Designba öntött üveghulladék: itt a legújabb szilikátmatéria!

Designba öntött üveghulladék: itt a legújabb szilikátmatéria!

Nemcsak díszíti az otthonokat, de gyártása során hulladékot hasznosít fel: Deák Zsuzsanna két év alatt kísérletezett ki egy teljesen új szilikátmatériát. Az üveg és kerámia gyártásához használatos alapanyagok ötvözéséből létrejött innováció tavaly októberben mutatkozott be először egy hatalmas mozgófal, vagyis tolóajtó formájában a 360 Design Budapest kiállításon. A különleges designelem jelenleg végleges helyére, a tervező saját bemutatótermébe költözött. Deák Zsuzsannával a Re-built Glass projekt részletei mellett üvegről, környezettudatos életmódról, valamint újrahasznosításról beszélgettük.


Deák Zsuzsanna története nemcsak munkásságában, hanem életútjában is tartogat néhány váratlan csavart. Mint elmesélte, pedagógus szülők nevelték, de édesanyja mindig engedte, hogy kibontakozzanak a művészi vénák a családban. Eleinte azonban Zsuzsanna számára sem volt nyilvánvaló, hogy az üveg lesz a hivatása, ugyanis gyerekkorában olimpikonként képzelte el önmagát. Bár tehetségesen kajakozott, gimnazista korában egy váratlan sérülés miatt nem folytathatta tovább a sportolást. Ekkor már a szegedi művészeti iskolában tanult grafikusnak. „Azt is szoktuk mondani, hogy a művészet mentett meg engem” – jegyezte meg. Középiskolás évei után rögtön munkába állt, ekkor kezdett el útja az üveg felé sodródni. Eleinte a szegedi CE Glass, majd a székesfehérvári Jüllich Glas üvegfeldolgozó cégek díszüveg részlegén dolgozott grafikusként, és díszüveges részlegvezetőként. Elég fiatalon bízták meg nagy feladatokkal, közben családot alapított és egyéni vállalkozóként folytatta tovább pályafutását, mint üvegtervező művész. Felnőtt fejjel egyetemi tanulmányainak is nekivágott, így került 2020-ban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kerámiatervezés mesterszakára, ahol kezdetét vette a Re-built Glass története is.

A művészettörténészek részéről gyakran felvetődik a kérdés, hogy az üvegművészet a képző- vagy inkább az iparművészet területébe sorolható-e. Te hogyan gondolkodsz az üveg médiumáról?

Az üvegművészet területén sokan fejtegetik ezt a kérdést. Én inkább iparművésznek tartom magam, mivel funkcionális tárgyak készítésével foglalkozom, de ma már nehéz ezt a két területet elválasztani egymástól. Mindazonáltal a munkáimat akár  a képzőművészethez is sorolhatnánk, ugyanis bár az anyagkísérleteim mögött technológiai tudás is van, a végeredmény mégis egyedi, valamint a különböző kiállításokra készülő alkotásaim mindig egy gondolat megfogalmazására születnek.

Nagyon szeretem az üveget, többek között azért is, mert elgondolkodtató filozófiai kérdéseket hordoz magában. Törékeny, mint az emberi lélek. Az egyetlen minőségi anyag, ami belső formákat képes megmutatni, és láttatni. Fényt hoz az életünkbe. Ami a legérdekesebb számomra benne, hogy szinte az első az ember által létrehozott anyagunk, egy fantasztikus találmány! Tényleg mindenhol megjelenik: a mesékben, a tudományban, az építészetben. Üvegen keresztül vizsgálhatjuk az univerzumot, belőle iszunk és eszünk, az ételeink és illataink tárolására használjuk.

Én egy vallásos érzelmű ember vagyok. „Istenek vagytok ti (...) mindnyájan” – olvasható a Bibliában. Számomra ez a pár sor tényleg azt jelenti, hogy az ember is képes teremteni, amit az alkotóművészetben meg is élhetünk. Ezért fantasztikus, ha egy ilyen kreatív szakmában, egy ilyen csodálatos anyaggal dolgozhat az ember – és mégis, ma már olyan sok hulladékot felhalmozunk az üvegből.

Pontosan ezzel foglalkozol a Re-built Glass projekted keretében, hiszen az üveghulladék újrahasznosítási lehetőségeit kutatod. Ma már egyre több tervező foglalkozik a környezettudatosság és a fenntarthatóság kérdéskörével, téged milyen személyes kapcsolódás köt a témához?

Sokat gondolkodom ezen, mert szerintem annyira nem is vesszük komolyan a környezetünk védelmét. Például egy egyetemi diploma- vagy mestermunka, esetleg kutatói program keretében, sok esetben legyintenek is rá az emberek, hiszen ez a téma most olyan divatos. Mi, a családommal egyébként két éve váltottunk életmódot, és a városból elköltöztünk tanyára. A természet közelségével jobban kezdtünk figyelni arra, hogy mit hogyan tudunk visszaforgatni, és egyre jobban kezdett foglalkoztatni az önfenntartás gondolata is. Néhány magaságyással kezdtük, ezután jöttek az állatok, így vannak már bárányaink, meg egy kis tavunk is pontyokkal.

Egyébként az, hogy a projektemben újrahasznosítással foglalkozzak, a MOME hatása is, ugyanis a Re-built Glass elindulása az egyetem anyagkutató kurzusának is köszönhető. Továbbá mesterdiplomám témavezetője, Mohácsi András és konzulensem, Polyák János üvegművész, valamint Kemény Péter és külsős személyként Zakar István keramikusművészek is hatással voltak rám, nagyon sokat tanultam tőlük. Lenyűgözött a hatalmas szakmai tudásuk mögötti emberségük és érzékenységük. Mivel huszonöt éve foglalkozom üveggel, az, hogy egy másik szilikátanyagról, a kerámiáról is többet megtudhattam, nagyon inspirált engem. Az agyag az az anyag, amitől életem első mintázás óráján libabőrös lettem, ahogyan a kezeim között kezdett formálódni. A Re-built Glass tulajdonképpen e két matéria, az üveg és a kerámia ötvözéséből született. Amikor mestermunkatémát kellett választani, én az építészeti síküveg hulladék mellett tettem le a voksomat. Ez azért is érdekes, és egyben nagy kihívás, mert az egyetemen a szakma egy része tartott tőle, hogy ebből az anyagból egyáltalán valami életre hívható-e. Mivel egy nehezen kezelhető és egyszerű, „buta” üvegnek tartják, amit nem igazán lehet formálni.

Általában mi történik ezzel a típusú hulladékkal? Miért fontos, hogy ezzel az anyaggal kezdtél el kísérletezni?

Szakdolgozatomban az öblösüveg és az építészeti üveghulladék területét is vizsgáltam. Az öblösüveg visszaforgathatósága nagyon jól megoldott, bár számomra az is döbbenetes volt, amikor tudatosult bennem, hogy milyen szennyezetten érkezik a hulladékudvarba, annak ellenére, hogy szelektíven gyűjtjük. Azonban az építészeti üveget, ha már szennyezett, vagyis más anyaggal festett vagy dróthálós, sajnos már nem tudják újrahasznosítani. Minden nagy cég szelektíven válogatja, majd felőrli a hulladékudvarokban, és végül a szennyezett üveg a föld alatt végzi. Amikor az építészeti üveggyárakba látogattam, az is kiderült számomra, hogy van még egy anyag, az üvegiszap – ami a fúrás és csiszolás során keletkezik –, aminek újrahasznosításában szintén nincs még áttörés. Így a kutatásomban erre a két anyagra fókuszáltam: az üvegiszapra és a szennyezett építészeti üveghulladékra.

Egy teljesen új szilikátmatériát hoztál létre. Mesélj kérlek az anyagfejlesztés folyamatáról!

A fejlesztés során a korábban is említett Zakar István keramikustól kértem segítséget, aki kézműves kerámiacsempékkel foglalkozik. Az ő műhelyében kevertük össze először a nullás szemcséjűre őrölt üvegiszapot egy magastüzű építészeti kerámiamasszával, ebből pedig István saját területéhez igazodva kerámiacsempék születtek. Mivel a hulladékudvarokban egy és nyolc milliméter nagyságú üvegtörmelékekre őrlik az üveget, így a veszprémi Pannon Egyetem volt a segítségemre, hogy nullás szemcséjű porral dolgozhassunk – de erre az alapanyagra hónapokat kellett várni. Így elkezdtünk abban is gondolkodni, hogyan lehetne az elhozott hulladékot egyből életre hívni, hogy ne kelljen azt megőrölni, mert drága és hosszadalmas folyamatról van szó. Ezt követően a saját műhelyemben, az Istvántól kért adalékanyagokkal kezdtem el kísérletezni. Azt vizsgáltam, hogy azok a mázak, masszák, lágyítók, amiket a keramikusok használnak, hogyan hatnak a száz százalékos üvegtörmelékre.

Az üveghutákban általában 1300-1500 fokon dolgoznak, hogy új anyagot kapjanak, így az újrahasznosítás során arra is törekedtünk, hogy ezt az értéket csökkentsük. A kemencés fusing technológiával pedig sikerült kilencszáz fok alá menni.


Tulajdonképpen sokan szerettek volna már mestermunkájuk alatt a kerámia és az üveg fúziójával foglalkozni, de legtöbbször azért álltak le, mert a szakma azt mondta, hogy ez a két szilikátanyag nem összegyúrható. Ennek ellenére én ezt figyelmen kívül hagytam, és csak azért is elkezdtem vele kísérletezni.

Így születtek meg a 360 Design Budapest kiállításán is bemutatott, száz százalék üveghulladékból készült, színezett, négy-öt milliméteres vastagságú építészeti üvegpanelek.

Az anyagkutatásod azért is fontos, mert bár üveghulladékot eddig is hasznosítottak újra például üvegaszfaltban, betonban vagy műgyantában, de designtermék formájában még nem. Az általad alkotott új anyag pedig egy tolóajtó elemeiként öltött alakot. Miért pont erre a designelemre esett a választásod?

A kutatás folyamán öt különböző terület született az üveghulladékokból: egy fenntartható kerámiacsempe, amit szeretnék továbbgondolni, az üvegtégla, ami szintén a mestermunkám része és a prototípusok is elkészültek hozzá, továbbá iparművészeti termékeket is, valamint üvegcsempét is létre tudok hozni belőle, de egy úgynevezett gyúrható üveggel is kísérletezem most.

Amikor megszülettek ezek az új anyagok és lehetőségek, akkor el kellett gondolkodni, hogy most mi legyen az, amit a mestermunkában megjelenítek. Éppen ekkor kezdtük átalakítani a Domaszéken található üvegműhelyem, ami egy kicsi ablakokból álló, a mostanihoz képest rosszabbul elosztott tér volt. Így annak újratervezése során jött az ötlet, hogy az itt található két szoba között több fényt engedjünk be: itt kapott helyet az új üvegajtó. A kutatásaim során a mai modern és népi építészet kapcsolatát is vizsgáltam, azt, hogy hogyan újítanak fel régi épületeket, és teszik modernné azokat. Mivel az előbbiekre a kis ablakok jellemzőek, de ma már a nagy portálüvegeket szeretjük, ezért az is érdekelt, hogyan lehet ezt a két stílust egybehozni. Ezek a gondolatok alakították az üvegajtó formai koncepcióját. Bár ez a munka most nem mutatja meg, de az általam létrehozott építészeti üveglapok színezési lehetősége végtelen. Azonban, ahogy bontottuk a ház falait, az is kiderült, hogy a sárga és a türkiz színek dominálták a teret, így én is ezeket az árnyalatokat választottam.

Nemcsak üvegművészként, de oktatóként is tevékenykedsz, valamint az üvegrestaurátori munkák is közel állnak hozzád, továbbá doktori képzésre is készülsz. Milyen terveid vannak, mire szeretnél fókuszálni a közeljövőben?

Nagyon büszke vagyok erre az új szilikátanyagra, de itt még nem lehet megállni. Szeretném, ha fontossá válna az emberek számára a környezetünk védelme, az újrahasznosítás, és az, hogy akarják ezt az új anyagot használni. Ne csak egy egyetemi diplomamunka produktuma maradjon, hanem váljon valóságos termékké – ezen még dolgozom. Valójában az alkotói vagy iparvezetői tevékenységemben is kezdek rátérni arra, hogy a kutatásból született új szilikátanyagokat használjam. Akár dísz- és használati tárgyakat vagy különböző üvegplasztikákat hozok létre, már ezekben az anyagokban gondolkodom, és ezekre hívom fel a figyelmet.

Fotók: Mohai Balázs

Deák Zsuzsanna | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Bútorokkal mesélni: íme, a NORNA!
design

Bútorokkal mesélni: íme, a NORNA!

A NORNA világában mindennek jelentése van: a névválasztástól kezdve a bútordarabokat alakító koncepción át azok formavilágáig. A 2022-ben alapított márka az elmúlt egy évben több kiállításon is bemutatkozott, valamint a tervek szerint idén egy kültéri bútorcsaláddal is jelentkezni fog. Mutatjuk! Pinezits Petra és Takács Alexandra egyetemi éveik alatt találkoztak. Elmondásuk
Aranyat nyert a Néprajzi Múzeum Motívumalkotó alkalmazása
design

Aranyat nyert a Néprajzi Múzeum Motívumalkotó alkalmazása

A digitális megoldások innovatív megvalósítását díjazó Pixel Perfect Awards-on kiosztott hat arany elismerés közül egyet a Néprajzi Múzeum gyűjteményeire épülő Motívumalkotó alkalmazás nyert el. Az app több mint ezer darab vektorizált díszítményt gyűjt össze a Néprajzi Múzeum magyar és nemzetközi műtárgyainak mintái közül. Az alkalmazásban lehetővé válik, hogy a motívumok
Eltölthetünk egy éjszakát A Fehér Lótusz sorozat villájában
design

Eltölthetünk egy éjszakát A Fehér Lótusz sorozat villájában

Az HBO sikersorozatának, A Fehér Lótusznak a rajongói bejelentkezhetnek a hotel második évadának helyszínéül szolgáló szicíliai villába. A palermói Villa Tasca az 1500-as években épült, de jelentős része az 1800-as évek végéről származik. A falakról aranyozott keretek lógnak le, a csillárok és bútorok pedig az épület mesés múltjának megfelelően barokkos