UEFA EURO 2020

UEFA EURO 2020

A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság merőben más lebonyolítással zajlik majd, mint az eddigiek, és ezt pontosan ilyen mélységig tudom elmagyarázni. A selejtezősorozat összekeveredett a Nemzetek Ligája mérkőzésekkel és ezek kettősségéből alakul ki valahogy a 2020-as EB mezőnye. De ez most végül is mindegy, mert nem erről, hanem magának az eseménynek – amely 2020 június 12. és július 12. között zajlik majd – az arculatáról lesz szó.

A portugál Y&R Branding csapata – amely az UEFA Nemzetek Ligája arculatát is készítette – kapta a feladatot, hogy a 2020-as esemény megjelenését megtervezze.

A két év múlva megrendezésre kerülő játékok azért lesznek különlegesek, mert az első olyan Európa-bajnokság lesz, amelyet nem egy ország több városában, hanem 12 ország 12 városában rendeznek meg. A stúdió deklarált célja a munka során az volt, hogy olyan arculatot alkossanak, amely egyszerre ünnepli a kultúrák sokszínűségét és mutatja be az összetartozást. Mondjuk ez önmagában nem túl különleges a mai európai arculatok esetében, kb. minden második projekt erről szól. Sebaj.

Ennél is meglepőbb módon a célnak megfelelő szimbólumot a hídban találták meg, mint olyan építmény, ami összeköt embereket és területeket, mindenhol van, de mégis másképp néz ki. Ez így kicsit bután hangzik, de a lényeg nem is ez, hanem az elvégzett munka, ami hibátlanra sikeredett. A vizuál 2D és 3D koncepciókra épül, amelyek más és más környezetben eltérően tudnak érvényesülni. Kedvencem, a videóban is látható izometrikus megoldás, amit tényleg nagyon ötletesen valósítottak meg.

A kétdimenziós verzió is nagyon izgalmas és a végtelenségig variálható. Leginkább a Graphasel néhány évvel ezelőtti Balaton Sound arculatára emlékeztet, ami szintén nagy kedvencünk volt, főleg a ráadás Where’s Wally jelleggel.