HFDA design SPEED X HYPE | Multifelt Factory

HFDA design SPEED X HYPE | Multifelt Factory

A HFDA a neves olasz Istituto Europeo di Designnal (IED) közösen indította el design SPEED nevű mentorprogramját a nyár végén, olyan már stabil, akár külföldi tapasztalattal is rendelkező hat magyar formatervezőnek, akik elkötelezettek cégük további fejlesztése érdekében. Január végéig minden héten egy-egy újabb mentoráltat ismerhettek meg egy kicsit közelebbről itt, a HYPEANDHYPER-en – Hargitai Éva, azaz a Multifelt Factory.

Cover: Blum&Wolf

Magyarország egyetlen nemezgyára 2016 óta két család közös vállalkozásaként üzemel, a két családanya vezetésével, akik közül az egyik – Hargitai Éva – matematikus, a másik – Fodor Ilona – közgazdász. A gyár az ómagyarok által Európába hozott nemez, egyik unikális kulturális örökségünk hordozója.

Legfontosabb célcsoportjuk a hazai tervezők széles tábora – a velük való hatékony, sikeres együttműködés pedig tulajdonképpen a gyár jövőjének záloga. Tárt karokkal várják továbbá a hobbi alkotókat, az iskolákat, gyermek és felnőtt közösségeket. Számukra is szeretnének lehetőséget biztosítani az alkotásra, a slow design jegyében.

Mashroom Design

A Multifelt Factory által a tervezők hazai, természetes alapanyaggal dolgozhatnak. Stratégiájuk legfőbb alapeleme – Európában egyedülálló módon – lehetőséget biztosítani az egyedi gyártásra, a tervek teljes körű megvalósítására, az alkalmazási célterülethez igazított legmegfelelőbb anyag előállítására.

Az elmúlt három évben számos kiállításon jelentek meg, minden alkalommal az általuk támogatott tervezők termékeivel. Rengeteg belsőépítészeti elképzelés, egyedi bútor és design tárgy létrejöttében segítettek, 6 diploma és 1 doktori dolgozatot mentoráltak, és sokat dolgoznak azon, hogy a gyapjúfilc értékes tulajdonságai minél szélesebb körben elterjedjenek.

Kalácska Zsana

Támogatják olyan tervek megvalósulását, amelyek mások számára is inspirálóak lehetnek. 2017-ben náluk készültek Pápai Lilla Magyar Formatervezési Díjjal jutalmazott kollekciójának egyedi nemezei, illetve 2018-ban akusztikai falburkolattal részt vettek az Év Irodája fődíjával elismert Dealogic iroda kialakításában, a Mashroom Design csapata bevonásával.

A Multifelt eddigi legnagyobb elismerése a 2019 októberében elnyert Design Management Különdíj, amelyet a Design Hét keretében vehettek át.

Tradíció és sokrétűség

A Multifelt Factory nem rendelkezik házon belüli designerrel, de az elmúlt években számos tervezővel alakult ki gyümölcsöző munkakapcsolatuk. Szeretnék ezt a működési modellt fenntartani, hogy modern, ugyanakkor sokrétű stílus jellemezze a Multifelt anyagait hordozó termékpalettát. Az eddigi talán leginkább ikonikus tárgyak, amelyek az általuk kiírt alkotói pályázat keretein belül születtek, a Hintabirka (Nagy-Mihály Márk), illetve a Vivoid akusztikai kárpitok (Kalácska Zsana). De számos más alkotás is született, amikre nagyon büszkék. Rendszeresen dolgoznak például közös projekteken a Szőnyegtervezők Egyesületével (SZETT) is.

Nagy-Mihály Márk – Hintabirka

A gyárat Fodor Ilona és Hargitai Éva irányítják, a feladatok megoszlanak közöttük. „A munkám legfontosabb része az üzletfejlesztés, de sok időt töltök a gyártási folyamatok szervezésével, azok felügyeletével. Kedvencem a marketing, amire szintén folyamatosan próbálok időt fordítani. Igyekszem a rendkívül széleskörű célközönségünket naponta megszólítani valami érdekes „filces” tartalommal, nagyon fontosnak tartom, hogy inspirálóak legyünk. A gyárban hetente 3-4 napot töltünk felváltva a társammal. Szeretem látni, ahogy a nyers gyapjúból a vágyott anyag megszületik, igazi teremtő élmény. De nagy élvezettel tárgyalok tervezőkkel, belsőépítészekkel is, ahol egy-egy kreatív feladat megoldása tud körvonalazódni. Nagyon sokrétűek a feladatok a gyapjú alapanyagok kiválásztásától a régi gépek karbantartásán át a komplex tervezői feladatokon való ötletelésig. Árgus szemekkel figyeljük a minőséget, aminek javítása szintén egy folyamatos feladat, ugyanakkor dolgozunk a hulladékok hasznosításán is. Részt veszünk szakmai szervezetek munkájában és folyamatosan ápoljuk a kapcsolatot közép és felsőszintű oktatási intézményekkel is, akik a jövő tervezőit, alkotóit képzik” – mondta el Hargitai Éva.

Blum&Wolf – Acoustic sorozat

Két évvel ezelőtt néhány alkotóval együttműködve Éva kialakított egy workshop kínálatot. Tervezők, szakmabéliek, vagy teljesen laikusok is ellátogathatnak a gyárba, amit működés közben, egy érdekes történetekkel tarkított vezetett túra keretében megtekinthetnek és egyúttal „beleszagolhatnak” a gyapjú megmunkálásába. Minden workshop szerves része egy klassz gyapjúfilc tárgy megalkotása is. Készülnek táskák, nemez festmények, gyapjúfilccel kárpitozott ülőpadok és játékok is. Ezek a workshopok jól leképezik a gyár működésének mottóját – hídépítés a hagyományos ősi textília és a modern design között.

A jövőben szeretnék a gyár épületeit méltó állapotba hozni, ehhez keresnek forrásokat. Dolgoznak egy teljes körű kivitelezésre alkalmas alkotóműhely és gyártási módszertan kialakításán, amivel az alkotók számára a lehető legnagyobb mértékig tudják biztosítani a munkák helyben történő megvalósítását. Ehhez egy inspiráló, alkotási flow-t támogató szálláshely kialakítását is tervezik. Ugyanakkor szeretnék Kőszeg és az ország kreatív potenciálját támogatni, a fantasztikus ipartörténeti gyárat megmenteni, és a hazai designereket segíteni álmaik megvalósításában.

Gspann Zsuzsa – Formaalakító

A Multifelt Factory és a design SPEED

Tudatos és hatékony marketing tevékenységet szeretnének folytatni a hazai és nemzetközi design piacon; ezért jelentkeztek a mentorprogramba. „Nagyon sok hasznos tippet kaptam a program során, de a legfontosabb gyakorlat számomra az volt, hogy hogyan érdemes jól prosperáló brandek kommunikációs tevékenységét elemezni, és hogyan lehet a jó megoldásokat átemelni a saját márkánk építéséhez. Minden tervezőnek hasznos tanácsokat adhat a design SPEED, csak ajánlani tudom! Rendkívül motiváló látni, hogy a módszeres, tudatos kommunikációs stratégiák alkalmazásával nincs lehetetlen. Ez a magyar designerek számára pedig különösen hasznos, önbizalom erősítő lehet” – jegyezte meg Hargitai Éva.


A HFDA design SPEED  X HYPE című cikksorozatunkban a design SPEED hat mentoráltjának tervezői munkásságáról, a mentorprogrammal kapcsolatos tapasztalataikról olvashattok hétről hétre a HYPEANDHYPER-en