V4PLUS I Kedvenc cseh márkáink vol.3

A csehekkel szemben némiképp elfogultak vagyunk, ezt tudjátok. Most megértitek, miért. Kitalálták, hogy kenderből bizony cipőt is lehet készíteni, és hogy a beltéri komposztáló menő is lehet. Ja, igen, és ha édesszájúak vagytok, semmiképp se hagyjátok ki a Cukrář Skála helyet Prágában, mert nemcsak finom, de még jól is néz ki. Újhullámos cukrászda és egyéb cseh nyalánkságok!

 

Jiří Pelcl

Amikor tavaly ősszel meglátogattuk Prágában a Czechdesign csapatot, egy különös tárgyra lettünk figyelmesek az irodájukban. A négylábú, kivizöld színű objektumot először ülőbútorként azonosítottuk, majd kiderült, hogy egy beltéri komposztálóról van szó. A csinos és praktikus darabot a cseh formatervezés egyik ikonikus figurája, Jiří Pelcl építész-designer tervezte a cseh Plastia cég számára. Maga a komposztáló története is érdekes: a különféle kertészeti eszközöket gyártó Plastia szerette volna bővíteni már meglévő termékpalettáját, ezért 2013-ban felkereste a Czechdesign szervezetet, hogy segítsenek nekik megfelelő tervezőt találni. A nyílt pályázat keretében 141 designer jelentkezett különféle tervekkel, melyek közül végül Jiří Pelcl munkáját választották. A fa lábakon álló Vermikompostér Urbalive több nemzetközi díjat is bezsebelt, így például a Red Dot Design Awardot is elhozta 2017-ben. A sufnituning módszerrel összetákolt otthoni komposztálók között ez egy igazi Royce Rolls! A környezettudatos városlakóknak tehát nem kell tovább keresgélniük, ha stílusosan szeretnének komposztálni. Ha esetleg némi ellenérzéssel viseltetünk a dolgukat végző kukacok iránt, és inkább maradnánk az egyszerű virágtartónál, azt is találunk a kínálatban (ráadásul önöntöző!). Jiří Pelcl nevét tehát jó, ha megjegyezzük, már csak azért is, mert áttetsző, boroszilikátüvegből készült BIG névre keresztelt vázája a MoMA kortárs designgyűjteményében is helyet kapott. Hoppá!

 

PBG

Praktikus, minimalista divatkiegészítők, bőrből – ez a PBG. A márkát 2011-ben három lány alapította – Tereza Horáková, Aneta Vojtová és Klára Felixová – , a nevük is innen ered: Project Bags Girls. Saját műhelyük mellett nemrégiben üzletet is nyitottak Prágában. A legkiválóbb minőségű, elsőosztályú bőrrel dolgoznak, amelyből hátizsákot, válltáskát, borítéktáskát, pénztárcát, szemüvegtartót készítenek. Ha nevezhetünk valamit letisztultnak, akkor a PBG tárgyai azok, ugyanakkor a formai kialakításukban találhatunk izgalmas részleteket. Kollekcióikat limitált példányszámban készítik, a rikító színek helyett a halvány pasztelles árnyalatokat részesítik előnyben. A stílusos nagyvárosi nő szettjének tökéletes kiegészítői ezek. Amivel a mi szívünkbe rögtön belopták magukat az a fekete Leather Working Bag, amiben egy 15”-os laptop is kényelmesen elfér. Aki pedig csak a legszükségesebbeket szeretné magával vinni, annak a tuti övtáskákat tudjuk ajánlani, növényi cserzésű bőrből.

Cukrář Skála

2018-as prágai utazásunk nemcsak amiatt volt meghatározó, mert megismerkedtünk a Czechdesign szervezet tagjaival és a Designblok eseményre is ellátogattunk, hanem mert megtaláltuk a kedvenc prágai cukrászdánkat is. Nem mehetünk el szó nélkül a Cukrář Skála mellett, hiszen nemcsak a süteményeik varázsoltak el bennünket, de a cukrászda belső kialakítása és arculata is maradandó nyomot hagyott bennünk. Az újragondolt klasszikus cseh édességek és a francia cukrásziskola remekei mind helyben készülnek, a szemünk láttára: a hűtőkamra egy nagy üveglift érzetét kelti, rozsdamentes acél felületek, amerre a szem ellát. Az aprócska, rideg laboratóriumi közeget a pultban sorakozó tarka sütemények ellenpontozzák. A minimál kialakítás és a karakteres betűkészlet ugyanakkor nem barátságtalan, sőt. A brand kialakításáért a superlative.works csapata felelt, az építészeti tervezés a ph5 stúdió nevéhez köthető. Két helyen is megtaláljátok őket a cseh fővárosban: mi a kisebb, Dlouhá utcai helyükön jártunk (többször is) és a különféle ízesítésű krémroládokat kóstoltuk, ami egy álom! Ha pedig tradicionális cseh sütire fájna a fogatok, akkor a diós-roppanós Laskonka elnevezésűt és a képviselőfánk tésztából készült Vetrnik-et kérjétek a pultból. Vagy ha itthonról nyálcsorgatnátok, nézzétek meg a katalógusukat!

 

Debut Gallery

Ha van Prágában fancy designbolt, akkor az az óvárosban található Debut Gallery. A lokációból adódóan az árak is borsosabbak, de mindenképp érdemes bemerészkednünk, ha már úgyis a turistáktól hemzsegő Orloj felé vesszük az irányt. A történelmi városközpontban a hatalmas embertömeg miatt talán kevésbé feltűnő a visszafogott üzletportál: a kirakatot időközönként átrendezik, az adott évszaknak megfelelően – már ez megérne egy misét. Kicsit talán a mi MONO art & design shopunkhoz hasonlíthatnánk leginkább: bár sokkal kisebb a bolt alapterülete, mégis számtalan exkluzív cseh márka képviselteti itt magát. Csak, hogy pár izgalmas márkát említsünk: a Leather Utilities végletekig letisztult bőr kiegészítőibe azonnal beleszerettünk, a home decor szekcióból pedig leginkább Milan Pekár márványosan csillogó porcelán vázáit és a Dechem légiesen könnyű, színes üvegvázáit vinnénk haza magunkkal. Ha pedig valami igazán különleges cseh ékszert szeretnénk vásárolni, akkor a Zorya már-már extrém karkötőit és nyakláncait ajánlanánk a Virus kollekcióból.

Bohempia

„Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender.” Mondjuk azt mi sem gondoltuk volna, hogy egyszer ezzel a versikével fogunk felkonferálni egy cseh márkát. És mégis! A Bohempia ugyanis olyan ruhákat, lábbeliket és divatkiegészítőket készít, melyeknek kender az alapanyaga. És hogy ez miért jó? A kender termesztéséhez 50%-kal kevesebb vízre van szükség, mint a gyapotnövény esetében, kisebb földterület is elegendő a neveléséhez, emellett egy egy erős, ellenálló, antibakteriális matéria készül belőle, amely cipők esetében különösen kedvező – a lábbeli könnyebben szellőzik, komfortos viseletet nyújt, a talpa is vegán. A Bohempia márkát Tomas Rohal indította útjára 2015-ben azzal a céllal, hogy választási lehetőséget kínáljon fel azok számára, akik a divatban is környezettudatosságra szeretnének törekedni. A cipők mellett női és férfi pólókat, pulcsikat, övtáskákat is találunk a kínálatban.

Hetente jelentkező sorozatunkban olyan cseh, szlovák és lengyel márkákat, design szpotokat mutatunk be, akiket érdemesnek tartunk arra, hogy felkerüljenek mentális design térképünkre. Kedvcsináló guide azoknak, akik a szokásos turisztikai látványosságokon túl másra is kíváncsiak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.