Nemzetközi pályázaton keresik a MOME következő rektorát

Nemzetközi pályázaton keresik a MOME következő rektorát

A hazai felsőoktatásban újszerűnek számító módon, nyílt nemzetközi pályázaton keresi következő rektorát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). A kiírásnak azonban nem ez az egyetlen különlegessége!


Mérföldkőhöz érkezett a MOME megújulása. Az intézmény fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány úgy döntött, hogy a következő rektor kiválasztására új, a hazai felsőoktatásban eddig ismeretlen gyakorlatot vezet be. A legfontosabb újdonság, hogy a most meghirdetett pályázat nemzetközi, azaz a határokon innen és túl is keresik az egyetem számára legalkalmasabb vezetőt.

„Nemzeti intézmény vagyunk, ám a művészetek és a design nemzetközi nyelv. Mi azzal tehetjük a legtöbbet Magyarországért, ha olyan egyetemet építünk, ahonnan a hallgatóink a legnagyobb eséllyel és a legmagasabb arányban érnek el világraszóló sikereket. Ehhez az elérhető legjobb rektorra van szükségünk, érkezzen itthonról, a régióból vagy bárhonnan a világból” – fogalmazott a pályázat kiírása kapcsán Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke.

Szintén fontos újdonság, hogy a pályázatban a szakmai előélet mellett kiemelt hangsúllyal szerepelnek a vezetői képességekkel kapcsolatos elvárások is. Ilyen például a dinamikus és jövőorientált gondolkodás, a munkatársak mindennapi támogatásának képessége, a kiváló nyelvismeret, illetve az egyetem javára fordítható, magas szintű nemzetközi kapcsolatrendszer.

A pályázat újításai ezzel még nem érnek véget: a MOME fenntartója ugyanis – a hazai felsőoktatásban megszokott szűk néhány hónap helyett – több mint másfél évet szán az új rektor kiválasztására és felkészítésére.


További információk: https://mome.hu/hu/rektor

MOME | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
A kollektív Putyin
strategy

A kollektív Putyin

Hogyan látnak minket Moszkvából? Oroszország vezetői a „dekadens” Nyugat elleni harcban még mindig hisznek a győzelemben, és az orosz társadalom minden rétegét átható kollektív Putyin még mindig működik. Olvassátok interjúnkat az atomfegyverekről, a német és az orosz lélekről és a győzelemről James Sherr-rel, az Észt Külpolitikai Intézet (Estonian Foreign Policy
Designba öntött üveghulladék: itt a legújabb szilikátmatéria!
design

Designba öntött üveghulladék: itt a legújabb szilikátmatéria!

Nemcsak díszíti az otthonokat, de gyártása során hulladékot hasznosít fel: Deák Zsuzsanna két év alatt kísérletezett ki egy teljesen új szilikátmatériát. Az üveg és kerámia gyártásához használatos alapanyagok ötvözéséből létrejött innováció tavaly októberben mutatkozott be először egy hatalmas mozgófal, vagyis tolóajtó formájában a 360 Design Budapest kiállításon. A különleges designelem
Viva Magenta!
lifestyle

Viva Magenta!

2022 az első olyan év volt a vírus kitörése óta, amely egyszerre adta vissza a mindennapjainkat és módosította az élethez való hozzáállásunkat. A talpon maradt világ túlélővé és kitartóvá vált. Az idei évnek újult erővel kell nekivágnunk, hiszen például az elhúzódó ukrajnai háború következményeivel kell megbirkóznunk. Ezt szem előtt tartva