Közös Európa, közös vonathálózat?

Közös Európa, közös vonathálózat?

Minden jel arra mutat, hogy a vonatozás térnyerése egész Európa közös érdeke. Nem lehet azzal vádolni Európát, hogy ne lenne kiépített vasútrendszere, de az utóbbi évek trendjei még komplexebb hálózatot követelnek.


A nagyvárosok kezdik kiszorítani az autókat, emberközpontúbb városképet szeretnének kialakítani, ehhez a közösségi közlekedés, és mindennél inkább az ingázók utaztatása létfontosságú. A P+R parkolók és a sűrű elővárosi vasutak teret hódítanak. Egy másik nagyon fontos érv a vonat mellett a környezetszennyezéssel szembeni harc: egy vonatnak alacsonyabb a károsanyag kibocsátása, mint szinte bármilyen közlekedési eszköznek, a nemzetközi utazásban pedig nő a szerepe, az egyre több kritikát kapó légiközlekedéssel szemben.

Az Európai Unió is arra ösztönzi az állampolgárokat, hogy vasútra szálljanak, 2030-ra megkétszerezné a magassebességű vonatokra költött forrásokat. Az igazat megvallva, vonaton utazni kényelmesebb, mint repülni. Nincsenek hosszantartó biztonsági átvilágítások, nem kell a város szélére kimenni, a legtöbb pályaudvar városközpontban helyezkedik el. Egy ország életébe belelátni pedig nem lehet kilométeres magasságokban, miközben a vonat különleges betekintést ad a helyiek életébe, a vidék, a természeti látványosságok megcsodálásába. Éves szinten az Unió üvegházhatású gázkibocsátásának 0,4 százalékát adja a vonatközlekedés, míg 13 százalékát a légiközlekedés. Ez majdnem harmincháromszoros különbség.

Az utóbbi időkben egyre több sztárnak, közszereplőnek szóltak be a túlzott repülőhasználata miatt, a Paris Saint-Germain francia focicsapaton számon is kérték, hogy a Párizstól 380 kilométerre fekvő Nantesba miért kellett repülővel utazniuk a vasút helyett. Egyre több vonattársaság érzett rá arra, hogy úgy lehet átcsábítani az utazóközönséget, ha a repüléshez hasonló körülményeket alakítanak ki, elhagyva a távolsági buszokra hasonlító belső tereket.

Ahhoz viszont, hogy hasonló kényelemben legyen részese az utazónak az is kell, hogy a jegyvásárlás folyamata ne legyen megnehezítve. Léteznek harmadik féltől származó honlapok, alkalmazások, melyek összeegyeztetik az országok vonattársaságainak menetrendjét, azonban ez hivatalosan, központilag, társaságok összefogásaként még nem történt meg. Nem segíti az átállást, hogy nemzetközi vonatutaknál, több átszállás esetén 2-3-4 ország vasúttársaságának honlapját, jegyfoglaló rendszerét kell bújni, menetrendet összehangolni.

Ezt látja Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is. „Elegem van belőle. Az emberek szívesen utaznának vonattal, de ti ezt megnehezítitek” – címezte üzenetét a különböző vonattársaságoknak. Számára a jövő a közös foglalási rendszerben rejlik. „Az a célom, hogy sokkal egyszerűbbé tegyem a telefonos jegyrendelést. Amint ezt elérjük, az emberek egy 600-800 kilométeres távot inkább vonattal tennék meg, mintsem repülőgéppel”. 2022 év végéig adott időt a társaságoknak, hogy cselekedjenek, utána az Európai Bizottság a saját kezébe veszi a kérdést, ő hozza létre a foglalási platformot.

A lépésnek a környezetvédelmen túl az orosz-ukrán konfliktus okán kialakult energiaválság is az oka lehet. A német 9 eurós, egész országra kiterjedő regionális vonatbérlet többek között azért jött létre, mert az autós forgalmat minél inkább át akarják terelni a sínekre. Ez a városokat ugyanúgy felszabadítaná, mint az autópályákat. Timmermans szerint ez pedig nem egy egyszeri akció volt, hanem a jövőben újra be fogják vezetni.

A nemzetközi közlekedés előretöréséhez olyan megoldásokra van szükség, ami lehetővé teszi a kényelmes éjszakai utazást. Bár a hálókocsis vonatozás olyan régi, mint maga a vasút, de a repülőgép kényelmét gyakran nem váltja ki. Ausztriában nemrég vezették be az egyszemélyes kabinokat, valamint az elektronikus készülékeinket vezeték nélkül tölthetjük az ilyen vonatokon.

Egy központi jegyértékesítő rendszer nem old meg minden problémát, ahhoz, hogy egyre több ember válassza a vonatot az is kell, hogy a társaságok ki tudják szolgálni a megnövekedett utazóközönséget, így Timmermans felvetése bár örvendetes, közel sincs kőbe vésve, hogy a jövő turistája túlnyomórészt vonattal szeli át Európát.

Grafika: Molnár Roland | Hype&Hyper

továbbiak
Egység a sokszínűségben – Latin-Amerika, egy kis magyarsággal II. rész
gasztronómia

Egység a sokszínűségben – Latin-Amerika, egy kis magyarsággal II. rész

Múlt héten már bemutattuk a budapesti latin-amerikai közösség néhány ikonikus éttermét, azonban annyi izgalmas hely van a városban, hogy úgy döntöttük, folytatjuk: jöjjön még két szeretnivaló étterem! Legyen szó reggeliről vagy tízórairól, tény, hogy mindig jól esik egy tartalmas szendvics vagy empanada. Utóbbi egy tésztabatyu, ami a spanyol és portugál
Krakkóban éled újjá Rembrandt művészete – különleges installáció a NARchitekTURA stúdiótól
poland

Krakkóban éled újjá Rembrandt művészete – különleges installáció a NARchitekTURA stúdiótól

A NARchitekTURA csapata újabb egyedi installációval lepte meg a művészetkedvelőket: a nyáron kiállított reneszánsz gyűjtemény és Botticelli Virginia története című műve után megint egy nagy múltú alkotást láthatunk rendhagyó megvilágításban. Ezúttal Rembrandt igazán kivételes festményét, A lengyel lovast csodálhatjuk meg, kicsit sem megszokott környezetben. Rembrandt alkotását ezúttal a krakkói Wawel
Rugalmas és átalakítható terek előre gyártott elemekből
east

Rugalmas és átalakítható terek előre gyártott elemekből

A Chybik + Kristof cseh építész iroda az előre gyártott elemekből készült építészet lehetőségeit vizsgálja az újonnan elkészült Moduláris Kutatóközpontjában, amely épületét elsősorban a szögletes konstrukció és az egyedi tetőtér jellemzi, a munkaterülete pedig a helyi közösség számára is nyitva áll majd. A kutatóközpont három moduláris elemből – a padlóból, a konténerből