Nyomj Entert






Űrkaja



A NASA űr expedíciókra szánt kajáit most dokumentálták, és bemutatták őket csokorba gyűjtve, hogyan is néznek ki ezek a kis űrnasik. A csomagolások kialakítása leginkább az orvoslásban használatos steril csomagokra emlékeztetnek, amikért a Space Food Systems Laboratory (SFSL) felelt, több mint 50 éven keresztül.

A csapat feladata nem csupán annyi volt, hogy az élelmiszereket „le zsugorfóliázzuk” aztán mehet az asztronauta uzsonnás táskájába, hanem valóban tápláló és könnyen szállíthatónak kellett lennie és élvezetes legyen a fogyasztása…
Az ételek űrben történő fogyasztása élvezeti faktorral bír, hiszen –az amúgy ingerszegény környezetben- valóban viccesen hat a reggeli juice.  Ez az élvezeti faktor aktívan részt vesz az űrhajósok pszichológiai támogatásában.

Ezek az élelmiszerek főként édeskés ízűek de sok közülük egészen ízetlenen. Még az űrhajósok is, akik elismerik, hogy nem szeretik az intenzív fűszeres ételeket, ők is így nyilatkoztak az űrkajáról. Bár az űrhajósok még a Földön megkóstolják az ételfajtákat, mielőtt azokat hivatalosan is elfogadják, a súlytalanság állapotában a szaglás – és az ízlelés – nem ugyanolyan, és az ételek íze kevésbé hangsúlyos.

Ennek ellensúlyozásáért dolgozik a Food Systems Lab és készíti a kis fűszer és aromacsomagjait.
Egy biztos, hogy a súlytalanság állapotában az étkezés mindig is szórakoztató marad.

Még a Nostromo legénysége is jókedvűen költi a vacsoráját a sikeres lv-426-os expedíciója után!A NASA űr expedíciókra szánt kajáit most dokumentálták, és bemutatták őket csokorba gyűjtve, hogyan is néznek ki ezek a kis űrnasik. A csomagolások kialakítása leginkább az orvoslásban használatos steril csomagokra emlékeztetnek, amikért a Space Food Systems Laboratory (SFSL) felelt, több mint 50 éven keresztül.

A csapat feladata nem csupán annyi volt, hogy az élelmiszereket „le zsugorfóliázzuk” aztán mehet az asztronauta uzsonnás táskájába, hanem valóban tápláló és könnyen szállíthatónak kellett lennie és élvezetes legyen a fogyasztása…
Az ételek űrben történő fogyasztása élvezeti faktorral bír, hiszen –az amúgy ingerszegény környezetben- valóban viccesen hat a reggeli juice.  Ez az élvezeti faktor aktívan részt vesz az űrhajósok pszichológiai támogatásában.

Ezek az élelmiszerek főként édeskés ízűek de sok közülük egészen ízetlenen. Még az űrhajósok is, akik elismerik, hogy nem szeretik az intenzív fűszeres ételeket, ők is így nyilatkoztak az űrkajáról. Bár az űrhajósok még a Földön megkóstolják az ételfajtákat, mielőtt azokat hivatalosan is elfogadják, a súlytalanság állapotában a szaglás – és az ízlelés – nem ugyanolyan, és az ételek íze kevésbé hangsúlyos.

Ennek ellensúlyozásáért dolgozik a Food Systems Lab és készíti a kis fűszer és aromacsomagjait.
Egy biztos, hogy a súlytalanság állapotában az étkezés mindig is szórakoztató marad.

Még a Nostromo legénysége is jókedvűen költi a vacsoráját a sikeres lv-426-os expedíciója után!