Red Dot díjas az Opera Gin Budapest I Graphasel

Red Dot díjas az Opera Gin Budapest I Graphasel

A Graphasel csapata újra Red Dot díjat nyert: az Opera Gin Budapest csomagolása elhozta a legjobbnak járó díjat, így elmondhatják amit kevesen: két egymást követő évben is nyertek. Amikor utoljára írtunk róluk, az a tavalyi győzelem miatt volt, de akkor csak nagyon röviden számoltunk be a Dubicz Borászatnak tervezett cimkéről és a győzelemről, idén azonban leültünk kicsit beszélgetni.

A munkáról a csomagolást kiötlő Szőke Pétert, valamint a Graphasel két alapítóját Drozsnyik Dávidot és Ördögh Lászlót kérdeztem.

Hogyan álltatok neki a tervezésnek a gin esetében?

Sz.P.: Először is fontos megjegyezni, hogy az Opera Gin Budapest mögött álló Dámosy Bálint régi barátunk, ezért a kezdetektől részt vettünk az egész márka és az ital születésében, ha máshogy nem is, de egyfajta tanácsadói szerepben.

Ö. L.: Bálint ügyvéd és egy ügy kapcsán kellett egy bizonyításhoz rendelnie egy gin főzésre alkalmas szerkezetet, amelyet aztán ki is próbált és innen nem volt megállás.

D.D.: Persze ez nem egy véletlen, régóta készült erre, elvégzett több tanfolyamot is a témában, számos italfajta készítésében járatos és hosszú kísérletezés, valamint alapos tervezés áll az  Opera Gin Budapest mögött.

Opera Gin Budapest. Miért Opera és miért Budapest?

D.D.: Budapesttel kezdeném. Mint említettük, az alapító Dámosy Bálint jól ismeri az italokat és azok készítését. Hamar feltűnt neki, hogy nagyon sok amerikai és európai nagyvárosnak van saját gin-je, Budapestnek meg nincs. Eközben az italpiac, a kézműves italok lényegében felrobbannak nálunk is és ezzel együtt a gin eladások is radikálisan nőnek, tehát üzletileg is értelmezhetőnek tűnt egy budapesti, kézműves gin készítése.

Ö. L.: Az Opera ötlete pedig onnan jött, hogy az előbb említett kísérleti gin főzés egy, az Operaház mögötti irodában kezdődött. Ide jártunk mi is kóstolni az első kísérleti gineket és persze, ha már budapesti gint szeretnénk, akkor valójában ezen a környéken, az Opera épülete körül egyértelműen megtalálunk mindent, ami budapesti. Az ornamentikák, a földalatti állomásai, az Andrássy út, az épületek dimenziói, mind egy kis Budapest-esszenciát jelentenek.

Amúgy a szfinx kezében a címkén a babérkoszorú helyett egy csokor boróka található, ez a gin alapja, Magyarország pedig boróka nagyhatalom, ezt nem sokan tudják.

Elég összetettnek hat ez a koncepció. Kézi rajz, négyszínű címke, amely nem is szimmetrikus.

Sz.P.: Azt gondoltuk, egy kézműves piához, kézműves arculat kapcsolódik. Ezt az egészet, amit láttok, kézzel készítettük. Kézzel lett megrajzolva minden részlet, majd ezt csináltuk meg újra digitálisan és végül gyárthatóvá kellett tenni, mert négy színnel készült a címke. Ez volt a negyedik koncepció, amit bemutattunk, előtte divatosabb terveket gyártattunk. Aztán megcsináltuk ezt. Ez egy “antik trend” koncepció, amikor bevittük, csináltunk egy lapot, amire fel volt írva, hogy minimál és maximál és át volt húzva a minimál. Minden minimalizmus és funkcionalizmus fel van rúgva, nem egyszerűsített és fiktív illusztrációk, hanem eredeti ornamentikák, részletek és karakterek vannak feldolgozva, és ettől annyira budapesti.

Klasszikus grafikai eljárással készült; kutatás, tervezés és kézirajz voltak az első lépések és ez közel áll a gin készítésének módjához is, amelyben szintén rengeteg kísérletezés és részletes háttérmunka van.

Annak idején a Monyó is kézi szkeccsből indult, és ez is kézzel lett rajzolva. A papíron sikeres dolog már mehet digitálisan is, ott még a végtelenségig lehet javítani. Az első rajzon pl.: csak a szeszfőző két panelja volt meg, utólag lett részletezve.

D.D.: Van a formalista megoldás, divatból, inspirációból. Ha nincs mögöttes gondolat, akkor marad formalista a munka. Csapatszinten arra törekszünk, hogy új gondolatok legyenek, legyen koncepció, amely hitelesen értelmezi, narratívát teremt a terméknek, amin dolgozunk.

Lehet, hogy lehetett volna divatosabb, vagy a trendek miatt könnyebben értelmezhető arculatot gyártanunk. Készség szinten elsajátítható képességekből ki lehet hozni egy általános arculatot de pont ezért tartjuk fontosnak, hogy a Képzőn annyit foglalkoztunk a kézi rajzolással, mert persze digitálisan egyre könnyebben állítható elő bármi, de ahhoz, hogy narratívát, kontextust és eredeti gondolatokat teremtsünk, szükség van a kézimunkával végezhető kísérletezésre és szabadságra.

Amúgy értetek az italokhoz? Milyen ez a gin?

D.D.: Felhasználói szinten profiknak tekintjük magunkat, ugyanakkor a kísérletezés már más terület. Főleg borkóstolásban vagyunk járatosak, de itt már volt alkalmunk az első pillanatokról visszajelzést adni. Ez egy erős gin, nem magában szokták inni.

Ö.L.: Igazán érdekes ebben a gin-ben, hogy van benne mák is, ami nyilván eléggé helyivé teszi. Persze valószínűleg mi sem jöttünk volna rá, ha nem tudjuk, hogy ez ott a mák íze, de az minden hobbi ivónak nyilvánvaló lesz, hogy egyedi, különleges italról van szó, ami a miénk.

Graphasel Design Studio

A Graphasel Design Studio egy baráti szövetségből jött létre a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2003-ban. Az alapító Ördögh László és Drozsnyik Dávid mellett Szőke Péter is az alaptagok között volt, de ma már tizennégyen dolgoznak a csapatban. Több nemzetközi elismerés mellett 2013-ban az Aranyrajzszög Díjat nyerték el az év tervezőgrafikai stúdiója kategóriában. Olyan arculatok tervezése köthető hozzájuk, mint a Balassi Intézet, a WOW Hungary turisztikai brand, a Sugar Design Cukrászat, a Monyo Brewing, de a csapat munkája a budapesti Google iroda, a Goethe Institut kommunikációja és a 2017-es Fina vizes világbajnokság arculata is.

Idén októberben a Design Hét Budapest programsorozat keretében bárki ellátogathat a budai stúdiójukba, ahol az Opera Gin Budapest arculatának megszületésébe is betekintést engednek, más érdekes munkáik mellett. Aki az arculaton túl a gin ízvilágára is kíváncsi, az az újpesti főzdébe menjen az alkalmanként megrendezett nyitott napokon, valamint az októberi Design Hét Budapesthez időzített eseményeken. Az első, kizárólag ginfőzésre létrejött kézműves manufaktúra már túl van a háromezredik palackon. A hazai és külföldi szakmai elismerések mellett az Opera Gin Budapest nemzetközi terjeszkedését is nagyban segítheti a Graphasel most elnyert Red Dotja.