fbpx
Nyomj Entert

Tervezők és gyártók – 2. rész | Fruzsi Fekete Jewelry és segítőtársai

A Bláthy Ottó utcai irodaház és környéke „az ékszeresek Mekkája” – ide zarándokolnak azok a designerek, akik saját ékszermárkát indítottak: a drágakőtől a díszdobozig itt minden kapható, sőt, a munkafolyamatok többsége is e falak között zajlik. Földi halandó nem, csak és kizárólag szakmabeliek nyerhetnek beengedést ebbe a Paradicsomba. Elkísértük Fekete Fruzsi ékszertervezőt és megnéztük, mi minden történik egy ezüst ékszerrel, mielőtt az boldog tulajdonosához kerül.

Mindenekelőtt fontos tisztázni: az ékszertervező nem egyedül végzi a munkáját. Hosszú órákon keresztül ül az aranyműves asztal mellett: forraszt, csiszol, fűrészel, reszel – megtervezi és folyamatosan alakítja a tárgyat, de vannak bizonyos munkafolyamatok, amelyek szakembert kívánnak. Bár Fekete Fruzsi is saját magáról nevezte el márkáját, tudja: a Fruzsi Fekete Jewelry nem tartana ott, ahol ma, ha nincsenek azok a mesteremberek, akik egyrészt megtanították neki a szakma csínját-bínját, másrészt azok, akik nap mint nap kiveszik a részüket egy-egy különleges FFJ-darab elkészítéséből.

A munka oroszlánrésze persze továbbra is a tervezőé: Fruzsi esetében ez hatványozottan igaz, ő ugyanis minden ékszert egyesével formáz meg méhviaszból, az egyes darabok aztán a viaszveszejtéses eljárásnak köszönhetően nyerik el végleges formájukat (erről a folyamatról egy korábbi cikkben már meséltünk – a szerk.). De lássuk, mi történik egy ékszerrel az ötvösasztalon túl!

Az ékszerek formázása és a kész darabok tökéletesre „csiszolása” Fruzsi műhelyében zajlik, az ezt követő fázis, a fémöntés már a Bláthy Ottó utca szomszédságában történik. Itt találjuk Kakas Imre műhelyét (GoldRose Bt.), ahol minden héten kedden és csütörtökön izzanak fel a kemencék. A Fruzsi által megformált méhviaszékszereket (több más ékszerrel együtt) egy keretszerű szerkezetre helyezik, vagyis „felcsokrosítják” – látogatásunk alkalmával épp kék színekben pompázott ez a kis csokor. Hogy miért?

A méhviaszon túl más viaszt is használnak az ékszertervezők: a keményviasz általában sötétkék színű, illetve létezik egy türkizes árnyalatú viasz is. Utóbbi a sokszorosításhoz használt, befecskendezett viasz. Sok tervező ugyanis – Fruzsival ellentétben – nem egyesével formázza meg ékszereit, hanem készít egy úgynevezett mintadarabot, aminek formáját egy guminegatív őrzi meg. Ezt a negatívot aztán számtalan további alkalommal meg lehet tölteni a viasszal – ezzel is gyorsítva a folyamatot.

Az összeállított „csokor” leginkább egy absztrakt szobrocskához hasonlítható, amit aztán belehelyeznek egy fémtartályba és az egészet gipsszel öntik ki. Miután a gipsz megkötött, a szerkezetet behelyezik a kemencébe: a viasz a hő hatására távozik eredeti helyéről, és a negatív forma marad meg utána – ebbe kerül az olvasztott ezüst, ami kitölti a „réseket”, és megszületik a nyers öntvény.

Kész van tehát az ezüst öntvényünk. Mi következik ezután? A felcsokrosításból megmaradt beömlőcsonkokat Fruzsi otthoni műhelyében lefűrészeli, majd tovább alakítja az ékszert: például egy „Leaves” fülbevaló esetében többek között reszelésre és forrasztásra is szükség van.

Egy kevésbé összetett ékszer esetében tehát a képlet a következő: méhviaszból megformálni, kiönteni, végül finomítani. De mi a helyzet, ha egy megrendelő azzal a kéréssel fordul Fruzsihoz, hogy készítsen egy olyan gyűrűt, amiben drágakő csillog? Vagy mottót, évszámot, monogramot szeretne benne látni? Esetleg aranyozott ékszerre vágyik?

„Az ékszeresek Mekkájában” egy rácsos ajtóhoz érkezünk – az épületen belül, mint később kiderül, rengeteg ilyen ajtó van, de ezen a rácsok egy kis briliánst formálnak. Timi, a drágakövek szakértője már vár minket. Aprócska szobába érkezünk, ahol különféle kövek, ásványok pihennek zárt vitrinajtók mögött, a legapróbb kövek kicsiny zacskókban várnak a sorukra. Az asztalon mikrométer és csipesz, a speciális napfénylámpa pedig azért kell, hogy a drágaköveket megfelelő világítás mellett lehessen szemügyre venni. Utóbbi művelethez elengedhetetlen a mutatóujjra húzható lupe, és természetesen a karátmérleg sem hiányozhat.

Fruzsi kedvence a fekete és a kék gyémánt, illetve a kék zafír, a legtöbb ékszerében ezek a kövek jelennek meg. A parányi drágakövek szabad szemmel szinte alig láthatók: elég egy rossz mozdulat, és máris szerteszét gurulnak. Hogy egy drágakő mennyire értékes, az a kő négy tulajdonsága alapján állapítható meg, ezek: a szín, a minőség, a csiszolás és a méret. És bár a természet számtalan csodás követ produkál, különféle kezelési eljárásokkal mesterségesen is meg lehet változtatni egy drágakő színét. Ez a kincsesbánya afféle beszerzőhely: Fruzsi itt kiválasztja az áhított követ, ami aztán a kőfoglalóhoz kerül.

Melinda a szomszéd folyosón dolgozik egy, az előzőnél még kisebb szobában. Az aranyműves asztal tele szerszámokkal, középen pedig a hatkilós vésnökgolyó pihen. Oldalt egy, a fogorvosokéhoz hasonló apparátus, ami elengedhetetlen Melinda munkájához: ezzel a masinával történik a fém ékszerek fúrása, marása. Az asztalon egy csupa nagybetűs, piros feliratra leszünk figyelmesek: „PISLOGJ!”.

Melinda aranyművességet tanult, a szülei is ezzel keresik a kenyerüket, és bár felvetődött, hogy vésnöknek is kitanul, végül a kőfoglalás mellett döntött. A szakmát egy idős mesterembertől tanulta, 2000 óta dolgozik kőfoglalóként, és Fruzsi mellett számos más hazai tervezővel is együttműködik.

Precíz, aprólékos munka az övé. A gyűrűt a vésnökgolyóba helyezi, amely tulajdonképpen satuként funkcionál: hogy az ékszer ne sérüljön, a beszorított gyűrűt parafalapok fogják közre. Melinda először a fémkörzővel jelöli ki a kő helyét, majd a megfelelő szerszámok megválasztásával alakítja ki a tökéletes mélyedést.

Túránk következő állomásán egy laborba érkezünk: Andi és Ancsa műhelyében zajlanak a galvanizálási folyamatok. Fruzsi általában ezüst ékszereket készít: ide akkor kerül be egy-egy darab, ha „felületkezelés” szükségeltetik, például ha az ékszer tulajdonosa más színű fémmel szeretné bevonni az adott darabot. Vagy ha az ezüst ékszer viselője termálfürdőben járt és a gyógyvíz elszínezte az ékszert, akkor is itt veszik kezelésbe a tárgyat. A pulton két olyan készüléket is látunk, amit a galvanizálást megelőzően használnak: egyik ezek közül a sajer, amiben speciális tisztítófolyadék és sok-sok apró tű kering. A másik masinát, az ultrahangos tisztítót az összetettebb formájú ékszerek tisztítására használják.

Most egy ezüst nyaklánc kap majd rozéarany bevonatot, illetve Fruzsi kiválaszt egy fülcimpára merőleges, aprócska fülbevalópárt, amit a fekete ruténiumos oldatba mártanak a lányok. Fontos, hogy a fémes folyadékot tartalmazó edény elérje a megfelelő hőfokot: ha például a ruténiumos oldatot túlhevítik, az ékszer kékes árnyalatúvá válik, túl alacsony hőmérséklet esetén pedig barnulás tapasztalható. Andi előbb megtisztítja a szennyeződésektől a sajerban az ékszereket, majd egy rézből hajlított horgonyra helyezi előbb a nyakláncot, majd a fülbevalókat is.

A fekete ruténium igazi különlegesség, az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált ez a szín a vásárlók körében. Csak néhány perc, és máris új színt, és ezzel együtt új karaktert kapnak a korábban ezüstösen csillogó ékszerek!

Fotók: Mohai Balázs

Fruzsi Fekete Jewelry | Facebook | Instagram


Havonta jelentkező sorozatunkban annak járunk utána, hol, hogyan, milyen körülmények között születik meg egy designtermék. Van, hogy a tervező maga állítja elő az általa kigondolt tárgyat, de sok esetben a designer és akár több gyártó, alvállalkozó együttes munkája kell ahhoz, hogy mi, vásárlók egy kifogástalan árucikk boldog tulajdonosai lehessünk. Az egyes epizódokban a design különféle területeiről választunk tervezőt és ellátogatunk a műhelyekbe, ahol a tényleges munka zajlik.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük