Salone '19 // vol. 02 - Növények

Salone '19 // vol. 02 - Növények

Néhány napja, vagy kicsit több, de véget ért a Salone del Mobile Milánóban, így belefogtunk annak értelmezésébe, hogy mit láttunk a saját szemünkkel, a social mediában és a hagyományos sajtóban, valamint közleményekben. Baráti és más beszámolókból is jegyzeteltünk, hogy azonosítsunk néhány trendet, amelyek bár nem lesznek sem meglepőek, sem váratlanok, de mégis bizonyossággal szolgálhatnak a jövőről alkotott benyomásaink felől. Megpróbálom majd ezeket a témákat linkekkel és sok képpel, de kevés szöveggel alátámasztani.

Növények

Egyik kedvenc aktuális trendem, ami valójában sosem volt trend mert örök és állandó emberi igény, de a véleményformálók most trenddé tudják tenni azt is, ami mindig itt volt. Mint a kávét. Ahogy a New Yorker is megírta, az instagram és pinterest rogyásig áll ennek a divatnak a bizonyítékaival.

Ettől függetlenül, valójában elég, ha szeretjük a zöldet a lakásban. Ki ne szeretné? Persze van hogy kinyírjuk, de most már erre is számtalan segítő alkalmazás, okos öntözőrendszer és egyebek vannak, valamint tréningnek sem rossz, megtanulni egy minimális rendszerességet, amihez megfelelő beugró egy növény gondozása. Hogy mi volt a növényekkel Milánóban? Hát ez:

Linda Tegg / Jil Sander

Linda Tegg installációja a tavalyi velencei biennálére készült alkotás újragondolása a Jil Sander milánói központjában. Az ausztrál alkotó a füves pusztákat mutatja be

Minotti / Nendo

Itt is Nendo. Jó ezzel csaltunk kicsit, mert ez egy kültéri koncepció, de akkor sem “köztéri”, szóval a házhoz tartozik. Mint a növények. A Minotti amúgy elég komoly kollekciót vonultatott fel idén is a kiállításon.

USM / UNStudio

A USM családi vállalkozásként Svájcban 1885 óta gyárt főleg asztalokat. Most a Haller elnevezésű térelválasztóikkal bemutatták third space elnevezésű koncepciójukat, amellyel gyakorlatilag a munkahely és otthon közötti átmeneti dimenziót próbálják leírni. A felvetés jogos, ember nem tudja megmondani, hogy melyik a valódi otthonunk és melyik a munkahelyünk, már ha abból indulunk ki, hogy többet vagyunk munka ügybe a világban bárhol mint az otthonunkban és hogy otthon is dolgozunk. Remélem ezen túl azért mindenkinek megvan melyik melyik. Lényeg ami lényeg; Svájcban is egyértelmű mitől elviselhetőbb egy munkahely. A UNStudio magának a standnak a megtervezésében vett részt.

Nendo

A Flos 50. születésnapi kollekciójának idén része lett az általam nagyon szeretett Nendo is. Az installáció – a lámpákon túl – magáért beszél, nem is kell kommentárt fűzni ahhoz, divat-e a növény.