A női vállalkozók útja rögösebb – ezt az alaptézist felismerve indította útjára új programját a budapesti Design Terminal.
A női vállalkozók Európa-szerte alulreprezentáltak az innovációs szcénában. Ugyan a sikerhez a kutatások szerint is nagyon kellenek a női cégvezetők és alapítók – a McKinsey & Co szerint például a férfi és női vezetőkkel egyaránt bíró vállalkozásoknak 21%-kal több esélye van arra, hogy nyereségesek legyenek –, mégis beszédesen lehangolóak az európai adatok.
Négy innovációs ügynökség, a magyar Design Terminal, a német SPINLAB, az észt Tehnopol és a cseh DEX Innovation Center március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon indította közös, összeurópai kezdeményezését, hogy ezen változtasson. Saját, kifejezetten a női alapítók támogatására irányuló programja után idén már konzorciumvezetőként alakíthatja a női vállalkozók európai hálózatát a Design Terminal egy EU-s kezdeményezés keretében.
A 2025 januárjáig tartó Womenture program két fronton erősítené a női vállalkozói szellemet. A programra egyrészt Európa bármely országából jelentkezhetnek 2023 októberétől olyanok, akik vállalkoznának vagy fejlesztenék már meglévő cégüket. A Womenture szakértői célzott szakmai mentorálással erősítik meg őket. A mentorprogram 20 résztvevővel indul majd el. Mindeközben a partnerszervezetek a legjobb európai gondolatokat várják olyan ügynökségektől és intézményektől, amelyek érdekeltek a női innovációs programok sikereiben, és hasznos tapasztalataikkal, szakértelmükkel, jó gyakorlataikkal a fenti adatok javítására vállalkoznak.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/03/LLI_3430.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/03/LLI_3523.jpg)
Forrás: Sajtóközlemény
![i am u are – ukrán alkotók vására New Yorkban](/content/images/size/w600/2023/03/iamuare-1.jpg)
i am u are – ukrán alkotók vására New Yorkban
![Lengyelország utolsó kristályüveg gyárában készült az ORSKA legújabb ékszerkollekciója](/content/images/size/w600/2023/03/ORSKA-biz-uteria---nowa-kolekcja-Julia--4--1.jpg)
Lengyelország utolsó kristályüveg gyárában készült az ORSKA legújabb ékszerkollekciója
![Az élet filmen, avagy öt analóg fotós a régióból | TOP 5](/content/images/size/w600/2023/03/w1000-w21107mfEQM28eOE-1.jpg)