fbpx
Nyomj Entert

A tervező, aki emberi hajból készített ruhát és a legnépszerűbb tárgyainkról írt könyvet

Kollár Zsófia Amszterdamban élő magyar tervező kilenc éve költözött tanulmányai miatt Hollandiába. Human Material Loop projektjéről – melyben az emberi haj textiliparba integrálhatóságát kutatja – nemzetközi híroldalak számoltak be, nemrég pedig egy könyvet is kiadott Zsófia, amelyben ugyancsak a túlfogyasztást tematizálja egy nagyon sajátos szűrőn, a tárgyak kultúrtörténetén és identitásformáló hatásán keresztül. Indulásáról, nemrég megjelent könyvéről és a Human Material Loop startupról kérdeztük a tervezőt.


Hogyan indult a tervezői pályád és hogyan kerültél Hollandiába?

A Budai Rajziskolában ötvös szakon végeztem. Nem láttam jövőképet arra, hogy mit tudnék Magyarországon létrehozni, úgy láttam a hazai design nem tud olyan mértékben nőni, ahogyan én szeretnék gyarapodni, és egyéb politikai-gazdasági tényezők is meghatározóak voltak a döntésembem. Az ötvös szak után 2013-ban így Hollandiában kezdtem el az egyetemet, az alapképzésemet a hágai Royal Academy of Art belsőépítész és bútortervező szakán, a mesterképzést az amszterdami Sandberg Instituut Radical Cut-Up nevű képzésén végeztem el. Már az alapképzésen is sokkal jobban érdekeltek maguk az anyagok és a design konceptuális része. Soha nem készítettem funkcionális tárgyat, de sokat foglalkoztam anyagkísérletekkel, ami később is elkísért. Az Object-Oriented Identity: Cultural Belongings from our Recent Past című könyvem alapját például a mesterképzésre írt szakdolgozatom adta, melyben azzal foglalkoztam, hogy a különböző anyagok hogyan reprezentálják az identitásunkat, és ezzel összefüggésben a márkakommunikációk, reklámok és a közösségi média hogyan manipulálja a látásmódunkat.

A közép-kelet európai régióból is viszonylag jól lekövethető, hogy a holland designoktatásban a kritikai gondolkodás és a spekulatív design kulcsszerepet kap. Te mit tapasztaltál ebből?

Igen, itt a spekulatív design fontos, és a tervezők nagy teret kapnak arra, hogy különböző témákat kutassanak. Ez abból is adódik, hogy a 2000-es évek elején a holland designerek letették a terméktervezés alapjait, és kevés tér maradt ezen belül a megújulásra.

A designtársadalom sokkal inkább egy gondolkodó társadalommá vált Hollandiában, mintsem termékorientálttá.

Az egyetemen például soha nem az volt a vége egy projektnek, hogy vázoljuk fel, mi az, amit tökéletesen, gyártásra készen meg tudunk tervezni, mindig fontosabb volt a folyamat, és hogy hogyan gondolkodunk a designról.

Említetted, hogy a könyved alapja a szakdolgozatod. A mesterszakra már eleve annak kutatási témájával jelentkeztél?

Nem, valójában a mesterképzés is váratlanul jött. Sokat gondolkoztam, hogy mit akarok az alapképzés után csinálni. Noha több mesterképzésre is jelentkeztem, nem akartam mindenképpen elkezdeni, viszont felvettek egy olyan szakra, ami csak egyszer indul, ezt a lehetőséget pedig nem hagyhattam ki. A Radical Cut-Up program alapfelvetése az volt, hogy hitelesség ma már nem létezik, különböző információk és tudások formálnak minket, és minden lényegében olyan, mint egy kollázs. A szakra különböző háttérrel érkeztünk, volt színész, grafikus és VJ csoporttársam is. Kifejezetten belelkesültem a kutatás alatt, a szakdolgozatom néhány fejezetét nem tudtam elfogadtatni, mert túllépte a karakterszámot, a diploma után pedig még több fejezettel egészítettem ki a publikáláshoz.

Mivel a könyvkiadás nem a legnépszerűbb tevékenység, amire pénzt lehet gyűjteni, ezért – még mielőtt megkaptam volna rá a támogatást – elindítottam egy Instagram-oldalt is, hogy ha esetleg közösségi finanszírozásra kellene meghirdetnem az ötletet, legyen bázisom. (Az oldalnak azóta több mint tízezer követője van – a szerk.).

Mivel fog találkozni az olvasó a könyvedben?

A könyv öt fejezettel kezdődik, amelyek az identitás fogalmát, a globális kapitalizmus és a fogyasztás logikáját, a reklámot, a közösségi médiát és a szemiotika szerepét elemzik. Ez a bevezető ad képet arról, hogy a kortárs kultúrában mit jelent az identitás, mi formálja azt, akik vagyunk. Nagyon érdekes, hogy az emberek mindent tudnak a divatmárkák legutóbbi kollekcióiról, de arról már keveset, hogy mit ünneplünk húsvétkor, vagy az amerikaiak hálaadáskor. A tudásunk teljesen más irányokba fordult. A közösségi média manipulál, szépen lassan te magad válsz reklámmá. Az öltözéked téged képvisel.

Nem akartam éles kritikát megfogalmazni, a könyv sokkal inkább arról szól, hogyan tudunk legközelebb más szemmel közelíteni egy-egy tárgyhoz a vásárlás pillanatában – azért veszünk meg valamit, mert van rajta egy logó? Vagy azért, mert egy híresség hordta? A könyvben sok különböző tárgyat elemzek főként kultúrtörténeti szempontból. Például érdekes, ahogyan a farmernadrág kezdetben a munkásember szimbóluma volt, majd a berlini fal lebomlása után a nyugati szabadság jelképévé vált. Ma már alig találunk minőségi farmert, mindegyik többnyire poliésztertartalmú, és soha nem fog lebomlani.

Egy másik érdekes példa az Alessi termékei, amelyek leuralták, hogyan gondolkodunk a designról. Mindamellett, hogy kiváló munkát végeznek, nagyon érdekes megfigyelni azt, ahogyan tárgyaik díszletelemekké válnak a saját hétköznapi életünk színpadán.

Aztán ott vannak az autók, például a Jeep, amely a katonai terepről került a városi környezetbe, az amerikai hétköznapokba. Habár sok esetben teljesen felesleges ekkora, súlyos járművel szelni az utakat, mégis, a hozzá társított gondolat, miszerint ezzel meg lehet hódítani a világot, fontossá vált az emberek számára.

Hogyan befolyásolta a kutatás a te hétköznapjaidat? Beépült az elméleti kritikai megközelítés valahogyan a mindennapjaidba?

Sokat változtam a kutatás alatt. Nem mintha a márkás darabok valaha lázba hoztak volna, de ma már egy apró logóval ellátott ruhát sem veszek meg. Nem akarom, hogy márkák képviseljenek. Cipőn és fehérneműn kívül semmiből nem vásárolok újat, mindent second-hand szerzek be. Ugyanakkor sok designtárgyat és bútort gyűjtök, de ezek mindig a tárgyak mögötti történetekről szólnak. Például vettem egy széket, ami azért érdekes, mert ez az első olyan szék, amelyet nő tervezett, és gyártásba került. Jobban érdekelnek a tárgyak történeti aspektusai, semmint az például, hogy Kim Kardashian pózolt a Tom Dixon által tervezett széken.

Másik nagyléptékű projekted a Human Material Loop, melyben az emberi haj felhasználásával kísérletezel. Milyen fázisban van jelenleg ez a munkád?

Kezdeti fázisban jár, folyamatosan dolgozunk rajta, most ez teszi ki a munkám jelentős részét. A projekt egy startuppá nőtte ki magát, ahol mind azt kutatjuk, hogyan lehet a hajszemetet visszaforgatni a textiliparba. Több gyárral és mérnökkel is partnerségben vagyunk, közösen kutatjuk és fejlesztjük, hogyan lehet az anyagot ipari léptékben is felhasználhatóvá tenni.

A két projekt elsőre talán nagyon különbözőnek tűnik, de valójában mind a Human Material Loop, mind pedig az Object-Oriented Identity egy tőről táplálkozik. A textilipar és a túlfogyasztás kutatása alatt sokat tanultam arról, hogy a világ ma milyen problémákkal néz szembe. A Human Material Loop egy olyan megoldás, amely valóban pozitív változást hozhat, és hathat a fogyasztók gondolkodására. Amíg az Object-Oriented Identity során az egyéni felelősséget és döntéseket vizsgáltam, addig a Human Material Loop projekttel az embert szeretném visszailleszteni az ökoszisztémába, és egy olyan helyzetbe, amely azt feltételezi, hogy sok szempontból egyenlőek vagyunk a bolygó többi élőlényével.

Studio Zsofia Kollar | Web | Instagram
Human Material Loop | Web | Instagram
Object-Oriented Identity | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük