Újragondolt víkendház-romantika | Studio Bunyik

Újragondolt víkendház-romantika | Studio Bunyik

Mint egy óriási emeletes ágyat, úgy képzelte el családja nyaralóját Bunyik Emese építész. Az egykor pelék lakta házon most a gyerekektől a nagyszülőkig három generáció ötletei és keze munkája láthatók.

Van a Dunakanyarnak valami nomád bája: még ha közel is van a fővároshoz, lehetőséget ad a lelassulásra, az elvonulásra. Bunyik Emese és családja régóta vágyott a környéken egy erdei házra, így mikor rábukkantak erre a régi, könnyűszerkezetes, domboldalon álló faházra, az sem tántorította el őket, hogy abba  se áram, se víz nem volt bevezetve, peléktől azonban hemzsegett.

Emese a felújítás során az eredeti befoglaló méretét meghagyva, a ház hangulatát és lelkét megőrizve az épületet tetőtérrel és némi, igencsak  szükséges komforttal egészítette ki. „A víkendházak kétkezi romantikája minden családtagunknak fontos, ezért mi magunk vágtunk bele az átalakításba. Csupán az ács- és a bádogosmunkákat bíztuk ismerős szakemberekre”– meséli az munkálatokról Emese.

A vörösesbordó fémburkolat a környezethez és az évszakokhoz igazodik: a rá eső fénytől függően mindig kicsit más árnyalatot vesz fel. Van még egy előnye: hála neki a nyaralóban nincs térerő, így tényleg lehetőség nyílik a teljes kikapcsolásra.

„A hely már kezdettől kezdve nomád kikapcsolódást nyújtott: tábori lámpával világítottunk, esővizet gyűjtöttünk, a hűtőt gázpalackról működtettük és a kertben, szabad tűzön főztünk. A házból egyenesen a természetbe léphetünk, a közeli piros túra útvonalára. A gyerekek tablet
nélkül is jól érzik itt magukat, kószálnak, gyűjtögetnek, felfedeznek. A nappal kelünk és fekszünk, és a hely varázsa miatt mindig nagyokat alszunk” – meséli a házban töltött időkről Emese.

A ház legnagyobb részét egy nagy, közös tér teszi ki, és hiába nincsenek a különböző funkciók a mosdó kivételével elválasztva, mégis lehetséges külön vonulni. „Az egész tér olyan, mintha egy óriási emeletes ágy lenne. A központja egy négyszemélyes ágy, a hencsergő, amelynek aljában mély fiókokban tároljuk a legtöbb holminkat a ruháktól kezdve az ágyneműkön át a porszívóig. A hencsergőt három oldalról ablakok veszik körül, ahonnan rálátunk a kert ikonikus csertölgyére, a teraszról a tölgyön keresztül pedig a visegrádi várra. Fent pedig búvóteret alakítottunk ki játszószőnyeggel és a gyerekeknek olvasó hálóval – épp a hencsergő fölött” –  írja le a teret Emese.

Azt is megtudtuk, hogy a munkálatokból tényleg az egész család kivette a részét: a kárpitozásról Emese édesanyja, a lépcsőszerkezetről a gépészmérnök apuka, a munkálatok vezényléséről pedig a tervező testvére gondoskodott. Emellett a legkisebbeket is bevonták a felújításba: a gyerekek részt vettek a csiszolási munkákban és az apróbb szépítgetésekben.

Az újjáépítés után is környezettudatosan használjuk a nyaralót. Az esővizet továbbra is ciszternában gyűjtjük, kevés áramot fogyasztunk, a konyhai hulladékot komposztáljuk és nem halmozzuk a házban a tárgyakat. Esténként olvasunk, beszélgetünk, társasjátékozunk és
nyugalommal töltjük fel magunkat.

Studio Bunyik | Web | Behance | Facebook | Instagram

továbbiak
Kassa főutcáján pompáznak az Edinas paper kreációi
east

Kassa főutcáján pompáznak az Edinas paper kreációi

Az Edinas paper különleges papírinstallációi már nem csak az ország határain belül hódítják meg a gyanútlan járókelők szívét. Szeptember közepe óta Kassa főutcáján, az exkluzív ékszereket forgalmazó Egne kirakatában is felfedezhetjük a tervező keze munkájának gyümölcsét. Az együttműködés részleteiről Németh Edina, a márka alapítója mesélt nekünk. Hogyan találtatok egymásra a
Duna: több mint folyó | URBANUM
community

Duna: több mint folyó | URBANUM

Város, folyó, hajó – Budapest lényegével elválaszthatatlanul összeforrt a Duna. Ennek egyik fontos mozzanata az idén kétszáz éves fővárosi hajóközlekedés elindításához köthető, de a Dunához számos kutatási projekt és civil kezdeményezés is fűződik. Bár az Urbanum csapatának fókuszában nem csak Budapest áll, mégis szándékosan egy kifejezetten budapesti témával indítják útjára kerekasztal-sorozatukat,
A világ 2120-ban, kártyákon
design

A világ 2120-ban, kártyákon

A mai pandémiás helyzetben sokszor azt sem tudjuk, hogy néz ki majd a jövő hetünk, vannak azonban, akik már azon fantáziálnak, milyen lesz a világ száz év múlva. A Playing Arts grafikusok és illusztrátorok víziót gyűjtötte két pakliba. Íme! Vlad Korzinin, a Playing Arts nevű kollaboratív művészeti projekt vezetője azután