fbpx
Nyomj Entert

Chill & slow fesztivál az erdélyi hegyekben | Wonderest

Az erdélyi hegyek szívében, ezerszáz méteres magasságban megrendezett Wonderest egy chill & slow fesztivál a hulladékmentesség jegyében. Térerő és wifi nincsen, van cserébe lélegzetelállító kilátás, indie folk és experimentális előadók sora, napfelkeltekoncertek és felejthetetlen közösségi élmény a természet lágy ölén.

A családias hangulatú rendezvény az igazi lelassulás és kiszakadás élményét jelenti a városi hétköznapokból. „Azt szeretnénk, ha az emberek visszatalálnának a jelenbe” – fogalmazta meg a Wonderest misszióját Gulyás Hanna, a fesztivál megálmodója. Az esemény Hanna budapesti projektjéből, a 2017-ben indult Garden Wonder-ből nőtte ki magát: ami olyan bensőséges hangulatú koncertek sorozata, melyeknél csak jegyvásárlás után küldik el a résztvevőknek a titkos helyszín címét. 

Az idén júliusra tervezett, második Wonderest fesztivál előadói többek között Ausztráliából, Lengyelországból és Magyarországról érkeznek majd az erdélyi helyszínre. Csak pár példát említve, Lucas Laufen, az Immortal Onion, Runforrest, Follow the Violin, Falmi, O’Sullivan, a Hinterstate és Ben Leavez fogják garantálni a különleges hangzásokat és a lélekmelengető atmoszférát. A zenei fókusz mellett jógaórák, túrák, workshopok, urban zero waste tematikájú panelbeszélgetések és esti tábortűz színesítik majd a programot.

A fesztivál kiemelt témája a környezettudatosság. Hanna célja a rendezvény ökológiai lábnyomának minimalizálása, ezért a Plant a Tree-vel kollaborálva idén Bolygóbarát jegyek is elérhetők, amiért cserébe egy névre szóló fát ültetnek mindenkinek. A Plant a Tree kezdeményezés a Budapest top bárjaiban kapható Plant a Tree koktélokkal indult, majd egyre változatosabb projektekhez kapcsolódtak. A Wonderesttel közösen most új, zöld fesztiválozási alternatívát kínálnak.

„Azok a fák, amelyek alatt a fesztiválon ülünk, sok-sok éve kezdtek nőni. Gondoljunk bele, mekkora érték a jövő generációjának, ha most elültetünk valamit, amit majd ők élvezhetnek” – mondta el nekünk Hanna. „Aki fát ültet, az a jövőben hisz” – tette hozzá a közös beszélgetéshez Mesterházy Dorka, a Plant a Tree munkatársa.

Az ökobarát működéshez a faültetésen kívül a napelemes zuhanykabinok rendszere és a helyiektől beszerzett alapanyagokat felszolgáló fesztiválkonyha is hozzájárul. A közös étkezések kapcsán pedig mindenkit kérnek: vigye magával a saját étkészletét, hogy ebből adódóan se keletkezzen felesleges hulladék. 

Wonderest | Web | Facebook | Instagram

 

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük