fbpx
Nyomj Entert







Kortársak a télről

Karácsony, ünnep. Az egész éves mókuskerék után, december utolsó napjaiban másképp folyik az idő. A HYPEANDHYPER karácsonyi különkiadásában a korábban már bemutatott Found Photos Addiction téli tematikájú képei közül válogattunk, és kortárs hazai írókat, költőket kértünk fel, hogy a választott fotókból ihletet merítve készítsék el saját szövegeiket. Az archív diagyűjtemény egy-egy darabjához kapcsolódóan olyan magyar szerzők szövegeit olvashatjuk, mint Simon Márton, Kemény Zsófi, Krusovszky Dénes vagy Tóth Réka Ágnes, de a nagy sikerű „A rendes lányok csendben sírnak” című regény írója, Durica Katarina is csatlakozott a kezdeményezéshez.   

Babiczky Tibor

A holtakat szólitani, tudja az ég, hogy utálom!
De most szükség van rájuk, fontos, hogy itt legyenek
a tétova léptü hajósok, az elfuserált
férfiak és nők, akik önmagukat szerették
volna egy teljesebb élet pódiumán látni.
A vágy torzképei ők a világban, s mégis,
ha elönt a magány, őket hívom látogatóba.

Facebook


Biró Krisztián: Miért írtam a kép hátára, hogy Ágnes és én

ha csak te vagy rajta, Ágnes? Erre felnevetsz, és azt mondod,
hogy biztos a fákra gondoltam: mekkora verseny volt ez
a jó pár év, mennyit könyököltünk egymáson a napfényért.
Tényleg rumlit tapostunk a hóba, Ágnes, nem tudom már,
melyik lépés kié, de minél tovább nézem, annál biztosabb vagyok,
hogy csak egy fa van mögötted. Egy fa, ami két lábon áll.

Instagram



Borda Réka: A síelésről

Hógolyóvá érik bennünk a törtetés. Először jobbra,
majd balra, aztán megint jobbra és megint balra oldalazunk,
hogy szabályozzuk ereszkedésünk a hegytetőről, azt mondjuk,
ez most felszabadít, ez most melenget, és ahogy magunkat
győzködjük erről, kikerüljük az elhagyott kesztyűket,
az elbotlókat, a tisztességet, nem nézünk hátra; és minél tovább
kitartunk esés nélkül, annál inkább elhisszük, hogy hatalmasabbra
nyújtózhatunk, mint a hegygerinc. Szépen lassan ráfeledkezünk,
hogy egyszer ugyanoda érkezünk, ahonnan elindultunk.
A metsző siklásban odafagynak a nedvek az arcunkra,
kipirulunk és cserepek nőnek a szánkon, de még így is,
ebben a remegő ködben, egy buckához közelítve hisszük,
megéri eldobni a józanságot ezért a szenvtelen, elillanó királyságért.
Most még kézben tartjuk a lankát, aztán egy pillanatra kitágul a pupillánk,
meghűl ereinkben a vér – hazudunk. És megint, aztán megint,
és ismét megint, mert bízunk egy felettes erő segítő akaratában,
majd egyszeriben felszakad torkunkból az elfojtott lelkiismeret,
élesebben hasítja át az erdőt, mint a farkasok vonyítása,
és minden erőnkkel egy nem fájdalmas földetérésen
dolgozunk, combunkat és fenekünket megfeszítjük,
könyökünket behajlítjuk, fogunkat csikorgatjuk,
és meredten tekintünk a szűz hóba.
Aztán elesünk.

Facebook | Instagram


Durica Katarina

Ez volt az első karácsony a válás után, a szenteste még anyuval voltunk kettesben,  másnap jött apám, kocsiban a bundás nővel. Anya sírt, a fogai közt morogta, hát mindent el akar vinni ez a ribanc? Nagy bizsu fülbevalója volt, erre emlékszem, a babára is, amit tőle kaptam. Kibontottam a csomagot, bámultam, a legszebb baba, amit valaha láttam. A következő pillanatban már tudtam, mégsem vihetem haza, mert anyám kalapácssal törné össze a fejét. Ott hagytam apámnál és sosem beszéltünk róla többet.

Web | Facebook | Instagram


Kemény Zsófi

Én nemfázásnak öltöztem, te havas tájnak.
A szomszéd hegycsúcson nem állunk.
Mi a megcáfolhatatlan és ettől magányoson állunk;
messziről elkerülik az érvek.
Mutatom a felhőket, felhők. Mire megcáfolnád,
bebizonyítják magukat a szertefoszlással.
Kitépem egy ősz hajszáladat, mert állítólag három nő a helyére.
Nehogy megkopaszodj! Ha kitépkedem az összeset,
bár ősz lesz, de háromszor annyi.
A világ tetején is erre gondolok.
A korlát horizontnak álcázza magát,
de mégis csak egy korlát. Ugyanúgy leeshetnénk.

Facebook | Instagram


Krusovszky Dénes: Mégsem az a nap

Fölkaptattunk pedig mindannyian,
át a hűvös erdőn, a kopár sziklavölgyön,
egészen a fehéren ragyogó gleccserig,
ott voltunk mind, erősek, élők,
szinte lüktettek végtagjaink a napsütésben,
onnan indultunk, ahonnan akartunk,
és oda jutottunk, ahová vágytunk,
a ropogó jéggel talpunk alatt
épp azok voltunk, akik szerettünk volna lenni,
fölöttünk már csak az ég nehéz világossága,
odalent a völgy, ami mindent elnyelt,
amit elnyelhetett ötezer év alatt,
minden együtt volt, hogy végre sikerüljön,
de ez mégsem az a nap volt.

Facebook


Nagy Hajnal Csilla: Húsleves

Én szeretnék az a húslevesillat
lenni
egy olasz város
szűk
és a főbb látványossàgoktól
némileg távoleső utcájában
amelyről egy
valahogy mégis arra tévedt
izlandi turistának
eszébe jut az anyja
akit
sosem látott.

Web | Facebook | Instagram



Nagy Márta Júlia: Dérgömb

(…)
– Dérgömbbe zárva, kék görbéjén át vihogott rám egy nyári kert,

Pergamenzörgéssel zuhogott rám két tűlevél közt
a túl nem bonyolításból kibomló kiscsalád.
Elhomályosult portrék utódja voltam szégyenében párálló,
burokba zárt strandon át. Anyám szoknyájának csíkmintája
alatt elpuhuló magmájú gömbrács a világ.
Szédelgéseink kötélhídja, mint köldökzsinór,
tekeredne rendíthetetlen kiindulópontba vissza.
Akaratlanul is emberkísérlet – üvegfalakon neonnyálkát,
kifacsart felhők fölét köpülve, miazmavihart kavarva.
Mielőtt felsöpörték maguk után a tévhiteiket,
melynek nyomán népes sereg fakadt,
még szétszabdalta a nyaralót
a tűlevélcikkcakkok között
a vérömlenyes nap –
(…)

Facebook | Instagram


Simon Márton

Nem messze innen, a gyerekkorodban, áll valami, ami ég.
Egy tűlevelű naprendszer sóhajnyi térfogatú bolygóival.

Egy behavazott kert, ahol jövő ilyenkorig még te is zsákmányállatnakszámítasz a toronyban lakó baglyok rezzenetlen, sárga szemében.

Egy leveleit vesztett japán pálma, befagyott homokozó. Garázs.
Tönk favágáshoz. Tuják. A világ előtti világ tömör nyersüveg csöndje.

Ez itt az, amire egész életedben gondolni fogsz, ha azt mondják, fény.
Ez itt a padlódeszkák másnap reggeli hidege a talpadon.

Ami lettél, innentől kezdve dallam.
Mert ami ég, mind énekel.

Web | Facebook | Instagram


Tóth Réka Ágnes: Fent

itt ilyenkor bezárják a hajnalmadarakat
a csúcson meredek fények vágnak keresztbe
szűk résnek képzelted el
a megérkezést szorosnak hitted
ahogy egymás után többször
felkel a nap szétrobban egy rózsafej
neked feszül a hegytető magával ránt
egy szakadék hány visszaverődő kiáltás
ideje volt már a zuhanásnak
hideg gyors nem hagy nyomot
egyenes lábakkal mozdulatlan benne állsz
elhiszed hogy kint felejtett bőröd megvéd
de nincs hová bújnod a kék elől
a tél is lassan felszámolja magát
repedésekbe zár sose találhatsz rá
míg helyetted húzódik össze az égbolt
ernyed el az utolsó szikár faág

Instagram


Ezúton is köszönjük Góg Emesének, a Found Photos Addiction archív diagyűjtemény gazdájának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a bemutatott képeket, és hálásak vagyunk valamennyi felkért írónak, költőnek, aki igent mondott felkérésünkre – nélkülük nem születhetett volna meg ez a páratlan anyag. Köszönjük!

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük