Fényeskedjenek!

Fényeskedjenek!

Az idei év a nyolcadik, melyben megemlékezünk valamilyen formában a márciusi forradalomról. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszmeisége magazinunk fennállása óta állandó és szeretett téma, melyre minden körülmények között készülünk.

Idén elhagytuk Budapest határait és Kiskunfélegyházától Ikervárig bejártuk az országot, hogy olyan szobrokról készíthessünk felvételeket, amelyek talán Petőfiről, Batthyányról vagy éppen Kossuthról a legsikerültebb alkotások.

A jelzőfáklyákkal megvilágított szobrok és Latinovics előadásában, Petőfi Magyar vagyok című vers részletével mély és súlyos hangulatot áraszt az idei anyagunk.

továbbiak
Bimbi DECO | Kortárs minták hagyományos technikával
art

Bimbi DECO | Kortárs minták hagyományos technikával

A Bimbi DECO varsói szövőműhely Instagramon talált ránk, és mi egyből beleszerettünk a kézzel készült dekoratív faliszőnyegekbe és díszpárnákba. A márka megálmodója Małgosia Kołodziejczak, aki eredetileg építésznek tanult, aztán emlékművédelemre szakosodott, majd három évvel ezelőtt végül mégis úgy döntött, hogy új szenvedélyének, a szövés mesterségének fog hódolni. > A szövés lehetővé
TRN Collection by Pani Jurek | Konceptuális bútordarabok Lengyelországból
design

TRN Collection by Pani Jurek | Konceptuális bútordarabok Lengyelországból

Különleges, kalligráfiára emlékeztető geometriai és szoborszerű formavilág, merész színárnyalatok, kifinomult anyaghasználat: a Pani Jurek, lengyel márka legújabb, TRN Collection elnevezésű bútorkollekcióját mutatjuk be nektek. Magda Jurek, a márka alapítója erős konceptuális magatartással és gondolkodásmóddal viszonyul az alkotáshoz. Célja a megszokottól és a nyilvánvalótól eltérő designtárgyak, illetve bútordarabok létrehozása, amelyek minket,
HIGHLIGHTS | A The New Yorker-hatás
design

HIGHLIGHTS | A The New Yorker-hatás

A The New Yorker magazin eleinte egy Manhattan-centrikus, 15 centes lapnak indult, mára pedig mind tartalmát, mind vizuális nyelvét tekintve megkerülhetetlen trendszetternek számít, ha minőségi újságírásról van szó. A magazin borítóiból – 1925-ös indulása óta – számos grafikus, művész inspirálódott Párizstól Szentpétervárig, Madridtól Sanghajig. Mutatjuk! -------------------------------------------------------------------------------- The Parisianer Cover [https://www.behance.