fbpx
Nyomj Entert







Indulj el! | Gemenc

Videósorozatunk elkészítése során ötödik állomásunk a Gemenci erdő és környéke volt, ahol a tényleg festői Dunántúli-dombvidék lejtőin fedeztük fel a Sió csatorna torkolatánál fekvő Bogyiszlót, Szekszárdot és Szálkát, majd a Gemenci erdőben kalandozva találkoztunk vaddisznócsaláddal és gímszarvasokkal is. Mindeközben pedig megkóstoltuk a környék ízeit, kezdve egy igazi bajai halászlével, majd folytatva sok vadhússal és halakkal, egészen az isteni borokig. Gemenc és környéke teljes mértékben megérdemli, hogy eltöltsünk itt néhány napot, ehhez pedig szeretnénk adni néhány ötletet, hogy biztosan tudjátok, mihez kezdjetek, ha itt jártok. 

Illusztráció: Bárdos László

Heimann Családi Birtok

Szekszárd városában, azon belül is az Iván-völgy tetején terül el a Heimann család ősi présháza, amely mögött húsz hektárnyi birtok található. A Heimann Családi Birtokot 1758-ig, a Heimannok első szekszárdi említéséig vezetik vissza, mára pedig már a tizedik generáció, azaz ifjabb Heimann Zoltán vezeti a szőlő- és borkészítést, melyen jól érződik a család elkötelezettsége és szenvedélye. A présház előtti teraszon ülve – előzetes bejelentkezést követően – elmerenghetünk a Gemenci erdő rengetegén és a Dunántúli-dombvidék lankáin.

Mausz-kápolna

A decsi szőlők között, Szálka felé áll egy magaslaton Mausz egyhajós kápolnája, amely a környék ikonikus épületének számít. A pici kápolna 1891-ben épült historizáló stílusban, építtetői a szálkai Michael és Anna Mayer voltak, nevét pedig a húsvéti Emmausz-járás szokásáról kapta. A huszadik század végére már üresen álló, használaton kívüli kápolnát 1993-ban újították fel, ekkor kapta meg égszínkék színét is, amivel remekül illik a Sárközre néző kilátásba, melyet a Duna távoli szalagja szegélyez.

Szálkai halastó

A Szekszárdi-dombság déli részén, Szálkán található a több nevet viselő Szálkai halastó, amely a horgászok, túrázók és a strandolni vágyók körében egyaránt tökéletes célpontnak számít. A gyönyörű fekvésű településen fekvő mesterséges víztározó partja lassan mélyülő és vize is tiszta, így nem csoda, hogy nyaranta megtelik élettel: a vízparton sportpályák és játszóterek kaptak helyet, a vízközeli élményekhez pedig vízibicikli, kajak és csónak is kölcsönözhető a part egyes területein.

Bóni-fok

A Bogyiszló külterületén található, vadregényes helyszínen megbújó Bóni-fok egy apró üdülőkkel teleszórt Duna-part menti erdőterület, ahol a hatvanas évek végétől létesültek engedély nélküli horgásztanyák. Az először csak kisbuszokból, majd nyaralókból kialakult terület olyan, mint egy eldugott pici falu, ahol komoly vízi élet zajlik. Bóni-foknak ugyanis több stégje is van, ahol az üdülők tulajdonosai és barátai parkolni tudnak motorcsónakjaikkal. Innen indulnak útra horgászni a Dunán, vagy a Sió csatorna torkolatánál. 

Horog étterem

A Szálkán található Horog étterem a Szekszárdi Borvidék egyik legjobb étterme, ahol a Sárköz és a borvidék válogatott ízei közül választhatunk. Az étlapon szereplő fogásaik, köztük a hal- és vadételek mindig minőségi, helyi alapanyagok felhasználásával készülnek, melyekhez a környék borait, pálinkáit is megkóstolhatjuk. Az állandó étlapon számos autentikus fogás közül választhatunk, például szarvas, vaddisznó, nyúl, süllő vagy harcsa.

Gemenci erdő

A Duna mentén található a Gemenci erdő, hazánk legnagyobb, többnyire erdővel borított ártere, mely természetvédelmi oltalom alatt áll. Gemencen számos dunai holtág és több sziget is található, melyeket természetes úton alakított ki a terület csekély szintesése miatt erősen lelassuló Duna folyása. A gazdag élővilággal rendelkező erdős terület leginkább nagyvadállományáról híres. Gímszarvassal, őzzel vagy vaddisznóval a fák között sétálva könnyen össze is találkozhatunk.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük