Nyomj Entert

Hullámzó falak

Ez most nem egy x-akták cím, és nem is a vízszintmértéket nem ismerő építőmunkások prodoktuma, hanem Ned Kahn amerikai művész sajátos művészeti alkotásainak ismertetőjele.
A főként épületek homlokzatát átalakító művész ismertetőjele, hogy képes egy szigorú mértani formákból álló épületet is dinamikussá alakítani. Úgy képes a természeti elemek megjelenítésére, hogy műveinek alapanyagai a rideg városi környezetet idézik. Ned Kahn és az Urban Art Projects közös projektben most a Brisbane Airport parkoló háza elé álmodta meg ezt a kinetikus falat…

A fal egybefüggő felületét a szél áramlatai változtatja meg, és aktiválja a mintegy 250.000 alumínium panelt. A felület kb. 5000m2, és mozgásban úgy hat, mint egy függőlegesen felállított fodrozódó tófelszín.
A szél önmagában létrehozza a természetes formákat a falon, és a hullámzó mozgás erős kontrasztként jelenik meg a beton parkolóház mellett. A falon látott alap motívum a Brisbane folyót ábrázolja, mely a fal hullámzásával még közelebb hozza a természetet.

A parkoló házban, érdekes fény/árnyék játékot alakít ki a több ezer alumínium lapocska, ahogy a szél megmozgatja őket. Ez a hullámzó terelő rendszer nem csupán művészeti alkotásként funkcionál, de természetes szellőzést is biztosít a parkolóháznak.

Ned Kahn-nak egyik hasonló alkotását a következő videóban nézhetitek meg: