Úgy alakult, hogy ezen a héten egy csomó program a tudatosság köré szerveződik. Nem is baj. Persze, nem árt, ha ezeket a fogalmakat (felelősségteljes fogyasztás, klímaváltozás, stb.) helyre tesszük, sőt, az még jobb, ha mi magunk változtatunk hétköznapi szokásainkon. Egy fecske nem csinál nyarat, ezt tudjuk. De mi a helyzet a többi fecskével? És ha mindez még nem volna elég, szombaton és vasárnap a Csepel Műveket is felfedezhetjük!
IV. öko_memo: Egyáltalán létezik a klímaváltozás?
Többször ajánlottuk már figyelmetekbe a saunna kollektív öko_memo estjeit, nem véletlenül. A környezettudatos életmódról ugyanis – legyen szó akár étkezésről, ruházkodásról, közlekedésről – nem lehet eleget beszélni, hiszen mindannyiunk életét érintő kérdésekről van szó. Persze, sok beszédnek sok az alja, úgyhogy néha nem árt egy kis rendet vágni a tények és tévhitek között. Az aktuális öko_memo alkalom erre tesz kísérletet. Van-e különbség a globális felmelegedés és a klímaváltozás között? Létezik-e olyan, hogy fenntartható gazdaság? Milyen alapvető összefüggések játszanak szerepet az éghajlatunk és a mindennapi életünk változása során? Mit jelent az, hogy „nemzetközi klíma per” és milyen érdekesebb ügyek vannak folyamatban a világban? Dr. Börcsök Tamás, környezetvédelmi szakjogász segít nekünk az eligazodásban. Ha szeretnétek részt venni az eseményen, regisztráljatok kedd reggel 10 óráig a hello@saunnakollektiv.come-mail címen. A részvételi díj 1000 Forint.
Mikor:
Június 25. (kedd), 19:00-20:30
Hol:
saunna kollektív
Bővebben:
Esemény
***
Design Világnap 2019
A World Design Organization minden évben meghirdeti a Design Világnapját, melyet világszerte június 29-én ünnepel a designközösség. A WDO által meghirdetett idei téma az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési stratégia 12. pontja: a felelősségteljes fogyasztás és termelés, valamint annak elérése a design eszközeivel. Programunk első szekciója a WORTH projekten keresztül erre fókuszál, de a gazdasági központú második szekcióban sem feledkezünk meg a világnap hívószaváról, ahol ismert márkák és vállalkozások képviselői mutatják be a vállalatuk designstratégiáját, a design gazdasági szerepét és a fenntarthatóság előmozdítása érdekében tett szerepvállalásukat. Érdekes és fontos kérdések, nemcsak designereknek!
Mikor:
Június 27. (csütörtök), 16:00-20:00
Hol:
Harmónia Palota Rendezvényközpont
Bővebben:
Esemény
***
Diverzitás – MMSZK év végi kiállítás
Az ISBN könyv+galéria kiállítóterében nyáron sem áll meg az élet, sőt. Ezúttal a Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium éves kiállítása költözik be a Víg utcába. A Szakkollégium a tudás megszerzésének sokféleségét képviseli, amit egy hagyományos oktatási rendszer csak részben tud kielégíteni. Az öntevékeny munkacsoportok olyan kérdések megvitatásával foglalkoznak, amelyek túlmutatnak egy-egy egyetemi kurzus által biztosított ismeretanyagon, miközben diszkurzív helyzetet teremtenek a közösségen belül. Kiállító munkacsoportok: Animall, Szempont, Kísérleti Fotó, Null Orchestra, Analóg Filmkör, (az) Objektív Világ(a). A csütörtök este nyíló kiállításon K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus tart megnyitóbeszédet.
Mikor:
Június 27. (csütörtök), 18:00
Bővebben:
Esemény
***
Tényleg Bauhaus?
A Bauhaus emlékév kapcsán úton-útféle szembe jön velünk a nagybetűs Bauhaus – de vajon tényleg Bauhaus, amit annak mondanak? A Kassák Múzeumban Sebestyén Ágnes Anna művészettörténész segít nekünk az eligazodásban. Manapság a lapostető és egy kerek hajóablak elég, hogy egy ingatlanhirdetés Bauhaus-házként reklámozzon egy modern vonalú épületet. Holott a tizenöt évig működő Bauhaus iskola és a modernista építészet egyaránt olyan gyűjtőfogalom, amelyben megfért egymás mellett többféle irányzat. Melyek voltak tehát a két világháború közötti időszak haladó szellemű, funkcionalista építészetének elvei és elemei, amiket a dessaui Bauhaus ikonikussá vált iskola épületén is megfigyelhetünk? Budapest tele van modernista villákkal és bérházakkal, de vajon mennyi bennük a Bauhaus és mennyi inkább Le Corbusier hatása? És a sorozatos átalakítások után maradt-e bennük még valami eredeti? És ha mindez még nem volna elég, a prezentációt követően Vargha Balázs, a MOME Tervezőgrafika Tanszékének vezetője tart szakmai tárlatvezetést a re: flex. Kortárs tervezőgrafikai értelmezések a Bauhaus nyomán című kiállításon.
Mikor:
Június 27. (csütörtök), 18:00-20:00
Hol:
Kassák Múzeum
Bővebben:
Esemény
***
Hirundo
Nagyon izgatottak vagyunk a péntek este miatt, ugyanis ekkor nyílik Haniko, vagyis Herbert Anikó aktuális kiállítása, ahol ezúttal a fecskék kerülnek fókuszba. Azok a madarak, amelyekből egyre kevesebb van Magyarországon, s amelyek számtalan alkotót megihlettek már az évszázadok során. Anikó maga is komoly kutatómunkába vágta a fejszéjét, s mindazt, amit ezekről a törékenynek tűnő madarakról megtudott, azt átszűrte saját magán, hogy végül csodálatos akvarell kompozíciók formájában tárhassa a közönség elé mondanivalóját. Ez az érzékeny látásmód azokban a rövid szövegekben is megjelenik, amelyeket Farkas-Zentai Lili, főszerkesztőnk írt az Anikó által készített a képekhez. Gyertek és nézzétek meg velünk az elkészült sorozatot, mert mi tutira ott leszünk péntek este a Rugógyár Galériában!
Mikor:
Június 28. (péntek), 19:00-22:20
Hol:
Rugógyár Galéria
Bővebben:
Esemény
***
Közben megnyitó
Sokunk kedvenc márkái, a RisoPlant, a NUEN és a Vanda Berecz egy ideje már beköltöztek a Ráday utcába. Ez idő alatt olyannyira belakták már a teret, hogy workshopokat is tartottak és kiállítást is rendeztek már, ugye, emlékeztek még? Hivatalos megnyitójuk azonban még nem volt! Ami késik, nem múlik, úgyhogy a srácok és lányok most már hivatalosan is megnyitják kapuikat, sőt olyannyira belelendültek a munkába, hogy a Green Guide Budapest projektjük is elstartolt már, crowfunding formájában: ha Neked is fontos a zöld szemlélet, támogasd a kezdeményezésüket! Gyere el pénteken és ismerd meg a Közben lakóit, és kérdezz tőlük!
Mikor:
Június 28. (péntek), 19:00-21:00
***
Zero Waste bevásárlás workshop
No more nejlonzacskó! Egyre kevésbé néznek ránk ferde szemmel a szupermarketben, amikor saját kis textilzsákunkba rakjuk a kakaós csigát, és a piacon sem lepődnek meg, amikor nem kérünk több nejlonzacskót (mi legalábbis ezt tapasztaltuk). Persze, van még hová fejlődnünk, de első lépésnek ez is szuper. Akinek még nincs saját vászontasakja, most a Printa csapatával közösen elkészítheti. A workshopról vászontáskával és három bevásárlótasakkal és egy poszterrel térhetünk haza. S hogy kiknek ajánljuk? Bárkinek, aki szeret alkotni és fontos számára a környezet megóvása! Részvételi díj: 18.000 Ft/fő. Ha szeretnétek részt venni a workshopon, írjatok az info@printa.hu címre. A sikerélmény garantált! És hogy a zero waste bevásárlás korántsem lehetetlen küldetés, arról Zita, a Printa tulajdonosa mesél itt.
Mikor:
Június 29. (szombat), 14:00-16:00
Hol:
Printa
Bővebben:
Esemény
***
Csepel Művek – Nyitott Gyárak Hétvégéje
Kétségkívül az egyik legkúlabb program a hétvégén! A Budapest100 struktúráját követve a Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló program keretében bepillantást nyerhetünk a Csepelen működő cégek életébe, a lenyűgöző ipari építészeti emlékekbe és a Művek elvarázsolt világába. A Csepel Művek egykor az ország legnagyobb egybefüggő ipari komplexuma, ma pedig egyedülálló cégek közössége, amelyek több mint száz éve szolgálják ki a különböző magyar és nemzetközi ipari igényeket. A 240 hektáros területen létrejött sajátos hangulatú világban ma több mint 400 tulajdonos és több száz bérlő található az egyszemélyes műhelyektől a több milliárdos nagyvállalatokig. A terület utcanevei mint a Bronzöntő, a Csőszerelő, az Öntöde, az Esztergályos, a Mázoló vagy Tekercselő nevükben ma is tükrözik az ipari munka egykori folyamatait és térbeli rendszerét. Regisztráció és programok a csepel.kek.org.hu weboldalon! Ja, és programfüzet is van!
Mikor:
Június 29-30. (szombat-vasárnap)
Hol:
Csepel Művek
Bővebben:
Esemény