NÉGYSZÖGLET – Háy János

NÉGYSZÖGLET – Háy János

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.

60 éve, 1960. április 1-én született Háy János.

A ​bogyósgyümölcskertész fia

A KÉZ

„mondta a lány és még háromszor eljátszatta velem a dédapámról szóló dalt, ami persze nem a dédapámról szólt. Így indultunk haza – mert mondtam, hogy elkísérem, úgyis ráérek. Nyolcassal le a Sas hegyről, aztán gyalog föl az Avar utcán, rá az Alsóhegyi útra. Most – gondoltam –, most megközelítem a kezét, persze óvatosan, nehogy azt higgye, hogy én meg akarom közelíteni a kezét. Az Avar Alsóhegyi saroktól megpróbálom leküzdeni ezt az öt-hat centit. Mentünk kb. húsz métert és én tudtam, hogy már három centi lement, de a kézhez közelebbi centik hosszabbak voltak, szóval ez csak látszatra volt az út fele. Lehetne például azzal próbálkozni – gondoltam –  hogy nekiütődik a kezem az övének, és azt mondom, hogy bocs, ő meg, hogy á semmi. Aztán megint nekiütődik… De ez se jött össze. Nem akart fogyni a táv. Már körülbelül öt lépéssel hagytuk el a tervezett helyszínt, ahol a dolognak meg kell történnie, ahhoz, hogy maradjon idő még valamit elérni, mondjuk, hogy megöleljem pl. a Ménesi sarkon. Nincs mese, döntöttem magamban, elkezdtem csak úgy fejben énekelni a Dédapámat, hogy eltereljem a figyelmem a közeledésről, vagy legalább ritmust adjak az akciónak. Éppen a második versszakhoz értem, váltottam céből gére, fejben, az arcomat mereven előrevetettem, hogy úgy tűnjön nem is én csinálom ezt az egészet, szóval ezzel a látszatra én ott se vagyok kifejezéssel rákulcsoltam a kezem a kezére.
Valami kemény tárgyat markoltam meg, vastagabbat mint egy lány keze. Nem értettem mi történt. Talán mert még soha nem volt a kezemben egy lány keze, azért olyan furcsa az egész. Hogy eddig nem tudtam: ilyen érzés ez a dolog, pont ilyen megfogni egy lány kezét. Óvatosan csak, hogy ne látszódjon lefelé pillantottam, mintha a lábamat nézném, hogy hová lépek, persze közben a kezét akartam meglátni. Nem kellett sok, hogy beugorjon, akkor már tudtam… Eltörte a múlt héten a kezét, és be van gipszelve, és én megmarkoltam a gipszet. Ott volt a kezemben a gipsz. Biztosan érzi ő is, hogy fogom a gipszet. Nem csinálhatok úgy, hogy véletlen. Az ember véletlenül nem fog meg egy darab gipszet. Ment ki belőlem az élet, csak a lejtő vitt lefelé, csak az gurított tovább, gipsszel a kezemben, mint egy haldokló bolygó, ami erőtlen bukik az ég mögé.
Ha a Ménesire érünk, ott biztosan leállok és összecsuklok – gondoltam. – Ott fogok kimúlni a Ménesi kövén, mint egy emeletről leejtett tejeszacskó, egy undorító tócsa leszek, amibe az embernek belelépni sincs kedve. Már köptem is volna magamra csak úgy gondolatban, mikor éreztem, hogy valami mozdul a markomban és a bőrömhöz ér. Néztem rá erre az érzésre és láttam, hogy a gipsztől szabadon maradt hüvelykujj kicsit megsimogatja a kezemet, épp ott, ahol be volt dagadva a gyakorlástól.
Akkor vettem észre, hogy cénél elakadt a fejemben a szám, és most váltottam dé mollra. A Ménesi Alsóhegyi saroktól aztán a Késmárki utcáig lement vagy háromszor az egész Dédapám, azon a nyelven, amiről annyit beszélt nekem a haverom, ami tisztára lélek és bejön a japánoknál is például, meg itt is Budapesten.”

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.

továbbiak
Kreatívok karanténban | A HYPE szerkesztői ajánlják - Napi rutin
news

Kreatívok karanténban | A HYPE szerkesztői ajánlják - Napi rutin

A HYPE szerkesztősége is home office módra kapcsolt. És bár tőlünk nem feltétlen idegen ez a létforma, a szokásos irodai bandázásokat (közös kávézások és ebédek) visszasírjuk. S hogy mit csinálunk mi, szerkesztőségi tagok otthon a négy fal között? Firkálgatunk, edzünk, virágokat locsolgatunk, zenét hallgatunk. A szerkesztőség tagjaihoz most ezt a
Lands of Hungary
east

Lands of Hungary

Tájképek és hangulatok Magyarországról, hazai fotósok objektívén keresztül. > „Minden fotográfia időparadoxon. Időn belüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek.”Bartis Attila – Az eltűnt idő nyoma A képet Czuczor Ferenc készítette 2018 augusztusában, amikor a forró
Századfordulós csillogás | Bondár Róbert, üvegaranyozó & címfestő
design

Századfordulós csillogás | Bondár Róbert, üvegaranyozó & címfestő

Nagyobb összegben mertünk volna fogadni, hogy címfestők és üvegaranyozók manapság nem igazán léteznek. Magyarországon legalábbis nagyon kevesen. Bondár Róbert sem Budapesten, hanem Londonban tanulta, és űzi most is ezt az unikális mesterséget. Interjú! Fel tudod idézni, mikor kerültél kapcsolatba először a címfestéssel? Honnan indult nálad ez az őrület? Emlékszem, egészen