Csapataink harcban állnak.

Bár a HYPE nemzeti ünnepről eddig csak márciusban jelentkezett forradalmi anyagokkal, idén egy megkeresés miatt rendhagyó módon az október 23-i események is terítékre kerültek.

Az alap kérdés az volt, hogy hogyan tudnánk az október 23-ával kezdődő őszi eseményeket megjeleníteni úgy, hogy Budapest egésze látszódjon és ne csak az aznapi, hanem a november elején történt dolgok is szerepeljenek rajta. Talán a térkép volt az egyik első és legjobb választás arra, hogy elkészítsem az – infografikának nem mondható -, info-illusztrációs térképet. A töri atlaszból ismert ’56-os eseményeket ábrázoló Budapest adta az ihletet a “Csapataink harcban állnak.” című kétszínnyomásos illusztrációmhoz, amin igyekeztem minden olyan jelentős helyszínt megjeleníteni melyek fontos pontjai voltak a budapesti forradalomnak.

Bár a térképen elhelyezett épületek és helyszínek aligha vannak helyesen tájolva, igyekeztem olyan komplex rendszert alkotni, hogy ezek az elhelyezések ne okozzanak totális zavart. Mivel az egyes épületek kiterjedései is lényegesen eltérőek, munkám elején ragaszkodtam egy szélességhez és ez alapján alakítottam az összes épületet úgy, hogy azok karakterisztikája ne sérüljön.

Az 1956-os Forradalom 59. évfordulójára készített teljes plakát:

Helyszínek:

Bem-szobor Corvin köz Műegyetem Köztársaság tér – pártház Kossuth tér – Parlament Március 15. tér – Petőfi szobor Bródy Sándor utca – rádió Széna tér Sztálin szoborBudavári Palota

Bárdos László

továbbiak

Sagmeister & Walsh - Aizone Campaign FW2015

Nem tudom, mennyien hallottatok már az Egyesült Arab Emirátusokban található Aizone üzletházról, valószínűleg nem sokan… Abban viszont biztos vagyok, hogy Sagmeister & Walsh neve mindenkinek ismerősen cseng. Hogy ez a két szereplő hogyan talált egymásra, az rejtély, viszont a legutóbb őszi-téli kollekció kapcsán már sokadjára dolgoztak a sztárduóval az arabok, akiknek

Formatervezési Díjat kapott Baráth Dávid

Magyar Formatervezési Díjat kapott az M Profood kiadásában készült A grill művészete szakácskönyv, illetve tervezője Baráth Dávid grafikus. Szeptember 24-25-én nagyszabású gála keretében adták át a Magyar Formatervezési Díjakat az Iparművészeti Múzeumban. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által 36 évvel ezelőtt életre hívott és a Magyar Formatervezési Tanács gondozásában odaítélt

Örök telihold

A taiwani Acorn Studionak köszönhetően többé nem kell sokat várni a telihold misztikus fényére. Az éppen most futó Indiegogo kampány során a Luna lámpa 27 nap alatt 2317 támogatóra talált, és ezzel a kampány már most több mint 11-szeresét gyűjtötte össze az eredetileg kitűzött célnak. A Luna nemcsak a természet
ссс