HFDA design START X HYPE I Bárány Anna

A HFDA idén tavasszal indította el „design START” nevű mentorprogramját, amely során hét tehetséges tervező hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosító, egyénre szabott képzésben vehet részt, hogy ezzel is elősegítsék a sikeres magyar designmárkák létrejöttét. Augusztus végéig minden héten egy-egy újabb mentoráltat ismerhettek meg egy kicsit közelebbről itt, a HYPEANDHYPER-en – Bárány Anna.

Anna 2018-ban diplomázott a MOME Kerámiatervezés mesterszakán, ahol a diplomamunkája egy ajándéktárgy tervezése volt a Stühmer Csokoládégyár almárkája, a Friedrich Stühmer részére – a pasztell korall színű porcelán tálaiban gyönyörűen mutattak a régi korokat idéző, klasszikus bonbonok, és már magukban hordozták azt a légies vonalat, amit a későbbi munkáiban, az ékszerekben is ugyanúgy megtalálhatunk. 

Anna hagyományos, ősi kínai mázakkal (csün, tenmoku, shino, szeladon) dolgozik; nincs két egyforma tárgy, megjelenés. Legújabb kollekciójában a porcelán természetes fehérségének és a kézi aranyozásnak a párosításával hozott létre modern és letisztult medálokat.

Erős, vékony és könnyű

Anna többnyire olyan lehetőségeket keres, ahol az alkotói folyamat során, a végeredményt illetően kiemelt szereppel bír a véletlen. Munkája során jellemzően először egy keretet hoz létre – egy általa tervezett formát – majd a felületkezelés során olyan módszereket alkalmaz, melyek megjósolhatatlanná teszik a végső megjelenést. Az ékszereknél ilyen például a fatüzes égetés. A kemencén belüli hőmérséklet, a porcelán elhelyezkedése, a hamu mennyisége mind-mind olyan tényező, amely befolyásolja egy tárgy külalakját.

„Jelenlegi munkáim a vékonyságuktól különlegesek. A saját fejlesztésű „papírporcelán” technika ugyanis olyan vékonyságot tesz lehetővé, amit az általánosan elterjedt öntés során nem tudnánk elérni. Erős, vékony és könnyű szerkezet jön létre. Ez pedig igencsak meghatározza a formavilágot is” – jegyezte meg a tervező.

A műhelymunkát többnyire egyedül végzi, amelyhez a hajnali vagy a kora reggeli órák a legkedvezőbbek; ekkor még nincsenek erős zajok, amik elvonnák a figyelmét, így jobban el tud mélyedni a folyamatban. Egyelőre még nincs, de néhány éven belül szeretne egy saját műhelyt, továbbá viszonteladók által egyúttal bővíteni tervezi az értékesítési hálózatot, illetve marketing területen szeretne bevonni külső segítséget.

Bárány Anna és a design START

Tavaly szeptemberben minden előzmény nélkül kapott egy e-mailt, hogy lehetősége van kiállítani a S/ALON Lakástrend kiállításon. Ezután keresték fel a Magyar Divat és Design Ügynökségtől, hogy szeretnék, ha egy találkozó keretében megbeszélnék a további részleteket a mentorprogrammal kapcsolatban, és milyen jó, hogy így történt.

Az elmúlt négy hónap rengeteget segített Annának abban, hogy lefektesse vállalkozásának pénzügyi és marketing alapjait. A munka eredményeként az eddigi tervezői szemlélete egyfajta üzleti szemlélettel egészült ki, melynek segítségével most jobban átlátja a különböző területek összefüggéseit.

„Sok hasznos tanácsot kaptam, de az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy hogyan tervezhetem meg a hosszútávú céljaimat és ezek mérhető lépéseit. Mindannyian más miatt érkeztünk ebbe a programba és eltérő szakmai kérdésekkel dolgoztunk az elmúlt hónapokban, de egy rendkívül profi, segítőkész csapat dolgozott azon, hogy mindannyiunknak átadják a kellő tudást és így minél felkészültebben nézhessünk szembe vállalkozásaink kihívásaival. Sikerrel” – mondta el Anna.


HFDA design START X HYPE című cikksorozatunkban a design START hét mentoráltjának tervezői munkásságáról, a mentorprogrammal kapcsolatos tapasztalataikról olvashattok hétről hétre a HYPEANDHYPER-en

1 reply to HFDA design START X HYPE I Bárány Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük