Új, háromrészes sorozatunkban olyan helyeket és intézményeket mutatunk be, melyek már, illetve még nem léteznek szeretett Ligetünkben.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Városligettel kapcsolatban mindenkinek van legalább egy vagy két pozitív vagy éppen negatív emléke. Generációk tudnának mesélni Budapest 100 hektáros parkjáról, amely annyi közéleti és történelmi eseménynek adott már otthont. Egy biztos, hogy a főváros egyik legkedveltebb pihenőhelye és kulturális centruma is egyben. Átalakításával kapcsolatban az elmúlt időszakban kapott hideget és meleget is. Tekintve, hogy egy közpark többfunkciós feladatot lát el, a budapestiek jogosan érzik magukénak a Ligetet, így ezek a reakciók érthetőek.
Tény, hogy állapota méltatlan egy több mint 200 éves parkhoz képest, és rehabilitációja abszolút időszerű volt. Remélem, a Liget újabb intézményeivel és a park rekonstrukciójával nem csorbul az, ami miatt az emberek szeretnek ide kijárni. Pihenni, játszani, sportolni és egy kis nyugalmat találni.
A sorozat első részében – a folyton vándorló, de örök – Kertem eredeti helyszínét, illetve az oda épülő Magyar Zene Házát mutatom be.
A Kertem alkonya. Az Olof Palme sétányról nyíló Kertem bejárata, ahonnan a zene és az emberek morajlása egymással keveredve hívogatott be minden arra járót. A szélcsendes meleg nyári estéken a levegőt átjárta a készülő Balkán burger húspogácsájának illata.
A Magyar Zene Háza hajnala. „Legyen a zene mindenkié!” Kodály Zoltán mottóját követve, az intézmény jövőbeni célja, hogy minél több család, gyerek és fiatal felnőtt életében meghatározó szerepet kapjon a zene. Sokszínű programkínálattal, a zene számtalan élményét szeretnék feltárni a látogatók előtt, legyen az egy kiállítás, koncert, közös zenélés, éneklés, táncolás, stb. Az épületet Sou Fujimoto tervezte.
