Villa az erdőben

Villa az erdőben

Brutalista harmónia egy erdei betonvillában: egy belga család otthona egyszerre kortárs és olyan is, mintha mindig az erdő közepén állt volna.

Érdekes, hogy milyen időtlen hatásúak tudnak lenni a brutalizmus szellemében épült épületek. A belga Govaert & Vanhoutte stúdió által egy Brüsszel közeli erdőbe tervezett ház is épp ilyen. Az épület amellett, hogy a kortárs és minimalista, környezetére is elegánsan reflektál.

A lejtőre épült kétszintes ház nem csak a kilátás szempontjából profitál az erdőből. Úgy tervezték, hogy a fák nyáron kellemesen beárnyékolják, télen viszont maximálisan beengedjék a napfényt. Az építkezés során csak annyira nyúltak az erdőhöz, amennyire muszáj volt: még a medencét is inkább megemelték, hogy a fák gyökereit megőrizzék.

Forrás: Wallpaper

továbbiak
„A kollaboráció erejében mindig is hittünk” | Megújul a DE_FORM studio
community

„A kollaboráció erejében mindig is hittünk” | Megújul a DE_FORM studio

A 2015-ben indult de_form stúdió évek óta meghatározó szereplője a hazai grafikai szcénának: a magyar sikerek után mostantól hangsúlyosan a nemzetközi piac felé fordulnak. Dolgoztak már a kaliforniai WIRED magazinnak, és megtervezték Pannonhalma városarculatát is. Demeczky Nóra és Déri Enikő dinamit duója most új tagokkal bővült, és úgy tűnik,
„Olyan, mint egy ünnep!” | Gálfi zakuszka
business

„Olyan, mint egy ünnep!” | Gálfi zakuszka

Nyár végi zöldségek, enyhén füstös kápiapaprika és padlizsán magával ragadó, harmonikus összhangja. Az ősz, az otthon és Erdély íze egy befőttesüvegbe zárva: itt van a Gálfi zakuszka Gálfi Kinga konyhájából! Gálfi Kinga Csíkszeredából érkezett Budapestre még 2003-ban. Tanulmányait egészségügyi főiskolán végezte és egy rövid ideig dolgozott is a szakmájában, de
Ilyen is lehet majd a marsi élet | SpaceX
design

Ilyen is lehet majd a marsi élet | SpaceX

Üvegdómokban élhetnek majd a jövőben a Marsot kolonizáló pionírok a bolygó terraformálását megelőzően – legalábbis Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezetője szerint. Az immár a világ harmadik leggazdagabb embereként számon tartott milliárdos vállalkozó arról twittelt a közelmúltban, hogy üvegdómokban tartja elképzelhetőnek az életet azt megelőzően, hogy sikerülne élhetővé formálni