Az UAtlas projekt a háború elől Lengyelországba menekült ukránok történeteit és portréit gyűjti össze.
Oroszország Ukrajna elleni támadása következtében több mint ötmillió háborús menekült lépte át a határt Lengyelországba. Az UAtlas létrehozói a lengyel-ukrán határon, illetve Lvivben és Varsóban készítettek interjúkat a menekültekkel. „Itt vannak azok történetei, akik elhagyták otthonukat, akik a visszatérésen vagy a továbblépésen gondolkodtak. A háborús bűnök túlélőinek történetei a XXI. században, Európa szívében” – olvasható a projekt honlapján.
A beszámolók 2022. március és május között készültek, tehát a február 22-i orosz támadás utáni elmeneküléstől a külföldön (Lengyelországban) való ideiglenes vagy végleges letelepedésig. Az időszak jól érzékelhető az elmesélt történeteken, hiszen míg a márciusi történetek elsősorban a háború kitörésének sokkjára, a bombázásokra, a menekülés viszontagságaira, a menekülő tömegekre fókuszáltak (vagy éppen arra, hogy a fegyverropogáshoz már 2014 óta hozzá voltak szokva), és gyakran említik a lengyelek segítőkészségét és kedvességét, addig a későbbiekben már a nyelvi nehézségek, a munkakeresés gondja és a meneküléssel, illetve a menekültléttel járó lelkiismeret-furdalás is megjelenik: „Nekem úgy tűnik, hogy menekültnek lenni valamiféle kötelességgel jár. Nem tudom, hogy tudok-e normálisan öltözködni, nevetni vagy filmet nézni.” Mindezen túl az otthoni, félbemaradt tervek és tevékenységek – félig felújított lakások, bemutatás előtt álló színházi darabok, megnyitás előtt álló üzletek, szünetelő tanulmányok, a horgászás lehetőségének hiánya – és a hátrahagyott családtagok, háziállatok, helyek feletti szomorúság is általános. A háború első évfordulójához közeledve pedig különösen szívszorítóak azok a kezdeti remények, hogy mindez egy hónapon belül vagy legkésőbb őszre véget ér. Ugyanakkor az is szóba kerül, hogy mi lesz akkor, amikor Ukrajna végül győzelmet arat: „Ha Lengyelországban leszek, elmegyek a legközelebbi boltba, megveszem az összes pezsgőt, amit csak tudok, kimegyek az utcára, és mindenkit megkínálok, aki kér belőle.”
Az UAtlas projekt készítői: Rafał Milach, Ievgen Stepanets, Elena Subach, Karolina Gembara, Mika Nechiporenko, Olena Tkachenko, Agnieszka Rodowicz
Borítókép: „A mi családunk soha nem neheztelt az oroszokra vagy az oroszul beszélőkre. Mi magunk is beszéltünk oroszul. De mindazok után, ami történt, elkezdtem tisztelni a saját országom kultúrájának minden részét. Most már nem tudok oroszul beszélni. [...] Néha felébredek, és arra gondolok: »Ez nem az én ágyam« [sír]. Amikor ukrán utcaképeket látok, azonnal a barátaimra gondolok, és beszélni akarok velük.” (Anya, 23)