Best Brand extensions 2013

Bocsásson meg a világ, hogy nem fordítottam le a cikk címét magyarra, de számomra a kapcsolt termékek, vagy a brand assets is eléggé életidegen, szóval így lett extensions. A cikk egyébként a 2013-as Adweek listája alapján készült, amelynek az volt a célja, hogy összegyűjtse mindazon termékeket, amelyek szervesen nem kötődnek az adott márka korábbi piacához (vagy kiegészítő piacai legjobb esetben), de cserébe egy kis furfanggal jól eladhatóak a vásárlóknak a marketing csodája által. Az Adweek minden évben közzéteszi ezt a listát, amelyet egyébként maguk az olvasók állíthatnak össze egy survey nyomán. Na most mi szépen végigmentünk rajta, következzenek a tapasztalatok:

iTunes Radio

Az iTunes 2001 óta teszi számunkra lehetővé, hogy az azóta óriásira duzzadt zenetömegből csemegézzünk, és töltsünk le számokat, így kézenfekvő volt a döntés, hogy létrehozzanak egy önálló rádiócsatornát is, valószínűleg a Google Play ellentételezésére, de míg az utóbbi elérhető Magyarországon, addig az iTunes Radio nem, pedig a világon már több, mint 11 millió feliratkozott hallgatója van. 🙁  Aki külföldről nyomul, az egyébként itt elérheti.

Arm & Hammer Baby termékcsalád

A lista második helyére volt elég az Arm & Hammer (ennél jobb háziasszony márka aligha létezik) Baby sorozata, akik így a tiniken túl, már a baba korosztályt is meg akarják nyerni a maximális otthoni tisztaság elkötelezett hívőinek. A tinikkel kapcsolatosan ugye volt a korábbi Youtube kampánysorozatuk Apa-Anya örömére, de azért én kíváncsi lennék hogy hány tini választotta ennek nyomán az otthoni mosómedve szerepkört az utcai madness helyett a haverokkal.

Cake Boss Bakeware

Buddy Valastro azután vált mindenki “buddy”-jává, miután a Food Network TV sorozatban megcsillogtatta pék kvalitásait (már a dédapja is pék volt), és elnyerte az ultimate Cake Boss címet. Ezután persze egyenes út vezetett a saját weboldalig a korábbi szürke pék számára, aki most már a sütemény készítéséhez szükséges kiegészítőkön túl kerámia teáskészletet vagy gyerekeknek való játékeszközöket is kínál.

Brooks Brothers Great Gatsby Collection

Gatsby fanságom ellenére sem hallottam erről a marketingüstökösről, amellyel a Brooks Brothers állt elő, ugyanis ha valaki akarja, akkor itt bizony 500000 magyar forintért full Gatsby szettbe vághatod magad, miután kivártad az USA-ból érkező szállítást. Zseniális meglátás! Kaptok egy kis zenét is itt.

Google Glass

Igen talán az egyetlen termék, ami kilóg a sorból hiszen ugyan mi az amit ne csinálna már a Google. Mivel azonban a viselhető tech kütyüké a jövő, így méltán szerepel a listán a keresőóriás béta terméke, amiről időről időre felbukkan egy újabb hír. Kíváncsiak vagyunk mikor lesz kész a lakossági fogyasztók számára, persze csak miután belépett a Ray Ban és ultracool keretet, és lencsét gyártott hozzá.

Kellogg’s Breakfast To Go

Már müzlit enni sincs időd?! A munka megvár! A Kellogg’s bizony 1906 óta uralja a reggeli során az asztalokat, és ezzel az útközben fogyasztható termékkel hamarosan a metrókat, és minden egyéb tömegközlekedési formát is el fog lepni.

Axe Face & Shave termékcsalád

Az AXE jól ismert szereplője a serdülő korú fiúkra specializálódott piacnak, hiszen kevés olyan márka van talán a világon, amely az Unilever csoporthoz tartozó képviselőként, több energiát fordítana arra, hogy minden fiú fürdőszoba szereplőjévé váljon egy kis tusfürdővel, dezodorral, vagy akármivel. Ezúttal a 286 milliomodik illat után egy borotválkozási szettel bővítették a portfoliót, nálunk még sajnos nem kapható.

Adidas miCoach sportóra

Megmondom őszintén, hogy a sportórák létezéséről egészen addig míg szörfözni nem kezdtem nem igazán vettem tudomást, de most már, hogy a nagy piaci szereplők, mint a SONY is egyre több figyelmet fordítanak a órákra, könnyen lehet, hogy a telefonok kiegészítőjeként újra divat lesz a sokat temetett karóra, a kibővített funkcióival.

Whole Foods barangolások

Nálunk sajnos(?!) nem elérhető a Whole Foods market, bár cserébe van egy csomó piacunk a városokban, szóval szépen menjetek csak oda, ha valami zöldségre, vagy gyümölcsre van szükségetek. Megkönnyíti a keresést az egyik korábbi cikkünkben szerepeltetett Ízlelő. Na de vissza a témához, vagyis a cég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy most már nem csak különféle alapanyag különlegességek (extrém tájakról) érhetőek el a boltjaikon keresztül, hanem a vásárló egy utazás keretében még meg is látogathatja a dombos Toszkánát, vagy a festői baszkföldet, hogy a helyiekkel csemegézzen és parolázzon az ételekről. Bella idea!

BÓNUSZ (+) SHAQ SODA

Ha Ti is úgy találjátok, hogy jó ez a lista, akkor hamarosan jön a legrosszabb termékek listája is, NA de addig is itt a bónusztermék, amely a 15-szörös All-Star, 7-szeres MVP győztes Shaquille O’Neal üdítője, amely innen rendelhető meg! Vigyázat csak a készlet erejéig! Shaqtin a fool!

Az illusztrációkat Stephen Cheetham készítette, köszönjük neki!