent István téren magasodó új vásárcsarnok épületét is beemelték a sétába. Előbbi épületről, illetve az újpesti kultúraszervezés gyökereiről Iványi János, a Helytörténeti Alapítvány elnöke mesélt a sétálóknak. A Polgári Centrumnak otthont adó épület belesimul az Árpád út üzletsorába, és az Újpesti Áruház hatalmas tömbje sem segít a gyanútlan járókelőnek abban, hogy észrevegye: az előtető alatt nyíló kapuzat mögött kulturális élet zajlik. Legfeljebb csak a homlokzaton észrevétlenül megbújó, a genovai születésű magyar festőművésznek, Pállya Celesztinnek emléket állító tábla adhat némi okot a gyanakvásra. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy ugyanazon épület egy másik bejárata teljesen máshová, a kínai Panda Étterembe vezet, ami esztétikai szempontból sem épp összeegyeztethető a Polgári Centrum lelkületével.

S hogy mi hívta életre Újpest első, komplex közösségi művelődést szolgáló intézményét? Az 1877-ben Dr. Ugró Gyula által alapított Újpesti Közművelődési Kör állandó helyet szeretett volna magának, amely teret biztosít különféle kulturális programok megvalósítására. „Az Ujpesti Közművelődési Kör hő vágyakozása immár a megvalósulás felé közeleg, a mennyiben Ujpest kellő közepén az Árpád úton új otthont épit magának. E célból megvette a kör a Neumann Sámuel-féle ingatlant és ott fogja diszes palotáját még ez év folyamán felépíteni” – olvasható a korabeli sajtó hasábjain.[1]

Az épület tervezését a Zichy-palotát is jegyző Kovács Frigyes építésznek tulajdonítják, azonban a Társadalmi Lapok tanúsága szerint a meghirdetett pályázaton a „Közművelődés” jelige mögött rejtőző Gábory József tervét díjazták, a kivitelezésért Kőrösi Lajos felelt. Az épületet végül 1898. december 17-én adták át. „Rendkivül fényes és elegáns tükrökkel s hatalmas csillárral ellátott hangverseny és tánczterem, nagyon kényelmes a kitünő tekeasztallal büszkélkedő biliárd-terem, elég tágas az étkező s igen czélszerűek az olvasó, a kártya, a hivatalos helyiségek, finom izlésről tanuskodnak a butorok, egyszóval a palota külső diszét jóval tulszárnyalja a belső disz.”[2]

A központ korabeli pompája valamelyest konzerválódott az utókor számára az 1988-94-es rekonstrukciós munkálatok során: a ma is használatban lévő termekben hófehér falak, aranyozott csillárok és bordó drapériák repítenek vissza bennünket az időben. A mi szívünket leginkább a 135 férőhelyes színházterem dobogtatta meg.

A séta következő állomása az István úton található, szebb napokat is látott Ady Endre Művelődési Központ volt – ez az az ikonikus épület, amely az Othernity-projektben legfiatalabbként kapott helyet. Sajnos az épület tényleges bejárására nem kerülhetett sor, de így is számtalan érdekességet tudtunk meg a Ferencz István által tervezett művelődési házról (belsőépítész: Köhler Margit), amely tulajdonképpen túlmutat az egyszerű ház fogalmán. Az építész ugyanis nem egyetlen tömbbe zárva képzelte el a nyolcvanas évek végének kulturális eseményeit. Ferencz a rendelkezésre álló építési telket teljes egészében használni szerette volna, mindezt úgy, hogy az elkészült épületegyüttes összhangba kerüljön Újpest sajátos városi szövetével. A városrészt 1950-ben csatolták hivatalosan Budapesthez, a kerület pedig bizonyos szempontból a mai napig megőrizte kisvárosias jellegét alacsony sorházaival, macskaköves utcáival.

A „város a városban” koncepció mentén Ferencz egy átjárható, nyitott, szabadon használható térszerkezetet tervezett, amelyet UNIVÁZ keretrendszerrel fogott közre – mintha ténylegesen körbekerítette volna a kultúrközpontot anélkül, hogy ezzel bárkit is távol tartott volna az építménytől.

Az Ady Endre Művelődési és Munkástovábbképző Házat 1986. május elsején adták át a nagyközönség számára. Hogy milyennek látták az újpestiek az új komplexumot?

„Ebben a környezetben kíváncsiságot ébresztőn úgy áll az új művelődési központ egyemeletes, kétszárnyú, fekete-fehér épületegyüttese, mint egy – mi is? Földsáncos udvarház? Nyitott erőd? Vagy csak egy játékvár? Mindenesetre különös, érdekes, még egy kicsit idegen. S mire körbejárom tágas udvarát s főépületének sehol sem eltúlzott méretű, mégis tágasságérzetet keltő belső tereit, már tudom is, mire emlékeztet: egy ókori, kisvárosi agorára, azaz piactérre (…).”[3]

Az 1983-1984 között tervezett, majd 1985-1986 között megépült épületegyüttes földszintjén üzletek nyíltak, az emeleten előadótermek, klubszobák kaptak helyet, a központi épület földszintjén pedig többfunkciós színháztermet alakítottak ki. Sétavezetőnk, Dabóczy Orsolya, a KÉK önkéntese megosztott velünk néhány sokszorosított vázlatrajzot is, melyeket Ferencz maga skiccelt fel az épület tervezésekor.

De hogyan is festett az átadáskor az épület?

„Ha az utcáról nézzük: az alacsony terméskő lábazaton mintegy három méternyire emelkedő füves földsánc s a rátámaszkodó falak védelmet ígérnek, a kapu nélküli négy sarki bejáratnál őrházak gyanánt álló árusbódék (édesség, dohány, hírlap, fagylalt) pedig befelé csalogatnak. A földszinti üzletsor (virág, takarékszövetkezet, bőrdíszműves, iskola- és sportszer, könyves- és ajándékbolt, butik, presszó) (…). Egyik oldalon a kettős klubterem, a zöld szekrénysoros, polcos számítógépterem, a szakköri és a játszószoba, a szabó-varró műhely s s egy hivatali helyiség fogad; ha átmegyünk a túloldalra, útba esik a 350-450 férőhelyes, de nem rögzített székes, szétszedhető színpados nagyterem, a szellős és takaros 150 székes kamaramozi meg a tükrös balett-terem, s máris kint vagyunk a másik szárnyon; ott sárga székes-asztalos előadóterem, a 18 fejhallgatós nyelvi, majd a fotólabor meg egy másik szakköri és klubhelyiség fogadnak, aztán a képzőművészeti kör meg az elektromos kemencés kerámiaműhely. Valahol középtájon a népművelők szobája.”[4]

A korabeli sajtó folyami komphoz hasonlította Ferencz épületét, és valóban: nem álltak messze az igazságtól. Az emeleti részeket összekapcsoló, fehér korlátos összekötő híd a hajók fedélzetéről is ismerős lehet számunkra, ezen kívül több ponton is visszatérnek a kör alakú hajóablakok illetve az éles sarkok, valamint a hajóorra emlékeztető építészeti részletek.

A séta utolsó állomása az Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont volt, amiről a Firka Stúdió Kft. generáltervezője, Bun Zoltán mesélt az egybegyűlteknek. A többfunkciós épületkomplexum s a hozzá tartozó köztér tervezésekor a cél az volt, hogy az új épület megszületésével a korábban zsúfolt, rendszertelen tér felszabadulhasson – itt állt ugyanis a korábbi piac, több különféle épülettel, az utcafrontról is megközelíthető kifőzdékkel. A régi épületegyüttesből csak a korábban virágcsarnokként funkcionáló, kör alakú építmény maradt meg, illetve egy csonka trafóház. Ez, illetve a kerítéssel körülvett, egyelőre beépítetlen kavicsos terület sokat ront sajnos az egyébként ígéretes piacépület látványán.

Amiből egyelőre semmi sem látszik, s nem tudjuk, mikor valósul meg, az az ide tervezett emeletes promenád és az azzal kiegészülő zöld sétány, mely a Szent István tér városháza felőli oldalán kezdődne, s az új csarnok első emeletéig vezetne. A tervek szerint a promenád alatt vendéglátóhelyiségek kapnának helyet, illetve a most a csarnoképületbe szorult virágpiac is kiköltözhetne az árkádok alá.

Mivel a piac maga nagyon színes és organikusan változó jelenség, a tervezők egy semleges, visszahúzódó épületben gondolkodtak: odabenn pőre, látszóbeton szerkezetekkel találkozunk, a homlokzaton fémlemezes árnyékolókat építettek be, s a mesterséges világítás segíti, hogy fény is jusson az épületbe.

Piacot tervezni azért is kihívás, mert sok esetben az árusok maguk alakítják a teret, így az építész aligha tehet mást, mint hogy valamelyest megpróbált rendszert vágni az élettel teli káoszban. Az árufeltöltés és a parkolás a kétszintes mélygarázsban megoldott, a feljutást teher-, illetve személyliftek segítik: különösen látványos a három panorámalift, melyekből elénk tárul a tér katolikus temploma.

Az első emeleti galérián különféle étkezdék kaptak helyet, innen pedig már mozgólépcsővel juthatunk fel a rendezvénytérbe, ahol modern bútorokkal berendezett, tágas tetőterasz várja az ide érkezőket.

A legkorszerűbb színháztechnikai berendezésekkel felszerelt, 460 ülőhelyes színházterem univerzálisan használható: ha kell, a lépcsőzetes, széksoros nézőtér egésze sík területté alakítható, így nemcsak színházi előadásokat, koncerteket, de akár nagy létszámú állófogadást, iskolai ünnepségeket is lehet itt rendezni.

Persze kérdés, hogy néhány évtized múlva vajon hasonló sorsra fog-e jutni az új rendezvényközpont és piac épülete, mint az Ady Endre Művelődési Központ? Hogy hogyan szuperál majd az újpestiek modern agorája, az idővel kiderül.  

Fotók: Mohai Balázs | Web | Instagram


Sorozatunkban a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett sétákról tudósítunk, melyek az „Othernity” projekthez kapcsolódnak. Az „Othernity” a modern építészeti örökség 12 meghatározó budapesti épületét mutatja be 12 kortárs kelet-közép-európai építésziroda szemüvegén keresztül. Az, hogy a kortárs csapatok hogyan és milyen módon értelmezték újra Budapest emblematikus épületeit, kiderül a Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában, 2021-ben.


[1] Társadalmi Lapok, 1897. január 10.

[2] Társadalmi Lapok, 1898. december 18.

[3] Kajdi Béla: „Agora Újpesten”, Népművelés, 1986. június 1., 7. o.

[4] Kajdi Béla: „Agora Újpesten”, Népművelés, 1986. június 1., 7. o.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük