Kortárs régmúlt

Kortárs régmúlt

Tavaly decemberben nyílt meg Kaposvár központjában a Gard’Ann Cukrászda, az egykori Stühmer csokoládégyár üzletének helyén. A műemlékvédelem alatt álló hajdanvolt kávézó új enteriőrjét és teljes arculatát Kiss Miklós tervezte. Interjú!

Hogyan talált meg téged ez a projekt?
– Kicsit bonyolultabb ez, mint első látásra tűnik. Én tervezem Kaposvár városarculatát, és részt veszek a város márkázásában, illetve a Kaposvár, mint brand kialakításában is. Az első városarculatot érintő prezentációm, nem annyira a logóról vagy az általános arculati elemekről szólt, hanem arról, mitől érezzük magunkat jól egy településen: szükségünk van kulturális látnivalókra, szükségünk van gasztronómiára, szálláshelyekre, szabad téri programokra lehetőséget kínáló területekre, saját termékekre, és egy jó városképre. Ahhoz viszont, hogy ezek a fejlesztések, fejlődési folyamatok beinduljanak, szükségesek a mintaprojektek, hogy legyenek viszonyítási alapok. Az első ilyen projekt az Erzsébet Sörház volt, ahol a tulajdonosok megkerestek és együtt alkottuk meg a belsőt és az arculatot. A második pedig a Gard’Ann cukrászda lett. A két projekt természetesen független az önkormányzattól, de tökéletesen egybevág a városmárkához alkotott elképzelésünkkel. Reméljük, az eddig elkészült projektekkel meghozzuk más kaposvári vállalkozónak is a kedvét, hogy részt vegyenek a városkép alakításában.

Az üzlethelyiség korábban a Stühmer tulajdonában volt, és ezt az örökséget igyekeztél is továbbvinni az új cukrászda arculatában, kinézetében. Például, ha jól tudom, ezért lett az alapszín a zöld. Még milyen más részletben figyelhető meg ez a “folytonosság”?
– Igen, így van, az eredeti, Kende Ferenc által tervezett pult pasztell zöld volt, és én ezt felerősítettem, a pultot pedig, ahol sérült, ott helyrehozattuk. A hely maga klasszikus kávéház volt, és ezt a Grand Café jelleget akartam mindenképpen visszahozni egy kortárs változatban ugyan, de megidézve a régmúltat. A lámpákban, a függönyökben, apró kiegészítőkben mind érződik ez a szándék.

Az egyik falon egy nagy növényes, madaras, tapétaszerű kép látható, ami máshol is visszaköszön, például a csomagolásban is. Miért pont ilyen mintát választottál a cukrászdához?
– Ez egy összetett kérdés. A hely nevét én találtam ki, az angol Garden szót valamint a tulajdonos és fantasztikus cukrász Horváth Annamária nevét keresztezve. A Gard’Ann leírva kicsit franciásnak tűnhet. Franciaország pedig az egyik legnagyobb cukrászati hagyományokkal bíró ország. A pasztell zöld és az azt kiegészítő pasztell pink is erősen kötődik a cukrászati remekművek színvilágához. A kertábrázolás ihletői a régi csempeképek és botanikus illusztrációk voltak. A leveleket és madarakat már kész, régi stílusú illusztrációkból alkottam, egy madár például 3-4 valódi madár rajzából áll össze.

Milyen hosszú volt a tervezési időszak? A kivitelezésben Te is részt vettél? Milyen volt a munka a megrendelővel, Annamáriával?
– A tervezési és kivitelezési időszak körülbelül 2017 júliusában kezdődött és a december közepei nyitásig tartott. A kivitelezésben csak irányítóként vettem részt, a nyomdai anyagoknál pedig az árajánlat bekérésekig. Annamáriával nagyon könnyű volt a munka, általában szabad kezet kaptam, ha voltak anyagi vagy egyéb, például műszaki megkötések, akkor azokat jelezte, és olyankor a lehető legmegfelelőbben alakítottuk a helyzetet.

Melyik a kedvenc sütid a Gard’Annban?
– Én nagy macaron fan vagyok! Annamária, még mielőtt a Gard’Ann megnyílt volna, már otthoni körülmények között is szuper macaronokat készített! Szerintem egy őstehetség!

Belsőépítészet, művészeti vezetés és vizuális arculattervezés: Kiss Miklós
Enteriőrfotók: Jaksa Bálint
Tárgyfotók, modell fotó: Sarah Eszter
Modell: Borovszky Réka – Prime Models
Helyszín: Gard’Ann Cukrászda, Kaposvár, Fő utca 4.