Merész, kortárs és időtlen. Ezekkel a szavakkal jellemzi az alapító a nemzetközi piacon is aktívan jelenlévő grúz divat-és szépségápolási márkát, a LIYA-t. A brand a sztereotip eszközök helyett egyfajta pozitívan kaotikus nemzeti életérzést szeretne átadni.
Liya Goglidze Bécsben és Olaszországban tanulta ki a divatszakma fortélyait, majd utána visszatért szülővárosába, a grúziai Tbiliszibe. A divatvilág itt éppen kialakulóban volt, a város pedig tele volt kreatív energiákkal, így belefogott a saját márkája fejlesztésébe. Unokatestvérével és üzlettársával, Annával először gyermekruházatot készítettek, de hamarosan kibővítették a portfóliójukat. A LIYA női divatmárka 2017-ben született meg, és már a debütáló kollekciójuk felkeltette a nemzetközi sajtó, illetve a vásárlók figyelmét.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/Liya-Goglidze.jpg)
„Minden LIYA termék a műhelyünkben készül, az anyagokat és szöveteket pedig kézzel válogatjuk és készítjük, különös figyelmet fordítva a részletekre. Egy tbiliszi márka élete mozgalmas, sokszor küzdelmes és kihívásokkal teli, de tele van inspirációval, motivációval és véget nem érő kreativitással, ami magából a városból fakad” – vallja Liya. Mostanában azonban egy Willy Brandt idézet jár sokat a fejében, miszerint a béke nem minden, de béke nélkül minden semmi. „Ennek manapság nagyon nagy jelentősége van. Ez az, amit most és a jövőben is keresek. Az egyetlen dolog, ami mindenekelőtt számít” – osztotta meg velünk.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t14.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t20.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t8.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t21.jpg)
A legújabb, 22/23-as őszi-téli kollekciót a pandémia utáni élet ihlette. „A világjárvány és ez az “új normális” élet, ahogy mi nevezzük, sok mindenről megváltoztatta a felfogásunkat. Számomra az egyik ilyen dolog az idő és a tér érzékelése: úgy tűnik, hogy az idő (mint az évszakok váltakozása) egyetlen egységgé olvadt össze, amely gyorsan, mégis lassan mozog. Ez az oka annak, hogy a nyári érzés áthajlik az őszbe is. Vannak színek, de nem túl sok, és bár egy dinamikus kollekcióról van szó, nem felejt el a biztos talajon maradni. Minden kollekció egy új kezdet, ez pedig kifejezetten olyan érzést kelt, mint egy meleg szellő a napsütötte erdőkben és a kék égen, ami állandó mozgásban halad előre.”
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t15.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t12.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t9.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t11.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t6.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/t4.jpg)
A női ruházatot azóta kiterjesztették az ékszerekre, cipőkre és szépségápolásra is, és gyakorta jelentkeznek izgalmas kollaborációkkal. Összefogtak például a szintén grúz KÁSHKASH-szal, hogy létrehozzák az első olyan sminkcsaládot, amit teljes mértékben Grúziában terveztek és gyártottak. Az együttműködés során olyan sminktermékeket alkottak, amik az organikus alapanyagok felhasználásával készültek, és a természetes szépséget hivatottak kiemelni.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/kashkash-feb22335-2000x3000.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/kashkash-39-2000x3000.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/kashkash-46-2000x3000.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/kashkash-feb23028-2000x3000.jpg)
![A természet ölelésében – mesés közparkok a régióból | TOP 5](/content/images/size/w600/2022/06/rusina-frei-litomysl-foto-slavik-6.jpg)
A természet ölelésében – mesés közparkok a régióból | TOP 5
![Talán ez a megoldás az ételpazarlásra | Interjú Barbara Gollacknerrel, a Wastewear alkotójával](/content/images/size/w600/2022/06/barbara_gollackner_food_waste_cutlery_tableware_design_dezeen_2364_col_0.jpg)
Talán ez a megoldás az ételpazarlásra | Interjú Barbara Gollacknerrel, a Wastewear alkotójával
![Környezettudatos lehet a budapesti házhozszállítás a TOURMIX megoldásával](/content/images/size/w600/2022/06/TOURMIX_kep_01.png)