Ha elég volt a húsvéti sonkából és ráfordulnál a locsolóvers mentes hétköznapokra, van néhány tippünk. Ezen a héten reflektorfénybe kerül a divat, abból is az etikus és a fair trade, csirkék özönlik el a Budapest Parkot, és végre kézbe vehetjük a Makers of Budapest kiadványt is. Meg ilyenek.
Printa x Fashion Revolution
Minden évben április 24-e a Fashion Revolution Napja. 2013-ban ezen a napon dőlt össze a világ egyik legnagyobb ruhagyára, a Rana Plaza. A bangladesi gyárban számos világmárka készíttette ruhadarabjait, több mint ezer ember halt meg a tragédiában. Fashion Revolution mozgalom célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a fast fashion kedvezőtlen hatásaira, és megértesse a mindennapi felhasználóval: korántsem mindegy, milyen ruhadarabot választunk. Szerencsére szép számmal akadnak olyan hazai márkák, akik az etikus designt tűzték zászlajukra. Az egyik kedvencünk egyértelműen a Printa, akik nemcsak most áprilisban, de egész évben a fenntarthatóság jegyében készítik ruhadarabjaikat és kiegészítőiket. Most különleges programmal készülnek: április 23. és 26. között nyitott stúdióval várják az érdeklődőket, amikor is bepillanthatunk a tervezés és készítés folyamataiba.
Mikor:
Április 23-26. (kedd-péntek), 11:00-19:00
Hol:
Printa
Bővebb infó:
Esemény
***
Société Artist Talks #3 – Socially Responsible Design
A társadalmilag elkötelezett tervezésről mesél két tervezőcsapat kedden este a Société Házban. A Szalkai Dániel egyszerre két márka, a Maacraft és a Perceptual Thinkers színeiben is megszólal: előbbi a Miskolci Autista Alapítvány bentlakóit, azokat az autizmussal élő fiatalokat takarja, akik elkészítik azokat a kosarakat, kisebb bútorokat és kiegészítőket, amelyeket Dani tervez. A Perceptual Thinkers kicsit más: itt ugyanis a ruhadarabok kialakítását az autisták szokásai határozzák meg. Mindkét márka ékes bizonyítéka annak, hogy a társadalmi felelősségvállalás és a design találkozásából minőségi darabok, eladható termékek születhetnek. Az est másik meghívottja az Architecture Uncomfortable Workshop, akik kísérleti építészirodaként beszélnek környezet és használója kapcsolatáról. A mi személyes kedvencünk az a gyapjúból készült kis kuckó, amelyet a tavalyi évben álmodtak meg Csórömföldén, a Hello Wood nyári táborában.
Mikor:
Április 23. (kedd), 19:00-21:00
Hol:
Société Budapest
Bővebb infó:
Esemény
***
Tudatosan a jövőnkért: etikus és fair trade divatipar
Nemcsak a Printa főhadiszállásán, de a METU Rózsa utcai campusán is megismerkedhetünk az etikus divattal. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szervezésében megvalósuló eseményen két kerekasztal beszélgetést is hallhatunk. Az első IMPACT TALK célja, hogy szakemberek bevonásával áttekintsük az etikus divat minősítési rendszerét, ezzel is segítve a feltörekvő divattervezőket, akik ezeken az új alapokon képzelik el saját vállalkozásukat. A második BALANCED FASHION kerekasztalon a közönség megismerkedhet a fenntartható fejlődést célzó kortárs tervezőkkel. Ott lesz többek között Szilágyi Andrea a NES cipőmárka tervezője, Szakos Kriszta, az ESZKA brand képviselője, Lébényi Anna, a Printa képviseletében és Vetlényi Alma is, az almavetlenyi alapító designere. Őket Mengyán Eszter újságíró, a Holy Duck blog szerkesztője kérdezi.
Mikor:
Április 23. (kedd), 15:30-19:00
Hol:
Metropolitan HÖK
Bővebb infó:
Esemény
***
Szalai Dániel: Novogen – kiállításmegnyitó
Ezentúl nemcsak a koncertek miatt lesz érdemes jegyet váltanunk a Budapest Parkba. Pontosabban, ha már sikerült jegyet váltanunk, nemcsak zenei élményben lesz részünk: ugyanis április és szeptember között fotográfiai kiállítások valósulnak meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Park együttműködésében. Az első ilyen Szalai Dániel képanyaga, amelynek főszereplői azok a különleges fajtájú, Novogen White Light csirkék, akiket kifejezetten azért tenyésztenek, hogy tojásaikból különféle gyógyszeripari termékeket állítsanak elő. „Szalai Dániel az ipari baromfitenyésztés vizsgálatán keresztül a természethez, a technológiához való viszonyunkkal, valamint a munka fogalmával kapcsolatos kérdéseket feszeget” – mondja a kiállítás kurátora, Mucsi Emese.
Mikor:
Április 24. (szerda), 18:00
Hol:
Budapest Park
Bővebb infó:
Esemény
***
Vajon mi az olcsó ruha ára?// Filmvetítés és beszélgetés
A PINKPONILO, a RePityke és a Messzelátó Egyesület közösen szerveznek filmvetítést és beszélgetést arról, mi is az olcsó ruha ára. Vajon tudjuk-e, hogy egy-egy megvásárolt fast fashion darab előállítása mögött milyen emberi történetek, sorsok rejlenek? Milyen körülmények között készülnek azok a ruhák, amelyekre fejvesztve csapunk le egy-egy leárazás közepette? Ezen az alkalmon vetítésre kerül a ’The True Cost’ című dokumentumfilm, amely a divatipar árnyoldalait mutatja meg nekünk, ezt követően pedig meghívott vendégek beszélgetnek a témáról és arról, hogyan tudunk mi, vásárlók fogyasztási szokásaink átformálásával hozzájárulni ahhoz, hogy mindez megváltozhasson.
Mikor:
Április 25. (csütörtök), 18:30-21:30
Bővebb infó:
Esemény
***
Makers of Budapest – Könyvbemutató
Alig várjuk, hogy végre kézbe vehessük a Makers of Budapest kötetet (valószínűleg ezzel az érzéssel nem vagyunk egyedül). Pénteken este a csapat egy könyvbemutató bulira várja mindazokat, akik kíváncsiak Budapest kortárs kézműves alkotóira. 38 designer és 22 fővárosi bolt került a kétnyelvű kiadvány hasábjaira – Rácmolnár Milán csodás fotóin keresztül kaphatunk betekintést a tervezők műhelyébe, a tervezés folyamataiba. Az ötlet Boldizsár Károly, a Bomo Art alapítójának fejéből pattant ki: neki és maroknyi csapatának köszönhetően született meg ez a hiánypótló kiadvány. A kulisszatitkokról a HYPE-nak is meséltek! Aki az előrendelésről lemaradt volna, annak sem kell aggódnia, ugyanis péntek este a helyszínen is meg tudja majd vásárolni a szuper guide-ot. Ne hagyjátok ki! Mi tuti ott leszünk.
Mikor:
Április 26. (péntek), 19:00-23:59
Hol:
Anker’t
Bővebb infó:
Esemény
***
Rubidium x Veszprémi Lili – Pattern design workshop
Veszprémi Lili pattern designer – aki többek között a KIS KAS márka alapítója is – és Sipos Rebeka, a Rubidium tervezője várják az alkotni vágyókat szombat délután a TELEP-en. A tavaszi print készítő workshopon, nemcsak a mintaalkotás rejtelmeivel ismerkedhetünk meg, de elkészíthetjük saját printjeinket is! A tervezők közös ’Circulatio’ elnevezésű kollekciója volt a kiindulópont, amely arra inspirálta az alkotókat, hogy életre hívjanak egy ilyen alkalmat: színes papírok, különféle méretű pecsétek várják a résztvevőket, akik az elkészült alkotásokat haza is vihetik magukkal. Az eseményen való részvétel ingyenes.
Mikor:
Április 27. (szombat), 14:00-18:00
Hol:
TELEP
Bővebben:
Esemény
***
Tavaszi Bauhaus séta Pasaréten – a Bauhaus színrelép!
Néha elég csak eltévedni. A Bauhaus év kapcsán voltak és lesznek is még a weimari iskolához és annak szellemiségéhez kapcsolható programok, csak bírjuk szusszal. Most hétvégén a Budai Séták szervezésében fedezhetjük fel Pasarét modernista, bauhaus jegyeket viselő lakóépületeit. Aki még csak most barátkozik a Bauhaus-jelenséggel és szívesen vállalkozik egy rövidke felfedezőútra, annak mindenképp Budán a helye szombat délután. Találkozási pont a Pasaréti tér, autóbusz-végállomás.
Mikor:
Április 27. (szombat), 15:00-17:00
Hol:
Pasarét
Bővebb infó:
Esemény
***
Petite Planet Workshop #06
Ha a közelgő Anyák Napjára orgonaág helyett valami saját készítésű növénnyel kedveskednétek anyukátoknak, itt a remek alkalom. Ezúttal egy japános bonsai-kokedama workshoppal vár minden érdeklődőt a Petite Planet Kokedama csapata: egyrészről egy szép piros japán juhar kokedamát lesz lehetőségünk elkészíteni, másrészt egy kis törpe feketefenyőt drótozunk, és azt is mohalabdába csomagoljuk. Mindkét növény alapvetően kertes, erkélyes fajta, szóval elsősorban azok jelentkezését várják a workshop szervezői, akiknek még akad szabad hely a balkonon, a gangon. Most is, mint mindig, összesen 8 férőhely van, úgyhogy nem árt sietni! További részletekért olvassátok el a Facebook esemény szövegét.
Mikor:
Április 28. (vasárnap), 14:00-17:00
Bővebb infó:
Esemény