Merülj el AXA experimentális zajköltészetéhez készült nem mindennapi videóklipjében

Merülj el AXA experimentális zajköltészetéhez készült nem mindennapi videóklipjében

Polonyi András, vagy más néven AXA magyar filmes és techno producer karantén projektjeként készítette “Bolestan” című bemutatkozó EP-jét. A kísérletezésre és véletlen balesetek sorozatára épülő tételekre leginkább az atonális, nyers és brutalista hangzás jellemző, mely szürreális világba kalauzolja a hallgatót. Ezen világ elevenedik meg az első számhoz készült animációs videóban, ami a Magyar Klipszemle legjobb VFX díját is bezsebelte.


AXA fő zenei inspirációi széles skálán helyezkednek el: míg gyerekként éveken keresztül klasszikus és jazz zongorát tanult, mára a technón kívül a szerb punk, a grunge, a hardcore, valamint a noise és drone zenék vannak döntő hatással a zenéjére. Bemutatkozó albuma, a “Bolestan” egy idegen tájakon történő utazás, mely a járvány apokaliptikus körülményei között íródott, és még egy barátnak szóló zenébe kódolt személyes üzenetet is megfogalmaz.

A képzeletre meglehetősen erősen ható videóklip koncepciója az eredetileg cinematográfiában mozgó AXA fejéből pattant ki, míg a komplex 3D animáció felépítése Vöröss Bettina munkáját dicséri. A tökéletes összhangban történő, három hónapos közös munkáról a művész így beszélt:

Bár nekem megvan a saját, jól átgondolt koncepcióm arra nézve, hogy a klip miről szól, mégis sikerült egy meglehetősen absztrakt síkon elmesélni ezt a történetet, ezáltal teret hagyva az egyéni, szabad interpretációnak. Semmiképpen sem akartam szájba rágni semmit: a film szépsége pont abban rejlik, hogy mindenki különbözőképp értelmezi és más érzésekkel nézi végig.”

A szóban forgó videó itt nézhető:

A teljes EP-t pedig érdemes végighallgatni itt:

A “Bolestan” a Free Sequence kiadó gondozásában jött létre.

Hol hallhatod legközelebb? Zságer Balázs “Free Sequence” elektronikus live act sorozatának következő élő epizódjaként a Toldi Klubban a budapesti elektronikus zenei színtér különböző stílusú előadói lépnek majd fel, ahol AXA mellett Aiwa vs Zságer, Imre Kiss és Zsüja is játszik majd.

AXA | Youtube

Free Sequence | Facebook esemény

továbbiak
Objective | Szalóky Károly kedvenc tárgyai
design

Objective | Szalóky Károly kedvenc tárgyai

Szalóky Károly igazi régivágású úriember: a Várfok Galéria alapítója, tulajdonosa nemcsak a műtárgyakért, hanem többek között a pétanque-ért is rajong – ő volt az, aki meghonosította a franciák népszerű golyójátékát Magyarországon. Károly belső zsebében több unikális tárgy is lapul, például egy míves buborékkavaró eszköz is, mely kiállításmegnyitók alkalmával, pezsgőzéskor egész biztos,
A hét kedvenc enteriőrjei_82
architecture

A hét kedvenc enteriőrjei_82

Hétről hétre megosztjuk a legszebb, leginspirálóbb, legkúlabb enteriőröket, melyekre az elmúlt napokban bukkantunk. A szombati kávé mellé tökéletes szemcukorkák következnek, amelyekből a saját lakásunkhoz is ihletet meríthetünk. Az e heti jelszó: a nyugalom. Az őszi pörgésben lelassulásra hívó enteriőröket gyűjtöttünk, melyek időtállóságukkal biztos pontot jelentenek a legnagyobb felfordulásban is. Bensőséges
Egyedi szépségszalonok a régióból | TOP 5
design

Egyedi szépségszalonok a régióból | TOP 5

Átalakulások, izgalmas változások mennek végbe egy szépségszalon látogatásakor. Vajon hozzáad az élményhez, és számít egyáltalán a szalon enteriőrje az ott töltött látogatásunk során? Természetesen igen! De ahány stúdió, fodrász vagy tetoválóművész, annyi féle belsőépítészeti preferencia van, éppen mint a kliensek esetében. Mutatunk párat a kedvenceinkből! Say No Mo | Ukrajna A