Egy tamperei múzeumban debütált Brad Pitt első szobraival

Egy tamperei múzeumban debütált Brad Pitt első szobraival

Bár eddig a nagyközönség nem tudta, hogy a színészlegenda szobrászkodik, alkotásai mindjárt egy múzeumban landoltak. A finnországi Tampere művészeti múzeumában Pitt többek közt Nick Cave-vel állít ki.


Nem kis meglepetés érte a művészvilágot, amikor nemrég megnyitott a tamperei Sara Hildén Art Museum legújabb kiállítása, a művészek közt ugyanis Brad Pitt is ott volt, és erről még a helyiek sem kaptak fülest előzetesen. A január 15-ig nyitva tartó WE című kiállítás az ismert brit alkotó, Thomas Houseago nagyszabású projektje.

Pitt saját bevallása szerint nagyrészt autodidakta módon tanulta a szobrászatot. A hírek szerint azután kezdett kerámiázni, hogy elvált Angelina Jolie-tól, és ebben az időszakban rengeteg időt töltött Houseago Los Angeles-i műtermében. Amikor a Once Upon a Time in Hollywood-ot forgatták, még Leonardo DiCapriót is magával vitte ide kerámiázni. A megnyitón arról is beszélt, hogy az alkotás önreflexió számára: számba veszi, mikor hozott rossz döntéseket, hol rontotta el kapcsolatait, kiket bántott meg. Tamperében kilenc munkája kapott helyet. Köztük az egyik legnagyobb hatású az Aiming At You I Saw Me But It Was Too Late This Time címet viseli, és egy nyolc ember közt zajló fegyveres harcot jelenít meg, miközben kezek és lábak igyekeznek kitörni a szobor gipszfelületének síkjából. Kiállították még az első szobrát, a fakéregből és ragasztószalagból készült House A Go Go-t is, de a házmotívum a szilikonból készült, épületeket formázó, különböző kaliberű golyókkal átlőtt alkotásokon is visszatér.

Vele ellentétben Nick Cave képzett művész: mielőtt zenélni kezdett, festészetet tanult a Caulfield Institute of Technology-ban, bár keramikusként ez az első bemutatkozása. A kiállításra tizenhét darab, kézzel festett figurát készített, amelyekkel “az ördög életét mutatja be tizenhét állomáson”.

Forrás: The Guardian
Nyitókép: Jussi Koivunen/Sara Hildén Art Museum

továbbiak
Új őrület? Magángépek helyett privát tengeralattjárók
news

Új őrület? Magángépek helyett privát tengeralattjárók

A holland U-Boat Worx vállalat megkezdte a NEMO 1 (együléses) és NEMO 2 (kétüléses) tengeralattjárók sorozatgyártását, amelyek méretüknek és súlyuknak köszönhetően viszonylag könnyen mozgathatók, így a szárazföldön, egy kikötőben vagy egy jachton is elhelyezhetők. Amennyiben teljesen fel vannak töltve, a NEMO-járművek akár nyolc órán át is működhetnek 3 csomós sebességgel,
Ahol öröm a várakozás | Peter Ortner Soviet Bus Stops fotósorozata
architecture

Ahol öröm a várakozás | Peter Ortner Soviet Bus Stops fotósorozata

Van, aki imádja, van akit meghökkent, és előfordul olyan is, aki nem tud elvonatkoztatni a hozzáköthető történelmi múlttól – de az egészen biztos, a szocializmus építészete mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hasonlóképpen volt ezzel Peter Ortner német fotográfus és felesége is, akik egy üzbegisztáni utazás során váratlanul beleszerettek a keleti
Ünnepi láz: 5 adventi naptárral készül a LEGO karácsonyra
news

Ünnepi láz: 5 adventi naptárral készül a LEGO karácsonyra

A világ kedvenc építőkockái és figurái idén is a segítségünkre lesznek abban, hogy egész decemberben az ünnepekre hangolódjunk. Annyi már biztos, hogy a Star Wars, Harry Potter és Marvel rajongóinak izgalmas lesz a kis ablakokat nyitogatni. Lehet, hogy van, aki túlzásnak érzi, hogy szeptember közepén már több márka is felfedi,