fbpx
Nyomj Entert

Téves riadó a klímaváltozással kapcsolatban? | Interjú Bjørn Lomborggal

Generációk aggódnak a klímaváltozás miatt, de vannak, aki úgy vélik, hogy az innováció megoldhatja a jövő legmeghatározóbb problémáit, amelyek talán nem is olyan szörnyűek, mint ahogy a média lefesti őket. Interjúnk Bjørn Lomborggal innovációról, a harmadik világ fejlődéséről, és a klímahisztéria megalapozatlanságáról.


Ezzel a címmel jelent meg az új könyved: Téves riasztás – A klímaváltozás körüli felhajtás milliárdokba kerül, a szegényeket sújtja, és a bolygónk számára nem jelent megoldást. Miért állítod azt, hogy pillanatnyilag túlreagáljuk az éghajlatváltozás okozta kihívásokat?

Lényegében azért, mert a tudomány is ezt mondja. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) valóban azt állítja, hogy a klímaváltozás probléma, de azt sehol sem írják, hogy világvégéhez vezet. Pedig a média nagy részéből, sőt az amerikai elnöktől is ezt halljuk. Véleményem szerint a riadalom érthető, de nem szükségszerű. Hadd mondjak egy példát: a globális felmelegedés teljesen valós, ember okozta probléma. A tengerszint emelkedni fog. A víz, ahogy minden más is, hő hatására tágul, és ez a tengerszint emelkedését okozza. Az ENSZ becslése szerint a vízszint akár egy métert is emelkedhet az évszázad végére. Az egy méteres emelkedés nem semmiség; kétségtelenül egy probléma, és a klímaaktivisták is gyakran hozzák ezt érvként fel. 187 millió ember olyan helyen él a bolygón, amely a tengerszint egy méteres megemelkedésével víz alá kerülne. Tehát 187 millió embernek kellene majd új otthont találnia. Viszont ez az érvelés téves, hiszen nyolcvan év múlva még sokkal gazdagabbak leszünk, és képesek leszünk tengeri védőműveket építeni; képesek leszünk igazodni a környezeti változásokhoz. Van nyolcvan évünk arra, hogy megoldjuk a nagyon lassan emelkedő tengervíz okozta problémákat. Ez persze pénzbe fog kerülni, és ezért valóban egy valós probléma a globális felmelegedés. A hatalmas tengerparti védművek megépítése a világ GDP-jének körülbelül 0,1%-ába fog kerülni, ami jelentős költség, de semmiképpen sem jelenti a világvégét. És éppen ez az, amire rá akarok mutatni: ha a történetnek csupán egy elemét választjuk ki, és azt mondjuk, hogy 187 millió ember otthona fog víz alá kerülni, az valóban nagyon ijesztően hangzik. De a valóságban ez a szám sokkal alacsonyabb lesz. Ami nem azt jelenti, hogy nincs probléma, de egy kezelhető problémával állunk szemben. Fontos, hogy ne rémüljünk halálra; Greta Thunbergnek nincs igaza amikor azt mondja, hogy mindannyiunknak pánikba kell esni, és minden pénzünket a klímakatasztrófa elleni küzdelemre kell költenünk. Az anyagi forrásainkat okosan és hatékonyan kell felhasználnunk.

Hogyan tudom egyszerű európai vagy amerikai állampolgárként a média által gerjesztett klímapánikot kezelni?

Szerintem a politikusok és a sajtó többsége kissé túloz, persze ez érthető, hiszen ez eredményez számukra kattintásokat. Az azonban fontos lenne, hogy olyan dolgokról beszéljünk, amelyek valóban hatással vannak az emberekre. Semmi különleges nincs az éghajlatban. Ha az oktatásban dolgozó emberekkel beszélünk, azt mondják, hogy az oktatási módszereink elhibázottak, a gyerekeinket nem készítjük fel a jövőre, és sokkal több pénzre lenne szükség az oktatásban. Ha az egészségügyben dolgozókkal beszélünk, ugyanezt fogják mondani a saját ágazatukról. Ezeket tudjuk a helyükön kezelni. Amikor viszont azt halljuk, hogy a tengerszint folyamatosan emelkedik és 187 millió embert fog a víz elönteni, nem nagyon látjuk át, hogy miről is van szó. Nagyon nehéz tisztán látni amikor a távoli jövőről beszélünk, és egy sereg tudós azt mondja, hogy el fog minket árasztani a víz, és a gyerekeink is megfulladhatnak. Ezért mondom, hogy fontos őszintén és tényszerűen bemutatnunk ezt a témát. A klímaváltozás egy kezelhető probléma, és távolról sem jelenti a világvégét. Ne vegyük készpénznek, ha a Greenpeace azt mondja, hogy mindjárt vége a világnak.

Említetted, hogy a jövőben valahogy kezelnünk kell a helyzetet. Korábban azt nyilatkoztad, hogy az uniós regionális és globális zöldpolitikák, és az “európai zöld megállapodás” (Green Deal) is elhibázott, nem ad megfelelő választ a kihívásokra. Mi lenne a siker titka?

A jelenlegi szemléletmód, így az európai zöld megállapodás is, dióhéjban úgy foglalható össze, hogy legyen a bolygó egy kicsit hidegebb, az emberek egy kicsit szegényebbek, és ezzel megoldjuk a problémák egy részét. A gazdagokat még talán rá lehet venni arra, hogy szánjanak egy kis pénzt zöld célokra, de nem lehet a világon mindenkit meggyőzni arról, hogy vállalja a kellemetlenségeket. Nem Európa az igazi probléma, Európa csupán a probléma egy elenyésző része. Ha az Egyesült Államok és egész Európa is a mai naptól nettó zéró kibocsátással működne, az ENSZ klímamodellje szerint az évszázad végére 0,14 fokkal lenne alacsonyabb a hőmérséklet. De ez nem egy nagy eredmény, a globális felmelegedés elleni küzdelem nem Európáról szól. Kínának, Indiának, Délkelet-Ázsia többi országának, Latin-Amerikának és Afrikának kellene azt mondani, hogy a zöld célok miatt egy kicsit legyetek szegényebbek, és egy kicsit éljetek rosszabbul. Ez így nem fog működni, ezek a régiók sokkal inkább arra összpontosítanak, hogy kijussanak a szegénységből. Tehát, amit mi csinálni akarunk az nem csak drága, de lényegében fenntarthatatlan is.

Pisla Réka | Hype&Hyper

Mesélnél még erről egy kicsit?

Az ukrajnai válság előtt azt láttuk, hogy az energiaárak emelkednek. Ennek persze számos oka volt, amelyek közül csak pár függött össze az éghajlattal. 2021 egy rendkívül szélcsendes év volt, és feléltük a gáztartalékunk nagy részét. Hirtelen nem volt elég gáztartalékunk a zöld energiához, és az energiaárak elszálltak. Választóként hajlandó vagyok 100, vagy akár 200 eurót is fizetni az éghajlatváltozás elleni küzdelemért, de a politikusok mostani javaslata minimum 2000, de akár 5000 euróba is kerülhet személyenként évente. A nettó zéró kibocsátás elérése 2050-re az Egyesült Államokban 11.000 dollárjába fog kerülni évente minden egyes embernek. Tehát, tulajdonképpen olyan politikai megoldásokat javasolunk, amelyeket még a gazdagok sem hajlandóak fizetni. Én azt vallom, hogy jobban átgondolt szakpolitikai stratégiára van szükségünk, amelyek eléréséhez két okos megoldást tudok javasolni. Az első az összpontosítás. Karbonadót ki kell vetni, az megoldaná a probléma egy kisebb részét, de a megújuló energiaforrásokat például nem kell támogatnunk. Az éghajlatváltozás okozta problémák nagyobb részét viszont csak azzal tudjuk megoldani, ami minden más nagy kihívás megugrásához is szükséges volt: innovációval. A zöld energiával kapcsolatos innováció az elmúlt nyolcvan évben, a gyógyszeriparral, az egészségüggyel vagy sok más egyéb területtel szemben, drámai módon visszaesett. Ennek is számos oka van, de én úgy gondolom, hogy az egyik fő magyarázat az, hogy amikor energetikai innovációról beszélünk, rögtön a napenergiára gondolunk. Beszerzünk és felállítunk egy napelemet, hogy megmutassuk igenis teszünk valamit a környezetért, ahelyett, hogy a kutatókat támogatnánk, akik negyven év múlva előállhatnak igazi megoldásokkal a problémára. A helyzet korántsem rózsás, de az egyetlen módja annak, hogy az energiakérdést megoldjuk az, hogy találunk egy olyan zöld energiaforrást, amely olcsóbb a fosszilis tüzelőanyagoknál. A 2015-ös párizsi éghajlatvédelmi egyezmény folyományaként Obama, a legtöbb európai vezető, számos kínai érintett, és a világ leggazdagabb emberei közül többen, köztük Bill Gates, megegyeztek abban, hogy megduplázzák a zöld energiához kapcsolódó kutatás-fejlesztési beruházásokra szánt összeget. Ez egy nagyszerű ötlet volt, de nem valósították meg. Mert minden figyelmet a napelemek felállítására fordítunk az innováció helyett. Az én álláspontom viszont az, hogy csak innovatív megoldásokkal tudjuk a felmerülő problémákat megoldani.

Az innováció tekintetében viszont nem vagyunk egységesek. Azt akarom ezzel mondani, hogy az amerikaiak a saját innovációjukkal foglalkoznak, a kínaiak szintúgy. Ha pedig Európára tekintünk, őszintén szólva, nem vagyunk a legjobb helyzetben. Hogyan látja Európa helyzetét ebben a globális innovációs versenyben?

Teljesen igazad van, közel sem költünk eleget innovációra. 2001-ben az EU úgy határozott, hogy környezetbarát lesz és a bolygó leginnovatívabb kontinensévé válik. Az előbbin sokat dolgoztunk, az utóbbin viszont szinte semmit. Amíg az éghajlatváltozásra fókuszálva mérgezett egérként rohangálunk, nem valószínű, hogy felismerjük, hogy a hosszútávú innovációba kellene befektetnünk. Az innováció nem egyik napról a másik napra történik, ennek ellenére muszáj lenne sokkal többet áldoznunk rá. Európa inkább napelem-támogatásba ölte a pénzt, ahelyett, hogy az innovációra és a zöld energia kutatására fordította volna. Ha abbahagyjuk a rettegést, akkor elkezdhetünk végre olyan dolgokon is gondolkozni, amelyek hosszú távon tesznek jót. És ha valamit a kínaiak fejlesztettek ki, attól még mindannyiunk hasznára válhat.

Említettük már a harmadik világbeli országok kérdését. Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy a szén-dioxid-kibocsátásnak a 75%-áért ma már nem az OECD tagállamok felelősek. Hogyan tudunk nyomást gyakorolni és milyen megoldásokat tudunk kínálni az OECD-n kívüli országok számára?

Beletrafáltál a közepébe; nem tudunk rájuk nyomást gyakorolni. Afrikában még nagyon alapszintű problémák sincsenek megoldva, gyerekek halnak meg fertőző betegségekben, nincs elegendő élelem és nincs megfelelő oktatás. Nem mondhatjuk nekik, hogy álljatok le a fejlődéssel annak érdekében, hogy ne bocsátsatok ki több szén-dioxidot. És nincs is jogunk őket azért hibáztatni, mert fejlődni szeretnének. Így visszajutunk oda, hogy a kezünkben lévő egyetlen megoldási lehetőség az innováció. Képzeljük el újra, hogy kifejlesztünk egy olyan zöld energiaforrást, amely olcsóbb a fosszilis tüzelőanyagoknál. Mindenki azt vásárolná, nem azért, mert zöld, hanem mert olcsóbb. Az 1970-es években sok ember azon aggódott, hogy élelmiszerhiány lesz a világon.  A szokásos megoldás az lett volna, ha azt mondjuk, hogy mindannyiunknak egy kicsit kevesebbet kell ennie, és az így megtakarított élelmiszert elküldjük Afrikába; de ez nyilván nem lett volna fenntartható. A megoldás, ami valójában megoldotta a helyzetet az innováció volt. Olyan vetőmagokat fejlesztettünk ki, amelyek sokkal termékenyebbek, így minden egyes hektár mezőgazdasági területen sokkal több élelmiszert tudunk megtermelni. Így vált India éhínségek sújtotta országból a világ vezető rizsexportőrévé.

Bjørn Lomborg dán író, a Copenhagen Consensus Center (Koppenhágai Konszenzusközpont) elnöke. A dán kormány által létrehozott koppenhágai Dán Környezetvédelmi Értékelő Intézet (Environmental Assessment Institute; EAI) korábbi igazgatója. Nemzetközi hírnevet a 2001-ben megjelent, A szkeptikus környezetvédő című, nagy port kavaró bestsellerével szerzett. A könyvében amellett érvel, hogy a számos, költséges, tudósok és politikai döntéshozók által elfogadott klímaváltozás elleni intézkedésnek végső soron csekély hatása lesz a bolygó hőmérsékletére. Lomborgot korábban a Time magazin, a Guardian, a Világgazdasági Fórum és a Foreign Policy and Prospects is a legjelentősebb és legbefolyásosabb környezetvédelmi szakemberek közé sorolta.

Bjørn Lomborg a Klímapolitikai Intézet meghívására érkezett Magyarországra, Budapestre, a Mathias Corvinus Collegiumba.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük