Újragondolt bécsi műemlékház a húszas évekből

Újragondolt bécsi műemlékház a húszas évekből

A Bécsi-erdő nyugati lejtőin található Heuberghaus különlegessége a kontextusban rejlik: az egyszerű szerkezetű ház a húszas évek kiemelkedő építészettörténeti műemléke. Ezt az épületet bővítette és alakította át kellő érzékenységgel az Urbanek Studio.

A Heuberg volt az egyik első olyan városrész, amit az első világháború után önszerveződő akcióként hoztak létre azok, akik nem tudták volna máshogy megoldani a lakhatásukat. Aztán a 1920-as években a bécsi szociáldemokrata kormány is megtámogatta és hivatalossá tette a mozgalmat. A telep főtervét Adolf Loos és Margarete Schütte-Lihotzky készítette, valamint néhány háztípust is ők maguk terveztek.


A házak aztán a leendő lakók segítségével épültek meg, akiknek fejenként 3000 munkaórát kellett teljesíteniük. Az épületek rendkívül egyszerű és gazdaságos konstrukcióból álltak: az üreges falak, a nyitott famennyezetek és az alacsony belmagasságok lehetővé tették, hogy szakképzetlen munkások is fel tudják őket húzni. A sorházak végébe egy hosszú és keskeny kert is került, ahol a lakosok megtermelhették a zöldségeiket és a gyümölcseiket. Az elmúlt száz év során a legtöbb házat egyedileg alakították át és bővítették a kert felé. Az itt bemutatott Heuberghaus is (ami egyébként mai napig ugyanazon család tulajdonában van) számos belső átalakításon esett át, és egy kétszintes melléképülettel is kibővült. Az építészeti beavatkozások az eredeti épület alapanyagát tükrözik: a korábbi külső fal vált a belső fallá, az akkoriban rendkívül innovatívnak számító lapostetőt pedig feltárták az ég felé. A meglévő textúrákat aztán téglával, fagerendás mennyezettel, valamint frissítő szürkészöld és pasztellsárga árnyalatokkal és pirosas elemekkel egészítették ki.

Studio Urbanek | Web | Facebook

Forrás: ArchDaily

továbbiak
Összpontosítani kell a globális átalakulás nyomán jelentkező új lehetőségekre | Szakértő a nyugati szankciókról
community

Összpontosítani kell a globális átalakulás nyomán jelentkező új lehetőségekre | Szakértő a nyugati szankciókról

„Az izolációs törekvések olyan kis szereplők esetén sem működtek eddig, mint Kuba vagy Észak-Korea, pedig hozzájuk képest Oroszország mérhetetlenül nagyobb világgazdasági tényező, potenciálisan önellátásra képes országterülettel és nyersanyagbázissal” – állítja Ilyash György, a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Interjúnk az oroszok elleni gazdasági háborúról és annak hatásairól. Az orosz pénzügyi
Egy „szenzációs“ kiállítás | Show és business Pest-Budán
art

Egy „szenzációs“ kiállítás | Show és business Pest-Budán

Megéri a fáradságot, hogy nyakunkba vegyük a fővárost és a vadregényes Kiscelli Parkerdő mentén felsétáljunk a Kiscelli Múzeumba, amely egy „szenzációs“ szórakoz(tat)ástörténeti kiállításnak ad otthont. A kor miliője szinte mellbevág, ahogy átlépjük a kiállítás címével, Show és business Pest-Budán, és vörös bársonyfüggönyükkel keretezett bejáratot. Már ekkor megszámlálhatatlan korabeli
Új kulturális bázis épült a Balaton-felvidéken
east

Új kulturális bázis épült a Balaton-felvidéken

A Káli-medence kapujában elterülő zánkai birodalom egy multifunkcionális kulturális tér, ahol koncertek, esküvők, fotózások, piac, lomi, jóga és elvonulások mind egymás mellett működnek. Íme, a Kisbirtok Kultbázis! Öt év után megnyitotta kapuit a Kisbirtok Kultbázis, aminek megálmodója Szabó Andrea. Az egykori reklámügynökség-tulajdonos kiégése után vette meg az álmaiban sokszor felbukkanó,