HFDA design START X HYPE I UPLUX

A HFDA idén tavasszal indította el „design START” nevű mentorprogramját, amely során hét tehetséges tervező hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosító, egyénre szabott képzésben vehet részt, hogy ezzel is elősegítsék a sikeres magyar designmárkák létrejöttét. Augusztus végéig minden héten egy-egy újabb mentoráltat ismerhettek meg egy kicsit közelebbről itt, a HYPEANDHYPER-en – íme Gungl Tibor, azaz az UPLUX.

Tibor az ELTE jogi karán tanult, tehát egyáltalán nem „szakirányban”. Az egyetemi évek alatt azonban már látszott, érdeklődése másfelé viszi. Folyamatosan járt rajzolni, mintázni, számos inspiráló művésszel került kapcsolatba, aztán később tagja lett a Recycle Mission Hungary közhasznú egyesületnek, amely korát megelőzően ismerte fel a fenntartható design fontosságát, és egyúttal ki is jelölte Tibor számára az ideális irányt.

Fotók: Talabér Géza

Lámpákat kezdett el készíteni, méghozzá nem is akármilyeneket. Mindegyik egyfajta sajátos, regeneratív tervezés eredménye – ipari hulladék, kerékpáralkatrészek és üvegpalackok újrahasznosításából jönnek létre. Eddigi legfontosabb szakmai eredményeit Spanyolországban érte el. Többek között az egyik legnevesebb spanyol építész magazinban, a Tectónicablogon jelent meg róla cikk, illetve kiállítóként vehetett részt a helyi építész kamara, a COAM kiállításain.

Új funkció, új élet

Tibor lámpamárkája, az UPLUX környezettudatos tervezői attitűdjében fontos szerepet játszik a hulladék anyagok életciklusának meghosszabbítása, a műanyaghasználat minimalizálása és a fogyasztói attitűd tudatosítása.

„Minden tárgyam minimum 80 százalékban hulladékból készül, annak ellenére, hogy ez sokszor nem látszik rajtuk. A csomópontok kialakításánál fontos szempont a játékos, minél kevésbé intruzív tervezés, és az is, hogy a lehető legfejlettebb LED technológiát alkalmazzam. A tervezés során szigorúan vizsgálom a matériák megfelelőségét. Észter gyantát például sosem használnék növényi alkatrészek laminálására” – jegyezte meg a tervező.

Az UPLUX lámpák a fenntartható design példáján keresztül próbálják szemléltetni, és egyúttal kihangsúlyozni a mai tárgykultúránk megváltoztatásának szükségességét és lehetőségét.

FIREFLY – avagy az üveg hatékony újrahasznosítása

Ez a lámpa például a gyémántvágott, csiszolt-homokfújt búrák gyártási hulladékának felhasználásával jött létre, a formaalkotás meghatározó karaktere pedig a burák játékossága.

„A hulladék hulladékának újratervezéseként aposztrofálom ezt a típust, gyakorlatilag nullázza az üveghulladék felhasználása során a szemétbe kerülő anyag mennyiségét. Hogy miért ilyen fontos ez? Az üveg hatékony újrahasznosítása jelen technológiai tudásunk szerint nem megoldott, jól látszik ez a köztéri szelektív üveggyűjtők megcsappanásán – az üveg-újrahasznosítás ugyanis nem nagy biznisz” – jegyezte meg Tibor.

Gungl Tibor és a design START

„A mentorprogram hatására egy teljesen új projektbe kezdek, olyan anyagokkal, amelyekre korábban nem is gondoltam. Új dimenziók nyíltak meg előttem, hatalmas lökést adott. Ráadásul a workshopok által, a programban résztvevő szakemberektől elsajátítható az a fajta gondolkodás, tudásanyag, amely a kortárs tervezői közegben való érvényesüléshez szükséges. Mindenkinek csak ajánlani tudom!” – mondta Tibor.


HFDA design START X HYPE című cikksorozatunkban a design START hét mentoráltjának tervezői munkásságáról, a mentorprogrammal kapcsolatos tapasztalataikról olvashattok hétről hétre a HYPEANDHYPER-en

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük