Svéd építész iroda tervezett városház-prototípust Ukrajnában

Svéd építész iroda tervezett városház-prototípust Ukrajnában

Novi Sanzhary-ban található annak a közigazgatási szolgáltatóközpontnak a prototípusa, melyet a svéd Claesson Koivisto Rune tervezett. Az Európai Unió és Ukrajna közösen kezdeményezte az ország decentralizációját támogató programot, amelynek tervezését az építész stúdió az előtanulmányokért járó névleges díjon túl pro bono ajánlotta fel.

A városház-prototípust még az orosz invázió előtt szerették volna bevezetni az országban. A tervek szerint közel 400 helyszínen valósult volna meg a transzparens épületek kivitelezése, a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, illetve a helyi köztisztviselőknek és állampolgároknak találkozási pontot biztosítva ezzel.

Az ukrajnai háborúval a projekt előrehaladása megtorpant, a felépült prototípus állapota ismeretlen. Claesson Koivisto Rune azonban reméli, hogy egy napon még teljesen megvalósulhat a projekt. A svéd építész stúdió a terv megosztásával szeretné felhívni a figyelmet az építészetnek a demokrácia támogatásában és Ukrajna talpra állításában játszott szerepére.


Source: Dezeen

továbbiak
A tervező, aki emberi hajból készített ruhát és a legnépszerűbb tárgyainkról írt könyvet
design

A tervező, aki emberi hajból készített ruhát és a legnépszerűbb tárgyainkról írt könyvet

Kollár Zsófia Amszterdamban élő magyar tervező kilenc éve költözött tanulmányai miatt Hollandiába. Human Material Loop projektjéről – melyben az emberi haj textiliparba integrálhatóságát kutatja – nemzetközi híroldalak számoltak be, nemrég pedig egy könyvet is kiadott Zsófia, amelyben ugyancsak a túlfogyasztást tematizálja egy nagyon sajátos szűrőn, a tárgyak kultúrtörténetén és identitásformáló hatásán keresztül.
Egy divatmárka a grúz életérzésről
divat

Egy divatmárka a grúz életérzésről

Merész, kortárs és időtlen. Ezekkel a szavakkal jellemzi az alapító a nemzetközi piacon is aktívan jelenlévő grúz divat-és szépségápolási márkát, a LIYA-t. A brand a sztereotip eszközök helyett egyfajta pozitívan kaotikus nemzeti életérzést szeretne átadni. Liya Goglidze Bécsben és Olaszországban tanulta ki a divatszakma fortélyait, majd utána visszatért szülővárosába, a
Talán ez a megoldás az ételpazarlásra | Interjú Barbara Gollacknerrel, a Wastewear alkotójával
design

Talán ez a megoldás az ételpazarlásra | Interjú Barbara Gollacknerrel, a Wastewear alkotójával

Barbara Gollackner életében állandó motívum a tárgyak tervezése: gyermekkorának nagy részét családja bútorgyártó üzletében töltötte,  textil-, termék- és bútortervezést is tanult, majd 2018-ban megalapította a Studio Barbara Gollacknert Salzburgban. Megannyi használati tárgy született a kezei alatt, amik mind egy-egy kreatív koncepciót képviselnek – legutóbb pedig egy nagyon fontos kérdésre találta meg